Guy tehát ugyanazt az életnek nevezett mókuskereket tekeri, mint még jó pár millióan. A film pedig azt üzeni, hogy mindenkiben ott van az egyediség, csak ki kell bontani. Mire azonban idáig eljutunk, még meg kell ismernünk Free City kaotikus hétköznapjait, ahol mindennaposak a filmbe illő autós üldözések, bombázások és az épületekbe becsapódó helikopterek. Hősünk itt dolgozik banki alkalmazottként, így azt is magától értetődő természetességgel fogadja, hogy a bankot nagyjából ötpercenként kirabolják. Ezzel is együtt tudunk érezni, hisz’ minket, átlagembereket is nagyjából ilyen gyakorisággal rövidítenek meg feljebbvalóink. S mi is csendes belenyugvással tűrjük. A különbség tehát csupán annyi, hogy Guy egy ún. nem játékos szereplő, vagyis olyan figura, aki csak azért létezik, hogy egy videójáték élethűbbnek tűnjön. Amikor azonban rájön, hogy egész élete jelentéktelen semmiség, fellázad.
Ryan Reynolds saját bevallása szerint a Deadpool óta nem élvezett ennyire egyetlen szerepet sem, és ez látszik is. Kár, hogy figurája nemcsak a történet szerint ragadt bele egy jól ismert, előre meghatározott játékmenetbe. A Free Guy az a típusú, popkult utalásokkal megszórt, szórakoztató popcornmozi, amely látszólag vagányul felrúgja a sablonokat, valójában meg épp abból a kottából játszik, amelyikből viccet csinál.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
