A Szegeden tanuló jugoszláv egyetemistának lejárt az útlevele, haza kell mennie meghosszabbítani. A határon gondja lehet, de reménykedik, hogy nem néznek bele az útlevélbe, mert nem mindig szoktak. Összeszorul a gyomra a buszon. Vele együtt utazó földije, egy lány, akinek ízlése, modora századeleji, operettet hallgat, és felháborítja a punkzene, megismeri a pecsételő határőrt, kedélyesen megszólítja, beszélget vele, eltereli a figyelmét.
„Amikor kigördült a busz a határállomásról, csak annyit mondott, hogy még mindig nagyon sápadt vagyok, de nem baj, úgyis megáll a busz mindjárt a benzinkútnál, és ott majd hányhatok nyugodtan.”
Kontra Ferenc Lidércek a téli éjszakában című novellája és új kötete, A Fiú többek között arról mesél, hogyan bújna menedéknek látszó zugokba a lélek, és mitől válik olykor váratlanul otthonossá akár a senkiföldje is.
A könyvet – aznap, június 9-én, amikor a szerző először a kezébe vehette – Szegeden mutatták be, a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában. A József Attila- és Márai Sándor-díjas Kontra Ferencet egykori bölcsészkari évfolyamtársa, Újszászi Ilona újságíró kérdezte. Jelen voltak az egykori társak közül jó néhányan, és kiderült: akik azt gondolták, jól ismerték a fiút, most, negyven év után tudtak meg róla igazán fontos dolgokat. Azt is, hogy ami a könyveiben olvasható, nem fikció.
Kontra Ferenc 1958-ban született Darázson, amely most Horvátországhoz tartozik, a Drávaszögben fekszik, közel a szerb-horvát-magyar hármashatárhoz. Gyerekkora óta ír, 1986-ban már az Új Írásban jelent meg munkája, két verseskötet után áttért a prózára. Írásait német, angol, francia, lengyel, román, horvát, bolgár és szerb nyelvre fordították le.
A Fiú a huszonnegyedik önálló könyve. Novellákból áll, amelyeket ugyanaz vagy rokoni nézőpont kapcsol egybe. Az első egy huszadik század eleji történet, az utolsó pedig a század utolsó éveiből való. Olyan novellák is olvashatók ebben a kötetben, amelyeket Kontra Ferenc többször mesélt már baráti társaságban, de eddig nem írt le. Úgy formálódtak, mint a balladák, és ez azzal járt, hogy amikor most hozzáfogott a megírásukhoz, a régóta kész mondatokon, úgy érezte, már nem lehet változtatni, és éket sem lehet verni közéjük.
„A konyhában üresen állt az asztal, jóval ebéd után voltunk. Színes, nagy alakú albumot lapozgattam a heverőn, a hüllők életéről szólt. Ebből rajzolgattam át egy szalagos leguánt. Ilyent szerettem volna magamnak egy terráriumban.
Anyám hangját hallottam a hálószobából. Türelmetlenül szólított, egyre kétségbeesettebben. Mentem is mindjárt, de megállított, mielőtt az ajtóhoz értem volna.
Ne gyere be. Hallod! Eszedbe ne jusson! Szaladj apádért, hogy azonnal jöjjön haza.
Ez már kiáltás volt. Magamra kaptam rövid ujjú nejloningem. Mégsem mehettem végig az utcán félmeztelenül.” (1968 nyara).
Ez családtörténet. Kontra Ferenc szőlőbirtokos nagyapja és az ősök számára a főváros a monarchiabeli Bécs volt, nem Budapest, a német nyelv és műveltség pedig ismerős és otthonos. Ebből a jugoszláv korszakba is átmentették, amit lehetett. A család életében a film és a zene a kapcsolatot jelentette a külvilággal. Vasárnap délután moziba volt szokás menni, a friss angol slágerek szövegeit pedig meg lehetett tanulni a magazinokból, ez utóbb sokat segített az angol nyelv elsajátításában.
