A tévéipari trendeket jó ideje már a streamingplatformok diktálják, amelyek – mivel előfizetési díjból működnek – nem érdekeltek a nézettségi versenyben, saját számaikkal pedig általában csak akkor állnak elő, ha dicsekedni szeretnének. A publikus, mérhető adatok alapján azonban az elmúlt időszak legnézettebb műsorát a tengerentúlon egy hagyományos kábelcsatorna, a Paramount Network szolgáltatta: a Kevin Costner főszereplésével bemutatott Yellowstone című sorozat sikerével csak a fénykorát jó pár évaddal meghaladó The Walking Dead vetekedhetett.
Taylor Sheriden westernje a negyedik évadjára a nézők mellett lassan a kritikusokat is meghódította, sőt, a sorozat mostanra jelöléseket kapott a Színészek Céhe (SAG) díjának főkategóriájában is, hamarosan pedig újabb további prequelek és spinoffok érkezhetnek hozzá. De mi áll a sikere hátterében?
A nyugati Amerika krónikása
A sorozat mögött az a Taylor Sheridan áll, akit már jó pár éve a legtehetségesebb alkotók között emlegettek – a Yellowstone-nal azonban egyértelműen Hollywood egyik legfelkapottabb nevévé vált. Főműsorán kívül jelenleg épp 8 másik sorozat köthető a nevéhez: az 1883 című, már befejeződött előzménysorozat (erről bővebben később) mellett már készül az 1932 nevű folytatás és a 6666 nevű spinoff is.
A Yellowstone-univerzumon kívül ott van a Jeremy Rennerrel felálló krimi (Mayor of Kingstown); egy olajtársaság krízismenedzseréről szóló dráma Billy Bob Thorntonnal (Land Man); valamint egy western igazságosztót bemutató sorozat David Oyelowóval (Bass Reeves); de ő dirigálja majd a tévében debütáló Sylvester Stallonét is, aki egy Oklahomába száműzött gengsztert játszik (Tulsa King); nem beszélve a Lionessről, melynek főhőse a CIA megbízásából összebarátkozik egy terrorista lányával.
Sheridan pályáját színészként kezdte, de az igazi sikerek elkerülték, legemlékezetesebb szerepei egy-egy mellékkarakter a Kemény motorosokban és a Veronica Marsban. 2013-ra belefáradt a színészkedésbe és úgy döntött, kipróbálja magát a kamera mögött – ekkor már rendezőként is bemutatkozott, igaz, 2011-es Ampulla című horrorja nem keltett nagy feltűnést.
Főleg a forgatókönyvírás érdekelte, első könyvéből pedig maga Denis Villeneuve rendezett filmet: ez volt a hatalmas sikerű Sicario – A bérgyilkos 2015-ben. Következő filmje még ettől is nagyobbat szólt: A préri urait négy Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb filmére, és Sheridan is jelölést kapott a forgatókönyvért. 2017-es Wind River – Gyilkos nyomon című brutális thrillerjét már nem csak írta, de ő is rendezte.
Már ebből a három filmjéből is nyilvánvalóvá vált, hogy
Sheridan nagyon jól ismeri a vidéki Amerikát és azt, milyen néplélek uralkodik az ország nyugati felében.
Nem is csoda: ő maga Texasban és Wyomingban is élt, a cowboy-létformát pedig a sikerek ellenére sem adta fel, ahelyett, hogy Los Angelesbe költözött volna, jelenleg is saját birtokán él. A Yellowstone-ban is épp ennek a világnak akart emléket állítani: megörökíteni, milyen állapotok uralkodnak a klasszikus westernek színhelyén, ahol jelenleg hatalmas ranchek és mamutvállalatok székelnek. A Paramount Network 2017-ben adott zöld utat ötletének, bár még a bemutató előtt új producert kellett találni a show-hoz, miután Harvey Weinstein és cége az akkor kitört szexuális zaklatási botrány után vállalhatatlanná vált.
