Marad a kirakatban a vádlott, 11 gyerekes szegedi képviselő

Hinni kell benne

Belpol

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

„Nagyon hálásak vagyunk minden Pedagógusnak, hogy gyermekeinket nevelik, gondozzák, tanítják! Hálás szívvel gondolunk rájuk ezen a napon (is)! (…) A mai napon négy lányunk is fellépett a szegedi Mátyás-templomban a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett fantasztikus hangversenyen…” – olvasható a szegedi Joób család június 4-én, vasárnap közzétett bejegyzésében a Facebookon. A Joób Family oldal két nappal korábban az édesanya és nászasszonya utószülinapi kávézásáról osztott meg fotós bejegyzést, a hét közepén pedig a szülők, Dóri és Marci házasságkötésének 20. évfordulójáról. Utóbbit több mint négyezren kedvelték, köztük Szegeden és országosan ismert emberek.

Arról egy poszt sem szól az oldalon (sem Joób Mártonén), hogy ugyanezen a héten kétszer tartott tárgyalást a Szegedi Törvényszék különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények ügyében. Az elsőrendű vádlott Joób Márton, a hívő, tizenegy gyermekes édesapa, háromszoros világbajnok kenus, önkormányzati képviselő.

Amikor 2020 szeptemberében, családja előtt őrizetbe vették a nyomozók, Botka László polgármestertől a Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor lelkészig sokan megdöbbentek (lásd: Derült égből, Magyar Narancs, 2020. szeptember 6.). A Joób Family oldalon Dóri az őrizetbe vétel másnapján egy időre elköszönt a követőktől, bizakodva abban, hogy hamarosan folytathatja a posztolást.

Joób Márton 184 nap után, 2021 januárjában térhetett haza az előzetesből. Szabadlábon védekezhet.

Rengeteg fronton

A vádirat szerint Joób cége, amely szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozott, bűnszervezetet hozott létre annak érdekében, hogy a körülmények kedvezőtlen alakulása közepette is életben maradjon a piacon. Az ügyészség olyan céghálóról ír, amely Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben működött. A szórólapot terjesztő alkalmazottak egy részét nem jelentették be, fiktív számlákkal is dolgoztak, és a hierarchia alján lévő cégek nem adóztak rendesen az ügyészség szerint. 2013 és 2017 között 271 millió forint áfával maradtak adósak az államnak. Az ügy vádlottjai közül hatan – fiktív számlákat kiállító cégek vezetői – elismerték, hogy költségvetési csalást követtek el, őket már elítélte a bíróság, felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést kaptak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”