Aki írásra adta a fejét, az gyerekkorától publikálhatott, magyar nyelven Jugoszláviában is, előbb a Mézeskalácsban, a Jó Pajtásban, később a Képes Ifjúságban, és ha kitartott az írás mellett, idővel az Új Symposionban. Kontra Ferenc ötödikes korában egy írásával több napos adriai utazást nyert. Fiumétól Dubrovnikig bejárta a tengerpartot, olyan kísérőkkel, akik mindenütt megismertették vele és társaival a városok magyar emlékeit. Ez a magyarvilág-polgári indíttatás a drávaszögi fiú számára nem volt mindig előny. Amikor Magyarországra, a pécsi gimnáziumba járt, olykor éreztették vele, hogy idegen, hiába beszél magyarul. A könyvbemutatón elmondta, Szegeden ugyanerre számított, aztán kellemesen csalódott, mert itt sokfelől érkeztek a hallgatók, természetes volt, hogy mindenki mást hoz hazulról, és máshogy viszonyul az otthoniakhoz.
Kontra Ferenc az egyetemi évek után élt Ausztráliában, aztán a délszláv háború alatt ismét a szétszakadó Jugoszláviában. Bőröndben vitte haza az ételt a családnak, tudósította a háború mindennapjairól a Magyar Narancsot nyolc éven át. Az, hogy nála a valóságból születik az irodalom, korán kialakult, és az idő tájt vált természetessé. A magyarországi hetilapban megjelent írások novellaként is olvashatóak. A szerző tényleges életveszélyben volt, attól is tarthatott, baja lehet egyik-másik szövegből. A Krajinai Szerb Köztársaságba azonban a jelek szerint nem jutott el a Magyar Narancs.
Arról az időszakról Kontra Ferenc most azt mondta, az ember sosem akkor fél, amikor kellene, hanem mindig utólag. Élt Horvátországban is, és úgy tartják számon ott, mint horvátországi magyar írót. Lipcsében, amikor a horvát írók ültek a pódiumon, ugyanúgy ott volt a névsorban kisebbségiként, mint a horvát írók, jó a kapcsolata a zágrábiakkal, eszékiekkel. Magyarországhoz is kötődik, a sárvári táborban, ahová a határon túlról is járnak az írónak készülő fiatalok, részt vesz a zsűri munkájában. Írásai szerepelnek az általános iskolai tananyagban, a negyedikesek A halász fiai című meseregényének egy részletével ismerkednek. Közben feleségével együtt mégis a valahai jugoszláviai magyar kultúra egyik központjához, Újvidékhez kötődtek a közelmúltig, most pedig Topolyához. Kontra Ferenc a Magyar Szó Kilátó című irodalmi mellékletét szerkesztve számos fiatalt indított el a pályán.
A szegedi bemutatón egy kérdésre válaszolva nem akart beszélni arról, milyen körülmények között szakadt meg a kapcsolata a vajdasági magyarság napilapjával: azt mondta, megírta nemrég a Magyar Narancs, mi történik a vajdasági magyar irodalomban, el lehet olvasni, ahhoz nem szeretne hozzáfűzni semmit.
Arról viszont beszélt, tanúja lehetett annak, hogy Jugoszlávia 1999-es bombázása után hogyan kezdtek elmenni a magyar fiatalok a Vajdaságból is: hogyan vált a számítógép és az internet – úgy, ahogyan az ő generációja számára egykor a filmek, magazinok, angol dalszövegek – olyan kapcsolattá, amelynek a segítségével el lehet menni. Sokan már neten felvételiztek valamelyik külföldi egyetemre, profin megszervezték a kinti életüket, és mihelyt lehetett, mentek is. Fogy a magyar, igen, de közben a magyar világegyetem a száz évvel ezelőtti ősrobbanás óta is tágul tovább, mert aki megy, az visz is magával valamit. Az, hogy a röszkei átkelőhelyen olykor tumultuózus jelenetek játszódnak le, annak is a jele, hogy a kapcsolat él az otthon maradt szülőkkel, nagyszülőkkel.
Kontra Ferenc: A Fiú. L’Harmattan Kiadó, 2023. 248 oldal, 3490 Ft
