Kovács Éva

Aztán kaptunk "világútlevelet", és volt néhány szép évünk, amikor szabadon ki-be mászkálhattunk. S bár nem titkolom, a szülőktől tanult reflexek máig fékezésre késztetnek a bel-európai határátkelőkön, hátha elém ugrik egy olasz, és kéri az irataimat, néhány röpke évig nem rettegtem az osztrák-magyar határ átlépésekor, és Ausztriába érve sem dúdoltam az amerikai himnuszt. De az csak szeptember 11-e óta van, hogy azt sziszegem a fogaim között, hogy "szemétség".

Orbán új episztemét nyitott az osztrák-magyar történelem értelmezésében: a bevált kuruc-labanc, sógor-koma, császári-királyi (k. u. k.) helyett a derűs-borús századokra a szerelem metaforáját használta. Úgyhogy Schüsselnek könnyű volt a dolga, megdicsérte a magyarok "millennium-aktivitását", aztán csak tovább kellett fűznie Orbán feldobott poénjait. Arra például, hogy mi, magyarok mindig valamivel többen jövünk, mint amennyit vártak, az osztrák kancellár (aki, miközben folyton velünk érez, egyik élharcosa az EU-ban a keleti migráció korlátozásának) így replikázott: "Nem jöhetnek elegen!" (Mennyire igaza is van, ha a burgenlandi szőlősgazdák, a bécsi építőipari vállalkozók és a kertvárosi dámák szezon- és szakmunkás-, bébiszitter- és takarítónő-keresletére gondolunk!) Megtetszett a kancellárnak a szerelem metafora is, mondván, annak vannak ugye csúcs- és mélypontjai. A beszédek közös credója: még ezer közös év az EU-ban.

Ott kezdődött, hogy exrendőrök irodalmi babérokra törtek. Először az 1995-ös levélbombaügyben elhíresült Michael Sika, azóta levitézlett szocialista Stapo-főigazgató (Statspolizei; Ausztriában máig így hívják az államrendőrséget) jelentette meg visszaemlékezéseit, melyekben nem annyira hányatott gyermekkorát és diákcsínyeit elevenítette föl, hanem a belügy berkeiben eluralkodó korrupciót ecsetelte. A Mein Protokoll (Az én jegyzőkönyvem) címet viselő könyvből kiderül, hogy a politikusok és a rendőrök között erős kapcsolat létezett, mely az adatlopástól a rendőri védelemmel való visszaélésig terjedt. Sikát ifjú kollégája, Josef Kleindienst követte, az Ich gestehe (Bevallom) című opusszal, mely néhány hét alatt egy parlamenti "adatcsenési különbizottság" (Sonderkommission Datenklau) felállítását eredményezte. Ez pedig elsősorban nem annak tudható be, hogy a spiclibalhé főhősének már volt neve a könyvpiacon (néhány éve, még aktív rendőrként Soha többet ne fizess bírságot címmel írt már egy kézikönyvet autósok számára, melyért egyes rendőr társai halálosan megfenyegették). Az Ich gestehe valódi tanúvallomás, pontos adatokkal, nevekkel és summákkal.

Ne lőjetek! - sikoltja az osztrák Lena, Gustl nője a hangosbemondóba ékes szovjet nyelven az andaui híd osztrák oldalán valamikor 1956 novemberében, az orosz katonák legnagyobb megdöbbenésére. És persze minden magyar menekült sértetlenül hurcolkodik át a szép és szabad világba. És még nem is ez a legkínosabb jelenet az osztrák rendezőmatuzsálem, Franz Antel trilógiává duzzadt etűdjeinek utolsó darabjában. A 87 éves mester már elkövetett egy s mást az osztrák nemzeti mítosz építésének nemes célzatával.

"Európa lecsendesítése helyett, mint egy oroszlán, foggal-körömmel védjük Ausztriát!" - adta ki a jelszót az utóbbi hetekben Wolfgang Schüssel néppárti kancellár, majd felkerekedett Budapestre, nyilván, hogy a részleteket egyeztesse magyar kollégájával, akinek nagy tapasztalata van EU-ellenes kamikazeszövegek előállításában. A mostani stílusváltás nem túl jelentékeny fordulata az osztrák belpolitikának, mindazonáltal érdemes szemügyre vennünk, hogy sáfárkodott az elmúlt három hónap nyugati közundorával és belhoni gyanakvásával a születésétől a Taigetoszra kívánt kis csapat.

