A hallgatag cowboyok és a jelnyelvvel veszekedők harcából - ahogy múlt hétvégi Oscar-díj felvezető cikkünkben írtuk - végül az utóbbi került ki győztesen: a CODA elvitte a legjobb film Oscarját A kutya karmai közt elől, és másik két jelölését is díjra váltotta. Azt is megírtuk: az Oscar-gálára azonban nem egy csupaszív indie mozi sikere, hanem Will Smith pofonja miatt fogunk emlékezni – ennek ellenére mégis érdemes a CODA sikere mögé tekinteni. (A filmmel korábban ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.)
Sian Heder filmjének sikerét többféle módon is lehet értékelni. Egy kedves, szívhez szóló mozi győzött, megelőzve a kritikusok által kedvezően fogadott és művészileg is összetettebb, ám nehezebben befogadható westernt? Ebben az esetben a CODA diadala a három évvel ezelőtti Oscarhoz hasonlítható, amikor a Zöld könyv legyőzte a Roma című alkotást. Csakhogy míg Peter Farrelly Zöld könyvét többek között a megvalósításért támadták (fehér rendező készített filmet a feketék elnyomásáról a tipikus, fehér megmentő szemszögéből, ráadásul a munkálatokban egyedül a fehér szereplő hozzátartozói vettek részt, a fekete főhős családját teljesen kihagyták), Sian Heder CODA-ját pont azért dicsérték, mert végre valóban hallássérült színészek játszották a siket figurákat. Győzött a politikai korrektség, amikor a filmnek épp ezt az aspektusát díjazták? Vagy csupán a legkevésbé megosztó film nyert, mely a legjobban ki tudta használni az ún. preferenciális szavazást? (Ennek lényege, hogy ahelyett, hogy a szavazók egyszerűen kiválasztanák a nyertest, ahogy a többi kategóriában teszik, rangsorolniuk kell a legjobb film jelöltjeit. A rendszer működéséről ebben a cikkünkben írtunk.) Esetleg egy apró, független mozi rácáfolt minden várakozásra és meghódította Hollywoodot? Ha így nézzük, a CODA a Holdfényhez hasonló tettet hajtott végre. Ez a párhuzam viszont azért sántít, mert a film jogait a világ egyik leggazdagabb cége, az Apple vásárolta meg a Sundance Filmfesztiválon rekordot jelentő, 25 millió dolláros áron.
A diadalút
Az Indiewire elemzése szerint a CODA Oscar-sikerének egyik titka az volt, hogy az emberek többsége egyszerűen nem tudta, hogy remake-ről van szó. Az idei 10 legjobb film jelöltből négy is felújítás volt: a West Side Story egy klasszikus – és nem mellesleg 10 Oscarral jutalmazott – 1961-es musicalon alapul; a Dűne számtalan adaptációjából ha másról nem is, a David Lynch-féle változatról mindenki hallott; a Rémálmok sikátora eredeti, magyarul A sarlatán című 1947-es változata talán kevésbé ismert, de legalább amerikai film. A CODA azonban egy 2014-es francia mozi, az itthon is bemutatott A Bélier család adaptációja: Franciaországban 55 millió dolláros bevételt hozott, ami körülbelül azzal egyenlő, mintha egy amerikai mozi eredményei a tengerentúlon elérnék a 300 millió dollárt. Világszinten 86 millió dollárt fialt, ami idegennyelvű filmnél tisztes eredménynek számít – főleg úgy, hogy az Egyesült Államokban nem is kapott széles körű bemutatót. Mint az elemzésből kiderül, nem véletlen: ez is része volt a CODA-kampány tudatos felépítésének. Mivel ugyanis A Bélier családot az amerikai nézők nem láthatták a moziban, a remake az újdonság erejével hatott rájuk.
Korábban épp ennek az eljárásnak az ellentéte volt jellemző: a világszinten hatalmas sikert arató francia Életrevalókat ugyanúgy bemutatták az amerikai remake előtt, mint a Három férfi és egy bébi és a Madárfészek eredetijét – előbbi magyarul Három férfi, egy mózeskosár, utóbbi Őrült nők ketrece címmel futott itthon.
