Cikksorozatunk előző részeiben általánosságban szedtük össze, hogy milyen hatást válthat ki Magyarországon a klímaváltozás a következő évtizedekben, de akár éveken belül is. A mostani részben politikai vizekre evezünk, ugyanis 2020-ban már egyetlen párt sem engedheti meg magának, hogy ne tematizálja a kérdést.
A magyar kormány sem járhat el másképp: Orbán Viktor februári évértékelőjében klímavédelmi akciótervet hirdetett, amiről még Ürge-Vorsatz Diánia, a CEU Nobel-békedíjas klímakutatója is azt mondta az ATV-ben, hogy „óriási előrelépés”. (A bejelentett Zöld Államkötvények körüli anomáliáról itt írtunk részletesebben).
A miniszterelnök bezöldülése azért is érdekes, mert a Fidesz holdudvara folyamatos támadás alatt tartja az ökopolitikusokat és -politikát, kommunistaként megbélyegezve a környezetvédőket. A kormányfő és más vezető kormánytagok azzal verik a mellüket, hogy Magyarország szén-dioxid-kibocsátása alacsony, ezért a „szennyezőknek”, tehát a multinacionális vállalatoknak és a nagy gazdasággal bíró országoknak kell megfizetniük a klímaváltozás árát.
Hárítás, ameddig lehet
De mi az igazság? Valóban klímabajnok Magyarország, ezért nem várhatjuk el a kormánytól a valós cselekvést? Vagy itt lenne az ideje, hogy a döntéshozók érdemben foglalkozzanak a kérdéssel Cikksorozatunk harmadik részéhez Vasali Zoltán, az IDEA Intézet elemzőjének és a Milton Friedman Egyetem oktatójának kértük a segítségét, aki kiemelten foglalkozik Magyarországon a zöldpolitikával (nemrég jelent meg egy publicisztikája a témában az Indexen): végigvettük, hogyan változott meg a Fidesz hozzáállása a témához.
A politológus szerint a kormány egy kényelmes pozícióból indult: a Kiotói Egyezmény alapján a szén-dioxid-csökkentésünket 1990-tól számítva kell elérnünk. Márpedig a rendszerváltás után a hazai nehézipar leépült, ami jelentős könnyebbséget jelent a számunkra: 2030-ig 40 százalékkal kell mérsékelnünk a CO2-kibocsátást, jelenleg nagyjából 32 százalékon állunk.
Továbbá ennek köszönhető, hogy 2010 után az Orbán-kormány értékesíthette a piacon a kvótaállományát (CO2 kibocsátását engedélyező jogosítvány, amit tőzsdén lehet értékesíteni), amiből egy ideig igen népszerű épületrekonstrukciós beruházásokat (ismertebb nevükön panelprogramokat) finanszírozott – mondta az elemző. (Az Európai Unió kibocsátási-kereskedelmi rendszeréről itt olvashat bővebben).
Vasali szerint a Fidesz klímapolitikai szkepszisének erősödése pont akkor következett be, amikor már látható volt, hogy a célok elérése érdekében forrásokat kell átcsoportosítani és áldozatokat kell hozni. Pedig már a kormányváltás után is több olyan program állt a jelenlegi vezetés rendelkezésére, amiket „csak” meg kellett volna valósítania.
Így például Láng István akadémikus előkészítette a Változás-hatás-válaszadás (VAHAVA) projektet, amiben vizsgálták a klímaváltozás egyes ágazatokra és szakterületekre gyakorolt hatásait: figyelembe vették a társadalom, az élővilág, a tájak, a nemzetgazdasági ágak eltérő érzékenységét és a változásokat elviselő képességüket. A program eredményeire támaszkodva megalkották a 2008-2025-re szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, aminek alapján a kormány aktivizálhatta volna erőforrásait, viszont erre 2010 után nem igazán került sor.
Cikkünk megírásához megkerestünk egy olyan szakembert is, aki korábban a közigazgatásban klímapolitikai területen dolgozott: felhívta a figyelmünket arra rá, hogy amíg 2010 előtt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felelt a kormányzati klímapolitikáért, addig a kormányváltás után a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz került a terület. (Forrásunk jelezte, nem szeretné, ha leírnánk a nevét, mert tart attól, retorziók érhetik, ha nem kormánypárti lapnak nyilatkozik.) Ez egy szimbolikus lépés, ugyanis a környezetvédelmi apparátus megszűnt, a klímapolitikával együtt háttérbe került, az Orbán-kormány pedig a gazdasági növekedést helyezte a legfontosabb elérendő célnak.
