Film

Jó srácok

Mikrofilm

Hogyan kelhetnének versenyre az általános iskolások a már szexszel, drogokkal és bulizással ismerkedő középiskolásokkal? Tudnak izgalmasak lenni egy hatodikos problémái egy nem hatodikos számára? A Stranger Things egy pillanatra mintha megmutatta volna, hogy igen – de lássuk be, volt abban egy kis csalás, egy csepp természetfeletti is. A Jó srácok nem él ilyesfajta műfaji mankóval.

Gene Stupnitsky és Lee Eisenberg filmje mutat némi rokonságot a Seth Rogen – Judd Apatow tengely műveivel (mind a humor színvonalát, mind a konfliktusok természetét illetően), csak a tétjeik alacsonyabbak: az első szex helyett az első csók a teljesítendő misszió, és huszonévesnek látszó tizenévesek helyett most tényleg kisiskolások káromkodnak. A film fő humorforrása, hogy három mérsékelten menő és nem konvencionálisan cuki kisfiú felnőtt dolgokat mond és csinál (drogokkal seftelnek, gimis csajokat kukkolnak, apjuk fétismaszkját öltik magukra játszásiból). Ám ez a koncepció másfél óráig is nehézkesen tartaná életben a filmet, ha nem volna külön-külön és együtt is tündéri a három barát, továbbá nem emlékeztetne folyton arra a film, hogy egy hatodikos problémái mennyire aprók és mégis milyen hatalmasak. Két dildós poén közé ékelve ugyanis valahogy súlya lesz annak a nem túl veretes tanulságnak, hogy az oviban szövődő barátságok nem tartanak örökké, felnőni fájdalmas és gyerekként a hetek évszázadoknak tűnnek. Ezt már minimum az Állj mellém! óta tudjuk, de az újdonság hiányáért cserébe a Jó srácok legalább nem veszi túl komolyan magát.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Neked ajánljuk