A Yellowstone a csatorna első saját gyártású sorozataként egyből elképesztő sikereket ért el. A nézettségi csúcsát nemrég befejeződött negyedik évadának fináléjával érte el: 9,3 millió ember kapcsolt oda a Paramountra, ez már Trónok harca-szintű sikert jelent.
A sorozatot főhősei és a sztoriban megjelenő hasonló témák miatt szokás egy másik, jelenleg is futó tévés szenzációhoz, az Utódláshoz is hasonlítani – mivel 2018-ban 17 nap különbséggel mutatták be őket, egészen biztosan nem hatottak egymásra, az viszont tagadhatatlan, hogy napjaink két legnagyobb hatású műsoráról van szó. Míg azonban az Utódlás valódi kritikuskedvenc, amely 9 Emmyt és számtalan egyéb díjat begyűjtött már, a Yellowstone-t főleg fanyalgó kritikák kísérték.
Premierjekor nevezték szappanopera-szerű trashnek, ami nagyon azt akarja, hogy komolyan vegyük, de bélyegezték konzervatívoknak szóló presztízs-sorozatnak is. Míg az Utódlás minden részéről kritikák tucatjai jelennek meg, és még abból is hatalmas botrány keveredik, hogy főhőse túl komolyan veszi a szerepét, a Yellowstone-t a premierkor megjelenő fitymáló kritikák után egyszerűen faképnél hagyták az ítészek – mintha csak most, a már négy évada tartó siker után kezdené az emberek többsége komolyan venni.
Az AV Club újságírója ezzel kapcsolatban ironikusan megjegyezte: ha évtizedek múlva valaki visszatekint napjainkra és megnézi, melyik sorozatokról írtak legtöbbet az újságok, azt feltételezheti, hogy a Yellowjackets (egy repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett középiskolai lány focicsapat pszichológiai drámája) nagyobb szenzációnak számított, mint a Yellowstone. Kicsit hasonló a helyzet a műsorral, mint a Schitt’s Creek című komédiával, melyre szintén csak az 5. évadban figyelt fel a szakma, amikor már elég erős nézettségi bázisa és lelkes követőtábora volt – aztán hamarosan szénné nyerte magát a filmes díjátadókon. Meglehet, hogy hasonló sors vár a Yellowstone-ra is, bár esélyeit mindenképpen rontja, hogy félelmetesen sok közös pontja van a jelenleg az elismerések terén uralkodó Utódlással.
Utódlás konzervatívoknak
A show Montana állam legnagyobb ranchének tulajdonosairól, a Dutton családról szól, akik egyszerre harcolnak egymással a hatalomért, valamint a környezettel, vetélytársaikkal, és úgy általában a modernitással a fennmaradásért. A főszerepet alakító Kevin Costner John Duttonja körülbelül Logan Roynak felel meg az Utódlásban: határozott elvei vannak, keményen bánik gyerekeivel, akik mind az ő elismeréséért tepernek. Mindent megtesz földjéért és örökségéért, ezért pedig nemhogy átlépi a morális szürkezónát, de konkrét bűncselekményeket követ el, vagy ad rájuk felhatalmazást a gyilkosságtól kezdve a vesztegetésig. A sorozat mégsem valamiféle ellentmondásos figuraként vagy antihősként kezeli: alakját egyfajta nosztalgikus pátosz lengi körül.
„Amikor valakinek ekkora földje van, az már-már olyan, mintha egy királyság felett uralkodna. És mindez uralkodóvá is tesz valakit? A királyok a döntéshozatal során nem veszik számításba a moralitást. Nekik az a feladatuk, hogy megvédjék birodalmukat. Ez pedig igazán lenyűgöző kérdéseket tesz fel velük kapcsolatban” – nyilatkozta Sheridan, remekül összefoglalva miért is olyan megkapó John Dutton figurája. Tetteit ugyan morálisan elítélhetjük, ám a sorozat valamilyen módon mindig legitimálja őt: csak a régi értékek, családja vagy tulajdona védelmében cselekszik, esetleg egy nagyobb jó érdekében.