Viszont Vasali Zoltán szerint a Fidesz a hárítószkeptikus politika luxusát csak tavalyig engedhette meg magának.
| ||
Az unió közbeszól
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájában arra törekedett az elmúlt tíz évben, hogy az ország adottságait (például az olcsó munkaerőt) maximáliásan a befektetők rendelkezésére bocsátsa. Márpedig erről az útról nehéz lelépni, hiszen ez veszélyezteti a jól kommunikálható eredményeket Vasali szerint.
Itt meg kell említeni Szijjártó Péter külügyminiszter kultikus nyilatkozatát, miszerint az unió károsanyag-kibocsátási szigorításai a hazai autóipar versenyképességét veszélyeztetik. Pedig energiapolitikára rálátó forrásunk szerint az újonnan csatlakozott uniós országokban több a kibocsátási-csökkentési potenciál, ahogyan Magyarországon is a megfelelő beruházásokkal az energiahatékonyságot sikeresen lehetne növelni.
A Fidesz magatartását ez a logika határozza meg: a hazai bányanyitási klaszterfejlesztések vagy a lignitégetéshez való ragaszkodás a legutolsó lehetséges időpontig a Mátrai Erőmű esetében mind azt igazolják, hogy a fenntarthatóság szempontjai csak minimálisan épültek be a nemzetstratégiai érdekek közé. (A Mátrai Erőmű ügyéről a pár hete írtunk részletesebben).
Viszont az elmúlt évek markáns ellenállása tarthatatlanná vált az elemző szerint, hiszen a következő uniós költségvetés forrásait még a szegényebb tagállamok is csak a zöld fejlesztések keretei között használhatják majd fel. Ez azt jelenti, hogy ha pénzt akar a kormány, akkor kénytelen a klímavédelem érdekében érdemi intézkedéseket tenni.
Új alternatíva
A 2019-es európai parlamenti választások során a zöldpártok megerősödtek Európa-szerte, ami miatt a Fidesz és az ideológiai szövetségesek is lépéskényszerbe kerültek. A Forschungsgruppe Wahlen 2019 májusi felmérése szerint például a 30 év alatti németek között toronymagasan az ország zöldpártja a legnépszerűbb.
A kormány új zöld narratívájának sarokpontja a lokalitás és a természetvédelem lett (a kisebbik kormánypárt, a KDNP folyamatosan erről kommunikál), amit szembeállítanak az általuk is kommunistaként megbélyegzett környezetvédelmi megközelítéssel. Szimbolikus, hogy Rómában tartott nemzeti konzervatívokat tömörítő konferencián (ahová Orbán Viktor is ellátogatott) a megszólalók Greta Thunberg svéd diákaktivistának üzengettek.
A magyar miniszterelnök által is kitüntetett, nemrégiben elhuny Roger Scruton konzervatív filozófus szerint a „meglévőhöz való ragaszkodás” jelenti a jobboldali zöld alternatívát, viszont ez nem kimondottan reális megközelítés, mert a fogyasztói társadalom a lokalitást beszennyezte és élhetetlenné tette. Vasali szerint erre az ideológiai alapra épül a már jól megszokott ellenségkép-gyártás, amelynek keretén belül például a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket nemzetellenesnek próbálják beállítani a jobboldali pártok. Ettől függetlenül az IDEA Intézet nyáron végzett egy kutatást, amiből kiderül: a Fidesz törzsszavazóit igenis érdeklik a klímaváltozással kapcsolatos kérdések, tehát akár jól is jöhet ki a párt, hogy a témát felkarolta.
Ám az elvek és a gyakorlat között elég nagy a szakadék még. A magyar kormány ott ütközik komolyabb akadályokba, ahol a saját szuverenitását próbálja a környezetpolitikában demonstrálni. Még az aktuális tiszai szennyezés esetében sem tudták elérni, hogy a szomszédos államok érdemben együttműködjenek a probléma megoldásában: évek óta óriási mennyiségű hulladék halmozódik fel a folyóban és a kormány képtelen bármilyen kooperációt kicsikarni a szomszédos államoktól.
Ráadásul a vízügyi hatóságokkal és a civilekkel a sokat kritizált Coca-Cola dolgozik együtt a PET-kupa keretei között, márpedig a cég segítsége nélkül a kármentés nehezen lenne kivitelezhető.
| ||
.jpg "Sajátépítésű hajók a felső-tiszai PET-kupasorozat Tisza-tavi futamán, Tiszafürednél 2019. június 16-án.")
