Joseph Gordon-Levitt akkortájt gyerekszerepekkel ostromolta Hollywoodot, míg az évtized végén egy tinifilm meg nem hozta számára az áttörést. Ma már minden kreatív energia a sorozatokra összpontosul, így mire elérte az ilyen produktumokhoz szükséges kort, tapasztalatot és keserűséget, úgy döntött, ő is tévében valósítja meg önmagát.
A Mr. Corman ettől eltekintve pont olyan, mint a pár évtizede virágkorukat élő, naplójellegű keserédes indie-k: egy 30-as fehér férfi nem leli a helyét benne. A Levitt játszotta hős általános iskolai tanár, s ez gyakorlatilag az egyedüli örömforrás az életében, már ha épp’ nem a haverjaival sörözik, a lakótársával videójátékozik, vagy egykori zenészként menekül az alkotói válság elől. Valójában semmi baja, és pont ez nyomasztja: hogy mióta barátnője elhagyta, olyan szürke az élete.
Levitt rendezői bemutatkozása, a 2013-as Don Jon ugyancsak egy kiüresedett életű férfit mutatott be, akit egyedül a pornófüggősége tartott mozgásban. A Mr. Corman személyesebb hangvételű darab, de néha túl komolyan veszi magát. Főszereplője éppen olyan, mint bármelyikünk, ezért az egyik pillanatban tökéletesen együtt érzünk vele, a másikban pedig nem értjük szenvedését, megszeretni viszont soha nem tudjuk. Az audiovizuális gegek azonban egy pillanatra sem engedik unalmassá válni a sorozatot, amely bár kicsit szétszórt és nem olyan mély, mint lenni szeretne, de végig hangulatos és szórakoztató tud maradni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