Costner pedig lubickol a figurában: a Farkasokkal táncoló, vagy épp a Fegyvertársak bebizonyította, hogy a western különösen közel áll a szívéhez, a Yellowstone-ban pedig mintha a hasonló filmek öröksége fölött őrködne. Ő az elmúlt 40 év egyik legnagyobb mozisztárja, aki korábban mindössze egy minisorozat erejéig tűnt fel a tévében – mint bevallotta, azért is vonakodott elvállalni a figurát, mert nem szereti, ha nem ismeri előre karaktere útját és végzetét. A sorozat arculatát elsősorban figurájának eldörmögött mondatai határozzák meg: „Ez itt Amerika. Itt nem osztjuk meg a földet!” – mondja John Dutton.
Costner karakterének egyik gyereke Jamie, aki az Utódlás-párhuzamnál maradva leginkább Kendallnak felel meg: különbözik apjától és sehogy sem illik a ranchok istállószagú világába – az ő otthonát a hűvös irodák tárgyalóasztalai jelentik. Testvére, Kayce a családtól eltávolodott tékozló fiú, aki nemrég tért haza Afganisztánból, és mivel egy indián lánnyal alapított családot, egyszerre próbál visszatalálni gyökereihez és kialakítani saját identitását – ő lenne Roman. Az Utódlás Shivje itt a harmadik gyerek, Beth Dutton, az igazi kemény, nagyszájú nő, aki apja kegyei mellett leginkább a ranch vezető cowboyának szerelméért hajt.
A sorozat első pillantásra valóban igazi konzervatív/republikánus nosztalgiatripnek tűnik, azonban sokszor kifejezetten felvilágosult álláspontok jelennek meg benne: ott van például az őslakosok helyzete, akik végre nem kizárólag sztereotipikus rézbőrűként vagy simlis kaszinótulajdonosként vannak ábrázolva – a törzsfőnököt alakító Gil Birmingham azt állította, nem találkozott még népének ilyen valósághű ábrázolásával, ezzel pedig több őslakos szervezet is egyetértett. Emellett a sorozat néha kifejezetten kemény témákat dolgoz fel: szexuális erőszakkal, gyermekrablással vagy meddőséggel kapcsolatos traumákat, vagy épp a vidéki Amerika egyre nagyobb arculatvesztését. Sheridan szemmel láthatóan ismeri és érti az itt élőket, ez a fajta jótékony odafordulás pedig szinte minden téren tetten érhető.
Szappanopera cowboyokkal
A Yellowstone azonban mindezzel együtt is az elképesztő hangulatingadozások, a hullámvasútszerű változások sorozata. A marhaterelgetés idilli, bukolikus képei után egy szenvedélyes szerelmi jelenet ugyanúgy következhet, mint egy véres leszámolás. Több helyen is úgy írnak róla, mint valamiféle lassú égésű sorozatról, pedig unalommal, vagy megfontolt sztoriépítéssel semmiképp sem lehet vádolni:
leginkább családi dráma és minőségbeli szappanopera keverékeként jellemezhető.
Ez a fajta elegy jelenti legfőbb hajtóerejét: a szappanokhoz hasonlóan nagyon direkt, egyértelmű érzelmekkel dolgozik, gyakran meglehetősen teátrális módon, azonban elsősorban színészei és kiállása, gyönyörű képei miatt végig hatásos tud maradni. Ha egy-egy fordulat összecsapottnak vagy nem túl megalapozottnak is tűnik, a sorozat egyetlen percig sem hat olcsónak – a szó egyik értelmében sem.