Magyarországon a zsidó kárpótlás ügye többé-kevésbé botrányba fulladt: ugye, emlékszünk még a kormány címére visszapostázott harmincezer forintokra, amelyekkel adott estben néhány év konclágert kívánt jóvá tenni a magyar állam. Ehhez képest Ausztria, ahol a zsidó kárpótlás ügye épp most fordult a célegyenesbe, maga a megtestesült bűnbánat. És ezen előreláthatólag még a most hatalomra került fekete-kék koalíció sem fog változatni.

Most már legyen vége a Nudlereinak - fordult ki múlt csütörtökön késő este az egyik szociáldemokrata funkcionárius a maratoni koalíciós tárgyalásokról. Talán ő már tudta, amiről a nép csak péntek reggel értesült: Klestil, a köztársasági elnök kisebbségi kormány megalakítására szólította fel a vörösöket, a lehető legszélesebb bázison.

Hogy mondják osztrákul azt, hogy impotencia? Zukunftsgespräche, magyarul: beszélgetések a jövőről. "cska poén, Bécsben mégis ez járja manapság. Lassacskán harmadik hónapja folynak ugyanis a tárgyalások Ausztria parlamenti pártjai között úgymond a jövőről, a Nagy Kérdésekről. Pedig csak kormányt kéne alakítaniuk végre.

Hetek óta arról győzködik a közvélemény-kutatók az osztrák népet, hogy igazából szörnyen ostoba. Miért akarjátok, ti, világ konzervatívjai, legendás nyárspolgárok a változást - kérdik a kérdezők -, hiszen ilyen jól még sose ment nektek?!

Az osztrák politikai életnek is jól betett a NATO-hadművelet. Nem mintha korábban nem borzolta volna fel vizeit az Ausztria "örök semlegességét" megkérdőjelező vita. A Néppárt (ÖVP) és a Szabadságpárt (FPÖ) huzamosabb ideje nyomja: pokolba a múlttal, gyerünk a NATO-ba. A bombázások kezdetéig azonban elsősorban fű alatt folyt a csatározás. "Nincs nyilvános diszkusszió a témáról, hanem szokatlanul sok csoport, csoportocska és egyes politikus személyiségek, akik különböző álláspontot képviselnek" - nyilatkozta Otmar Höll professzor, a laxenburgi Nemzetközi Politikai Intézet igazgatója két hete. A Néppárt külügyi szóvivője pedig szintén áprilisban azon aggódott, hogy "az osztrák lakosság számára még nem egészen világos, milyen biztonságpolitikai megoldás volna a legkedvezőbb Ausztriának". (Az interjúkat teljes terjedelmükben a Regio 1999/2. száma hozza.)

Miközben Magyarországon harmincezer forintokról, a halál utáni megkülönböztetésről is szól a kárpótlási fáma, addig Ausztriában nemrég arról röppent fel hír, hogy a náci árjásításokért, kisajátításokért és a kényszermunkatáborokért járó kártérítésből talán a roma holocaust-túlélők, illetve az áldozatok lemenői is részesedhetnek. Gerhard Baumgartner annak az osztrák kormány által 1,2 millió schillinggel támogatott kutatásnak a vezetője, amely először tesz kísérletet a burgenlandi romák mai helyzetének reprezentatív feltárására.

Nem mintha nekünk volna büszkélkednivalónk, amikor 1968 augusztusára emlékezünk. Abban az évben alig telt el a szent alkotmány ünnepe, atyáink máris bevonultak a Felvidékre. Azóta se szégyelli ezért magát senki: menni kellett, hát mentünk, nagy disznóságokat nem csináltunk - így a kollektív emlékezet. Az osztrákok legalább időnként úgy tesznek, mintha bántaná egy kicsit őket a dolog. Ha az Alpok mentén a kritikus értelmiség (mind a harminckettő) egy kicsit kellemetlenül akarja érezni magát a múlt miatt, nyugodtan előhívhatja tudatalattijából: "Piszok gyávák voltunk akkoriban".