Rendészettudományit végzett, újságíró akadémiára járt, korábban szakmai lapoknak írt. 2018 óta a Magyar Narancs munkatársa. Általánosságban tájékoztat, de igyekszik azok történeteit is feldolgozni, akiket hatalmi pozíciókban lévők megkárosítottak.
A Fővárosi Állat- és Növénykert nem fizet a dán beszállítónak az állatokért, mert „szavatossági probléma lépett fel”. Egy biztos, az ügy nem jött jókor a nemrégiben lemondott Persányinak.
Romló politikai megítélését is kompenzálni akarja Orbán Viktor akkor, amikor francia és főleg német hadiipari konszernektől vásárol fegyvereket és eszközöket.
Az elmúlt hónapokban több alkalommal kerültek ki gyűlöletkeltő plakátok a főváros forgalmas megállóiba, a rendőrség viszont nem nyomoz ezekben az ügyekben.
Elverik a lovak lábát, hogy magasabbra ugorjanak. Úgy tűnik, az ilyen és ehhez hasonló esetekről a sportág szinte minden szereplője tud – a szövetségig bezárólag.
Szakértők szerint nem teljesen áll meg a lábán az a magyarázat, hogy a CO2-kvóták miatti növekvő veszteség áll a háttérben. Illetve nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk.
Egyre nagyobb a hangzavar a klímaváltozás körül. Csak lufi az egész, amit a téma nélkül maradt baloldal fúj nagyra? Vagy jön a civilizáció vége? Mi úgy tennénk fel a kérdést: mi vár ránk éveken, évtizedeken belül a mindennapokban? Fel lehet-e készülni a változásra és mit tehetünk mi, átlagemberek itt a Kárpát-medencében? Cikksorozatunk első része.