Egyikük a vérbe fagyott holttestekbe belefáradt, piszkos múltú, régivágású nyomozó; a másik feltörekvő karrierista, aki legalább olyan jól mutat a címlapokon, mint a sárga rendőrségi szalagokkal elkerített tetthelyeken az állát vakargatva.
Otthonos kertvárosi ház, a feljárón családi autó, a makulátlan zöld gyep körül jelzésértékű, apró kerítéssel; a szomszéd minden reggel ránk köszön, amint kiballagunk az újságért. Ez maga az Amerikai Álom – már ha a szomszédok fehérek, feketékkel pedig maximum a helyi áruházban találkozunk, ahol takarítóként serénykednek.
Alan Ball visszafogott drámájának majd’ minden képkockáján az emlékeket is megszínező, líraian hanyatló nap uralkodik.
A presztízs show-kból birodalmat építő HBO szép kis tiniuniverzumot kreált a közelmúltban.
Hajdanán idilli békében és erős szövetségben éltek az emberek, aztán jött a széthúzás: mindenki többre, nagyobb hatalomra, befolyásra és önállóságra vágyott, a népek pedig egymásnak estek.
A polipok fura teremtmények: három szívük van, a vérük kék, képesek kinyitni egy gyerekbiztos kupakot is és több mint 300 fajtájuk létezik.
A lány szegény virágárus, aki bollywoodi filmeken ábrándozva igyekszik egérutat nyerni a csúnya realitás elől, amíg arra vár, hogy őt is megmentse egy izmos herceg.
A könnyed krimik évezredek óta nagyjából ugyanúgy épülnek fel: kapunk néhány papírvékony figurát, a jellemrajzuk egyetlen szóból áll (nagydumás; beszari; geek), a rövid felvezetés után pedig hamar elkezdenek megdolgozni a mozijegyért: indul a cselszövés, rablás vagy szélhámoskodás.
Szimpatikus főhős, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik vele a következő pillanatban.
Ó, azok a boldog (?) gyermekévek a 70-es évek Amerikájában, amikor mindegy volt, hogy két lány mennyire különbözik egymástól, a szomszédság automatikusan örök életre szóló barátságot jelentett!
