Tíz film, amelyet kifújoltak Cannes-ban, aztán sikert arattak
A Taxisofőr, a Ponyvaregény és A kaland is befürdött először – de mi van a fújolás és az álló ováció mögött?
A Taxisofőr, a Ponyvaregény és A kaland is befürdött először – de mi van a fújolás és az álló ováció mögött?
A rendező pánikrohamra is számít a Crimes of the Future című horror bemutatóján.
A mozik ugyan kinyitottak, de a bevételi eredmények még nem érték el a koronavírus előtti szintet – pedig máris a nyakunkon a nyári szezon.
Dave Chapelle-t előadás közben vitte földre támadója. A balhéval utóbbi járt rosszabbul.
Richard Linklater új filmje, az Apollo-10 ½ – Űrkorszaki gyerekkor igazi boomer képeslap a kertvárosi Amerika fénykorának, amikor minden jobb és szebb volt.
Úgy tűnik, tényleg véget ért az aranykor a cég életében, és a Netflix válaszút előtt áll, hiszen muszáj bevételhez jutnia, hogy fedezni tudja elképesztő költségeit.
Azaz Pamela Anderson és Tommy Lee szexvideójának történetéről: a Pam & Tommy után egészen másképp nézünk majd a Baywatch egykori sztárjára.
Egyre több remek színészt látni borzalmas filmekben, de ennek leginkább rendszerszintű okai vannak. Hogyan lehetne ezen mégis változtatni?
A Yellowstone az elmúlt évek egyik legsikeresebb sorozata Amerikában, mégis mintha csak most, a negyedik évadjára figyelt volna fel rá a szakma.
A The Walking Dead befejezése után csak keresi magát a csatorna, de a vámpíros történetek kedvelői örülhetnek.
A Bélier család című francia eredetit direkt nem mutatták be Amerikában. Ez is hozzájárulhatott az Oscar-diadalhoz.