Tíz film, amelyet kifújoltak Cannes-ban, aztán sikert arattak

Mikrofilm

A Taxisofőr, a Ponyvaregény és A kaland is befürdött először – de mi van a fújolás és az álló ováció mögött?

Az idén május 17-28. között megrendezett Cannes-i Filmfesztivál talán a világ legismertebb és legnagyobb presztízsű filmes seregszemléje. Több mint 75 éves múltra tekint vissza, amely tele van olyan sikerekkel, bukásokkal és botrányokkal, melyek egy része ma már ugyanúgy a filmtörténelem része, mint a legemlékezetesebb Oscar-beszédek.

A díjat kapók névsorán kívül rendszeresen jelennek meg cikkek arról is, mely filmeket éltették bemutatójukkor a leginkább, és melyek azok, amelyek a legnagyobb nemtetszést váltották ki – a fújolás (azaz angolul boo-zás) ugyanúgy a fesztivál része immár hosszú évek óta, mint az akár negyed- vagy félóráig tartó álló tapsos ováció.

A helyszínen tartózkodó tudósítók gyakran ezekből igyekeznek megjósolni a későbbi győzteseket is: „Hallottad, hogy a Red Rocket ötperces ovációt kapott?” „Az semmi, A francia kiadást kilenc percig éltették!” – idézte fel a Vulture írója a tavalyi élményeit. Álló taps általában a nagy várakozással övezett világpremiereket kíséri – így tetszésnyilvánítás helyett ez inkább a gratuláció gesztusa. Ovációban majdnem minden debütáló mozi részesül – a hossza azonban nem mindegy: négy perc a minimum, öt perc azt jelenti, a fogadtatás felemás, hat percnél már inkább szerették mint nem, hét perc felett pedig hatalmas a siker. Az ilyen premierek általában a Grand Auditorium Louis Lumière teremben történnek – míg a fújolás egészen máshol zajlik.

Fújolni általában a kisebb termekben zajló sajtóvetítéseken dívik, ahol az újságírók senkitől nem zavartatva hangot adhatnak véleményüknek: fütyülnek, tapsolnak és persze fújolnak is. Ez ugyanúgy a cannes-i tradíció része, mint például a Torontói Filmfesztiválon (TIFF) az, hogy a kalózkodásellenes üzenetkor a közönség a kalózokat utánozva hangosan felkiált: „yarrr”.

Fújolás és fújolás között is van azonban különbség: van, hogy egyszerűen tényleg rossznak találják a filmet, máskor csak jobbat vártak, míg a veterán rendezők esetében gyakran előfordul, hogy azért boo-znak hogy így üzenjék meg: épp eleget dicsértünk, ennél tőled több kell! A boo-zásnál is jobban utálják azonban a rendezők a fütyülést. „Ha boo-znak, akkor a nézők mérgesek. Ha fütyülnek, akkor unatkoznak” – magyarázta Michel Hazanavicius, aki pont így járt, amikor az Oscar-győztes A némafilmes után bemutatta itt A keresés című filmjét; a mostani fesztiválon pedig egy, már a címével nagy port kavart zombimozival vett részt. Hasonlóan rossz ómen a gúnyos nevetés: amikor bemutatták Sean Penn 2016-os Az utolsó próba című filmjét, a híresen nárcisztikus színész-rendező nevének film eleji feltűnésekor az egész nézőtér kacagásba tört ki.

Íme 10 film, amelyet fújolás fogadott Cannes-ban, később mégis hatalmas sikert arattak:

A kaland (1960)

A modern film egyik alapvetése aratta Cannes történetének egyik legnagyobb botrányát: olyan hangosan fújoltak vetítésekor a nézők, hogy a helyszínen tartózkodó rendező és a film főszereplője is kirohantak a moziból. Ahogy lehűltek a kedélyek és az emberek megemésztették, amit láttak, fordult a kocka: Michelangelo Antonioni filmje végül elvitte a fődíjat.