Ennek a szappanopera-jellegnek köszönhetően azonban nem is tud kiemelkedővé válni: egyszerűen túl sok a sztoriban a hatásvadász fordulat és a következetlenség. Cselekményszálak, sőt, szereplők tűnnek fel, majd el anélkül, hogy bármiféle nyomot hagynának – nincs idő a hosszabb léptékű építkezésre, máris egy újabb cselszövésnek, leszámolásnak vagy veszekedésnek kell következnie. A Breaking Badben minden egyes kilőtt golyónak óriási, akár több évadon átnyúló következménye volt – a Yellowstone épp ennek az ellentéte.
Hangulatában, az általa ábrázolt világban azonban mégis van valami, ami hamar megfogja a nézőjét. Ehhez az is kell, hogy a családi üzelmek mellett több tucat mellékszálat vonultat fel: ezek közül a legszórakoztatóbb a ranchen dolgozó cowboyok élete, amely mintha az Iskola a határon és egy komédia keveréke lenne. A kétkezi munkásoknak ugyanis nemcsak a Dutton-család sajátos törvényeit kell betartaniuk, de a cowboyok íratlan szabályait is – közben felváltva ugratják a másikat, verekednek össze egymással és a kocsma többi törzsvendégével.
A wester egykor a legnépszerűbb műfajnak számított, az elmúlt évtizedekben azonban szinte teljesen eltűnt – Costner mellett egy-két alkotó akad, aki máig kitartott mellette. Az elmúlt években azonban mintha ismét feléledne a zsáner: tavalyi toplistánkban mi is beválogattunk két westernt, és akkor még nem beszéltünk az olyan sikerekről, mint a netflixes A vadnyugat törvényei szerint. A Yellowstone tökéletes ahhoz, hogy kedvet csináljon a műfajhoz, ugyanis remekül ültette át annak viszonyait a mostani körülmények közé, a mai nézők igényeit szem előtt tartva. Sheridan sorozata kicsit olyan, mint a Harley Davidson, amely nem motort, hanem filozófiát árul – a Yellowstone sem egy westernsorozat, hanem a cowboy életérzés műsora.
1883 – az előzménysorozat
Ezzel ellentétben első előzménysorozata, az 1883 épp azért tudott sikeres lenni, mert igazi, régi típusú wagon train western – az ilyenek régen elárasztották a tévéket és mozivásznakat, ma már azonban alig-alig készül hasonló. A műsor a tervezett folytatásaival együtt azt igyekszik bemutatni, John Dutton ősei hogyan kötöttek ki Montanában és váltak az állam legnagyobb hatalmú családjává. Az 1883 egészen a gyökerekig megy vissza: európai zarándokok érkeznek Amerikába, akiknek az a célja, hogy átvágjanak a földrészen és saját területet foglalva megtelepedjenek nyugaton.
A prequel a Yellowstone-hoz képest kifejezetten brutális, már-már revizionista sorozat: egyáltalán nem igyekszik idealizálni a nyugatot és ezt az életformát – sőt, legfőbb tanulsága az, hogy a még betöretlen Amerika egy kegyetlen világ, amely nem kímél senkit és semmit. A civilizációt jelentő városban is egy pillanat alatt lelőhetik vagy meglincselhetik az embert, a hatalmas területen átkelő telepeseknek pedig meg kell küzdeniük az őslakosokkal, az éhezéssel, a viharokkal és tornádókkal, a vad folyókkal és saját magukkal – a show ráadásul saját főhőseivel sem bánik kesztyűs kézzel, alig néhányan élik túl a tízrészes minisorozatot. A remek és fordulatos műsor persze így is tesz engedményeket a könnyebb befogadhatóság kedvéért: főhőse természetesen egy gyönyörű, szőke nő, akinek legalább annyira fontos az új hazája megtalálása, mint rábukkanni az igaz szerelemre.
A sorozatot itthon az RTL Spike mutatta be, de a Telekom Moziklub és a TV GO kínálatában is elérhető.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
