Csá Csongi, Hali Csanesz – így tart össze 300 misiből Csongrád-Csanád megye
Ételt pazarló migránsok és ernyővel óvott Szijjártó látványa is erősíti a megyei identitást az Európai Szociális Alap pénzéből.
Ételt pazarló migránsok és ernyővel óvott Szijjártó látványa is erősíti a megyei identitást az Európai Szociális Alap pénzéből.
Magyarországon nem csak stadionok, de kondiparkok, műfüves pályák, tornatermek is épültek szép számmal – csak legyen, aki megtölti ezeket. Maroslelén a polgármester húzott mezt 47 évesen, hogy a futballcsapat végig tudja játszani a bajnokságot.
Csak a határ miatt nő a bűnesetek száma a déli megyében.
„Viszontlátásra a pokolban” – mondta a szegedi ítélethirdetés után a másodrendű vádlott.
Szél István, az adó elleni petíció kezdeményezője ez ügyben egyetért a hajdúnánási kolléga ellenzékével. Mindketten kamarai vezetők.
Két szegedi sajtófotón látszik, miért lett az utóbbi időben fontosabb a kép. Publicisztika.
„Szinte mindig messziről látták, ahogy távolodik.” Egy eltűnt lány apját említi így a regény: a rendőrök, önkéntes keresők már elmentek, évek teltek el az eset óta, de ő továbbjárja a vidéket. Biztosan kétségbeesett, de azon kívül, hogy látják néha a feleségével együtt, aztán külön, tehát a házasságuk is megroppanhatott a tragédiában, nem lehet tudni róluk többet. Nem az ő életükről és fájdalmukról szól A 13-as tározó, hanem azokról a falusi emberekről, akik között a lányuk – Rebecca, Becky vagy Bex, így említik – elveszett, szinte nyom nélkül.