Ahhoz azonban, hogy ma egy idegennyelvű film betörhessen az amerikai piacra, nagy kritikai- vagy fesztiválsikerre, esetleg egy hírnévvel rendelkező rendezőre van szükség.
A Bélier család direktora azonban inkább csak saját hazájában ismert, a film fogadtatása pedig meg sem közelítette az olyan francia fesztiválkedvencekét, mint a Nyers, az Annette vagy a Titán.
Ennek ellenére a Lionsgate stúdió mégis fantáziát látott a filmben. Valószínűleg már 2015-ben azzal a céllal vásárolták meg a forgalmazási jogokat, hogy később amerikai remake-et készítsenek belőle. Maga a cég legfeljebb partnerein keresztül terjeszt idegennyelvű, feliratos filmeket. A Béliert azonban nem is volt tervük sikerre vinni. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a mozit már Franciaországban botrányok és tüntetések kísérték, amiért a siket család szerepében mindössze egy hallássérült színész szerepelt.
A Lionsgate tehát a felvásárlás után úgy döntött, nem mutatják be a filmet Amerikában. Épp ezért a film eredeti tulajdonosa, a Vendôme Productions visszavette a jogokat. A Lionsgate egykori fejese, Patrick Wachsberger azonban partnereivel együtt a 2019-es Cannes-i filmfesztivál előtt megegyezett, hogy A Bélier producereivel remake-et készítenek a francia filmből, de úgy, hogy kiküszöbölik az eredeti hibáit, és ezúttal a hallássérült szerepeket siket színészekre osztják. Wachsberger ugyan azóta elhagyta a Lionsgate-et, de az ekkor megkötött üzletnek köszönhetően A Bélier család két francia producerével (Philippe Rouselet, Fabrice Gianfermi) ő vehette át a CODA legjobb film-Oscarját.
A CODA először a rendezőjét találta meg Sian Heder személyében, akit korábban inkább csak sorozatok alkotójaként (GLOW; Narancs az új fekete) ismerhettünk. Őt követte az a Marlee Matlin, aki 1987-ben első hallássérült színészként nyert Oscart, mint az Egy kisebb isten gyermekei legjobb női színésze. Utána akadtak rá a most az Oscart elnyert Troy Kotsurra, majd Daniel Durantra és a többi szereplőre. A filmet végül a tavalyi Sundance függetlenfilmes fesztiválon mutatták be hatalmas sikerrel, az Apple-lel kötött üzlet pedig biztosította számukra, hogy a mozi körüli hájp közel egy évig fennmaradjon. Bár a CODA folyamatosan jelen volt a díjszezonban, nagyon sok múlt a formaidőzítésen: épp a hajrában húztak be két, az Oscar szempontjából kulcsfontoságú elismerést, a Producerek és a Színészek Céhének fődíját. Azzal pedig, hogy a legjobb film Oscarját is elvitték, az Apple-nek sikerültborsot törnie a Netflix orra alá is: először fordult elő ugyanis, hogy egy streamingplatform filmje győzött.
Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mi lett volna a film sorsa, ha A Béliert is bemutatják Amerikában, és szélesebb körben is ismertté válik, hogy egy remake-ről van szó. Minden bizonyára azok szemében, akik látták a francia filmet, vesztett volna eredetiségéből.
De a CODA valódi ereje, azaz színészi játéka, hangulata és szívhez szóló üzenete minden bizonyára akkor is változatlan maradt volna.
Abban nincs vita, hogy a CODA erősebb, rendezői szempontból is jobb film: őszintébben beszél a hallássérültek helyzetéről, és jóval mélyebb is, mint az alapvetően szórakoztató eredeti. Arról persze lehet vitatkozni, megérdemelte-e a díjat, hogy jobb film-e mint A kutya karmai közt vagy a West Side Story, amelyeknek mi szurkoltunk – de díjazása legalább annyira a szereplők és a rendezők érdeme, mint a jól felépített díjstratégiáé.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