A Fidesz zöldpolitikusa
Nem beszélhetünk úgy a Fidesz és a kormány klímapolitikájáról, hogy ne említenénk meg Áder János köztársasági elnököt, aki az elmúlt évek egyetlen olyan fideszes politikusa volt, aki igazán magáévá tette a kérdést még a kormány zöldfordulata előtt. Víz Világtalálkozót szervezett, létrehozott egy klímavédelmi alapítvány és egy zöld startupokat támogató befektetési társaságot, valamint a szilveszteri ünnepi beszédeiben is a természet pusztítására hívta fel a figyelmet. (A 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozón két interjút is készítettünk: egyet az ENSZ Mezőgazdasági Szervezetének [FAO] svájci képviselőjével, egyet pedig az ENSZ Vízügyi Világszervezetének [UN-Water] alelnökével).
Ugyanakkor Vasali szerint fontos megemlíteni, hogy a magyar politikai rendszerben a közjogi méltóságok Sólyom László óta nem találnak más normarendszert a zöld gondolaton kívül, amivel képesek lennének áthidalni a tartósan fennálló társadalmi törésvonalakat, ráadásul ez néha több konfliktust generál, mint amennyit képes áthidalni.
A zöldpolitikának amúgy is nehézkes a természete: amíg a mainstream politikában nem konfrontálódik a többi trenddel, addig a köztársasági elnöki terepen se lehet sikeres. Áder János kritikálatlansága a vezetés felé és a kormánypártok antizöld identitásának a legitimálása pedig önmagában is kikezdi a hitelességét – mondja Vasali. Az államfő mögött dolgozó apparátus mindig talál majd olyan adatokat vagy készít egyedi összehasonlítást, amivel igazolható a nyilvánosság előtt, hogy a hazai zöld rendszer problémamentes. Erre szükség is lesz a következő időszakban, hiszen a Fidesz és a kormány zöld identitásának a keresgélése a bizonytalanság benyomását kelti, ami miatt a környezet- és klímavédők ellenségképének kommunikálása felerősödhet az elemző szerint.
| ||
Mire számíthatunk a jövőben?
A kormány minden felépített szakpolitikai alternatívához képes ragaszkodni a végtelenségig. A szélenergia-fejlesztésekre vonatkozó támogatások ellehetetlenítése vagy a korábban a napkollektorokra kiterjesztett termékdíj-törvény azt igazolják, hogy amíg a saját üzleti köreik nem tudnak érdemben reagálni a megújuló energiát támogató források megszerzésére, addig azokat mindenki számára ellehetetlenítik. Viszont az uniós költségvetési alkudozás tükrében látható, hogy kevesebb pénz áll majd rendelkezésre a következő években, amihez csak a környezetvédelmi feltételek érvényesülése mellett juthatnak hozzá a tagállamok.
Az unióban az idei évtől valóban szemponttá válhat a környezetvédelmi elvárások többsége, ami már nem csak az energetikában és a közlekedésben, hanem a mezőgazdasági politikában is nehezen leküzdhető feltételeket szab. Az Orbán-kormánynak alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz, ha pénzt akar, mert ugyan az EU-n kívül is lehet élet, de finanszírozási forrás már csak alig akad.
Névtelenséget kérő forrásunk felhívta arra is a figyelmet, hogy a kvótakereskedelemből befolyt összeg egy fontos bevételi forrás, amit a mindenkori Pénzügyminisztérium kezelt. A kvótapénzek igazgatása azonban átvándoroltak az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), ahogyan az energia-, közlekedés- és hulladékügy, valamint a tudománypolitika is. Kérdés, mit kezd ezzel a centralizáció bűvöletében tevékenykedő Palkovics László miniszter.
Forrásunk úgy látja, a kormány 2010 után is aktívan együttműködött partnereivel a nemzetközi fronton, viszont a szaktárca hozzáállása – legyen szó károsanyag-kibocsátásról, energetikáról, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz – nem változott: erre jó példa az atomenergia ösztönzése, illetve a szélenergia gátolása. „A gazdasági növekedés, és a szennyező ágazatok és beruházások támogatását – ilyen például az autóipar – a kormány előrébb tartja a klímakérdésnél” – mondja.
És az ellenzék?
Ne felejtsük el azt sem, hogy Magyarországon a zöldpolitika ellenzékben született. Éppen ezért a következő részben arról fogunk értekezni, hogy a baloldali és liberális pártok hogyan tudják magukévá tenni a klímaváltozás kérdését, főleg most, amikor több város, így Budapest élére is ellenzéki vezetők kerültek.
Addig is olvassa el a cikksorozatunk korábbi részeit!
- Mire készüljünk: hogyan alakítja át az életünk a klímaválság?
- Jön az árrobbanás? Le kell mondanunk a húsról? Megfövünk a városokban?
(Borítóképünkön: Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. december 10-én. MTI/Illyés Tibor)
