Film

Jó srácok

Mikrofilm

Hogyan kelhetnének versenyre az általános iskolások a már szexszel, drogokkal és bulizással ismerkedő középiskolásokkal? Tudnak izgalmasak lenni egy hatodikos problémái egy nem hatodikos számára? A Stranger Things egy pillanatra mintha megmutatta volna, hogy igen – de lássuk be, volt abban egy kis csalás, egy csepp természetfeletti is. A Jó srácok nem él ilyesfajta műfaji mankóval.

Gene Stupnitsky és Lee Eisenberg filmje mutat némi rokonságot a Seth Rogen – Judd Apatow tengely műveivel (mind a humor színvonalát, mind a konfliktusok természetét illetően), csak a tétjeik alacsonyabbak: az első szex helyett az első csók a teljesítendő misszió, és huszonévesnek látszó tizenévesek helyett most tényleg kisiskolások káromkodnak. A film fő humorforrása, hogy három mérsékelten menő és nem konvencionálisan cuki kisfiú felnőtt dolgokat mond és csinál (drogokkal seftelnek, gimis csajokat kukkolnak, apjuk fétismaszkját öltik magukra játszásiból). Ám ez a koncepció másfél óráig is nehézkesen tartaná életben a filmet, ha nem volna külön-külön és együtt is tündéri a három barát, továbbá nem emlékeztetne folyton arra a film, hogy egy hatodikos problémái mennyire aprók és mégis milyen hatalmasak. Két dildós poén közé ékelve ugyanis valahogy súlya lesz annak a nem túl veretes tanulságnak, hogy az oviban szövődő barátságok nem tartanak örökké, felnőni fájdalmas és gyerekként a hetek évszázadoknak tűnnek. Ezt már minimum az Állj mellém! óta tudjuk, de az újdonság hiányáért cserébe a Jó srácok legalább nem veszi túl komolyan magát.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.