Film

Új rend

Ari Aster: Fehér éjszakák

Mikrofilm

Néprajzi horror.

A szokatlan és nyugtalanító Örökség rendezője úgy házasít össze bizonyos horrorfilmes archetípusokat és alzsánerelemeket, hogy egyszerre valami felkavaróan ismerős és idegen születik belőle. A Fehér éjszakák egyaránt rokona a hatvanas évek mondofilmjeinek, az ezekből táplálkozó kannibálhorroroknak és az olyan szektás filmeknek, mint például A vesszőből font ember. Valamiféle perverz, halálra fixálódott antropológiai érdeklődéssel fordul témája felé, akárcsak a mondo-(ál)dokumentumfilmek, a kényelmesnél jóval hosszabb ideig pihenteti a kamerát a változatos (és olykor groteszkül esztétikus módon) széttrancsírozott testeken, mint a kannibálhorrorok, miközben megkísért a normák, tabuk és a közösség fogalmainak relativizálásával, mint a szektás filmek.

Az egyetemista Dani nehéz perióduson megy keresztül: depresszióval küzdő nővére megöli szüleiket, majd magával is végez. Ennek hatására a lány egyébként is gyenge lábakon álló kapcsolata még inkább meginog az elköteleződni képtelen Christiannel. A fiú a doktoriját írja, és barátaival úgy dönt, hogy egy napéjegyenlőség jegyében rendezett svéd folkfesztiválra utazik, ahol ihletet meríthet, és végre szakíthat a traumatizált Danivel. Az amerikai diákokat a feltűnően vendégszerető Hårga-közösség fogadja, akiknek kezdetben szemet gyönyörködtető és jámbor szertartásai lassanként véressé és groteszkké változnak.

A rendező még a környezet megválasztásával is nehezíti a saját dolgát. A szelíd budai lankák (a film nagy részét magyar helyszíneken forgatták), színpompás virágkoszorúk és az örök északi napfény éles ellentétben állnak a horrorok megszokott félhomályával és nehezített látási viszonyaival, az angolul is kiválóan beszélő svéd szekta pedig látszólag kevés közös vonást mutat a mondo sötét bőrű kannibáljaival. Aster egy másfajta idegenséget komponál Európa pogány múltjából és ismeretlenül is ismerős ősi népszokásaiból, melynek elemei belesimultak a keresztény kultúrá­ba. A filmbe beépül az antropológiai nézőpont, mely minden népszokást egyenlőként kezel, és igyekszik elválasztani a kutató saját kultúrájának erkölcsi ítéleteitől (ennek fényében különösen sokkoló, ahogy az egyik eminens hallgató a közösség két vénjének rituális és gyomorforgatóan véres öngyilkossága után egyből jegyzetfüzetéért rohan). A film előrehaladtával egyre jobban feltárul az évezredek alatt lepárolt és a maga bizarrságában meghökkentően racionális szokásrendszer, amelyben a Hårga-közösség bizonyos időközönként „vért frissít” idegenekkel, kezeli a vérfertőzést, és hullákkal trágyázza a vetést. Minden kívülálló megkapja szerepét az ünnepben: kiből áldozat lesz, kiből tenyészmén, kiből pedig új családtag.

A film ingatag viszonyítási pontja Dani, akit minden viszolygása ellenére megbabonáz a csoport. Az igazi horror az, ahogy végigkövetjük az általunk ismert keresztény, modern civilizáció fokozatos lehullását a lányról (a fiatal Florence Pugh bámulatosan veszi a rendező állította színészi akadályokat). Ideális áldozat, mert „rosszul” gyászol: fiatal felnőttként lesz árva, és a családja halála után nem találja a helyét az „övéi” közt. A Hårga egy új közösséget, gyökereket és tiszta rendszert kínál neki – és a lehető legfelkavaróbb módon, de végre elvághatja a Christianhez kötődő köldökzsinórját (a Fehér éjszakáktól nem idegen a könyörtelen párkapcsolati drámák szép skandináv hagyománya). Azt kapja a svédektől, amit a fiútól soha, az együtt sírást, az együtt szenvedést, a katarzist és az életörömtől legyőzött halált.

Ari Astert sokan csak megkötésekkel nevezik horrorrendezőnek, pedig a perspektívájában van valami mélyen iszonyatos: azt mutatja meg, hogy milyen rettenetes, de felszabadító kiutak vannak a gyászból, hogy léteznek másfajta normák és tabuk a mi keresztény koordináta-rendszerünkön kívül is, és a traumatizált emberek atomjaira hullott világából olyan új rend állhat össze, ami ép ésszel alig fölfogható, és a szemnek elviselhetetlen.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.