Taxisofőr (1976)

Martin Scorsese mesterműve erőszakosságával és nihilizmusával annak idején kiverte a biztosítékot a cannes-i közönségnél – végül nemcsak az Arany Pálmát hódította el, de 4 Oscarra is jelölték, ma pedig a Mester egyik legjobbjaként tartják számon.

 

 

Ponyvaregény (1994)

Quentin Tarantino kultklasszikusát nem a vetítésekor, hanem a későbbi győzelmekor fújolták ki: a közönség egy részének nem tetszett, hogy ez nyert, és nem Krzysztof Kieslowski Három szín: Piros című filmje.

Karambol (1996)

David Cronenberg erotikus pszichothrillere akkora botrányt okozott Cannes-ban, hogy az a mai napig hatással van a rendezőre. A vetítést nem csak hangos boo-zás kísérte, de sokan ki is viharzottak a teremből, a zsűri elnöke, Francis Ford Coppola szerint pedig néhány zsűritársa kifejezetten ellenezte, hogy díjat adjanak a filmnek. Végül különdíjat ítéltek neki oda, ma pedig már egyértelműen kultstátusz övezi.

Idióták (1998)

Lars von Trier híres botrányairól, a Dogme 95 mozgalom részeként készített Idióták című filmje sem volt ez alól kivétel: az egyedi hangulatú, ám nem kevésbé zseniális mozi felemás fogadtatásban részesült, ma már a dán rendező egyik legjobbjaként tartjuk számon.

Visszafordíthatatlan (2002)

Gaspar Noé filmjének bemutatóját a Newsweek úgy jellemezte, mint az a film, amelyet 2003-ban a legtöbb néző hagy majd ott; Roger Ebert legendás kritikus szerint pedig egyszerűen annyira kegyetlen és erőszakos, hogy a legtöbbek számára már-már nézhetetlen. A hírek szerint nemcsak kisétáltak róla, de többek elájultak, rosszul lettek vagy kidobták a taccsot a nézőtéren.

Az élet fája (2011)

Újabb elismert filmrendező, Terrence Malick, akinek az egyik legjobb filmje nem aratott osztatlan sikert. Az élet fája ugyanúgy elhozta a fesztivál fődíját, mint a Taxisofőr, és végül az Oscarért is versenyben volt. Cannes-i vetítésekor a legtöbben méltatták, akadt azonban egy kisebb, de annál hangosabb csoport, amely hangos fújolással adott hangott véleményének – minden bizonyára a lassú tempó vagy a hosszú játékidő nem tetszhetett nekik; végül azonban az ováció az ő hangjukat is elnyomta.

A stylist (2016)

Oliver Assayas a nagy sikerű Sils Maria felhői után ismét egy talányos Kristen Stewart-filmmel érkezett Cannes-ba, ezúttal azonban inkább csak Stewart teljesítményét méltatták, a filmet többen is kifütyülték.

 

Egy szent szarvas meggyilkolása (2017)

Yorgos Lanthimos filmje az év egyik legjobbja volt, bemutatójakor azonban ezt is fújolás fogadta Franciaországban. A Variety szerint ez nem is olyan meglepő: nemcsak tele van megrázó, a nézőt próbára tevő jelenetekkel, de dörzsöltebb és nagyobb kihívást jelentő, mint a legtöbb, a fesztiválon bemutatott film – ezt pedig az újságírók ritkán szeretik.

Okja (2017)

A Netflix filmjei idén nem versenyeznek Cannes-i Filmfesztiválon, melynek szigorú szabályai előírják, hogy a versenyzőket kötelező bemutatni a francia mozikban – így nem mutathatták be az Ana de Armas nevével fémjelzett Marylin Monroe-filmet, a Blonde-ot sem. Nem volt ez mindig így: néhány éve még a streamingplatform is jelen volt a seregszemlén, igaz, bemutatóikat a streaming vs. mozi harc nevében hatalmas felhördülés kísérte. Így járt Bong Joon-ho Okja című szatirikus scifi-kalandfilmje is, melyet már akkor elkezdett fújolni a közönség, mikor az elején feltűnt a Netflix felirat – igaz, Todd Haynes Wonderstruck filmjét is fújolás kísérte az Amazon logója miatt.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk