Magyarországon a zsidó kárpótlás ügye többé-kevésbé botrányba fulladt: ugye, emlékszünk még a kormány címére visszapostázott harmincezer forintokra, amelyekkel adott estben néhány év konclágert kívánt jóvá tenni a magyar állam. Ehhez képest Ausztria, ahol a zsidó kárpótlás ügye épp most fordult a célegyenesbe, maga a megtestesült bűnbánat. És ezen előreláthatólag még a most hatalomra került fekete-kék koalíció sem fog változatni.

A jelenlegi kormányban nincs túl sok barátunk - kezdte múlt csütörtöki, ám a kormányválság meg a tüntetések miatt csekély visszhangra találó sajtótájékoztatóját az osztrák Historikerkommission (történészbizottság). Az 1998 novemberében hosszú vajúdás után született, a pártarányokra kínosan ügyelő grémium sajnos éppen e viharos napokban készült el első szakmai jelentésével, mely kétszáz oldalon elemzi és több tucat táblázatban bocsátja közre az 1939-45 között Ausztria, az akkori Ostmark területén kényszermunkára fogott, illetve kényszermunkatáborba hurcolt külföldiek és a lehetséges túlélők számát. (Az ausztriai zsidók, valamint a romák és szintik számára vonatkozó becslések még nem készültek el.) A bizottság elnöke, Clemens Jabloner érzékeltette, hogy nem kívánnak alibiül szolgálni az új, fekete-kék koalíciónak, adott esetben inkább megválnak tisztségüktől.

A sajtótájékoztatón egyúttal komoly kritikával illették azt a német elvet, mely a kényszermunkatáborok foglyait három kategóriába sorolja - igen erősen, erősen és kevéssé érintettek -, s csak az első két csoport, vagyis az érintettek negyede számíthat anyagi kárpótlásra. Szinte megérezve a berliniek aznapi, ismét kudarcba fulladó játszmáját az 5,1 milliárd euróra rúgó kárpótlási alap felosztása körül (ott március 7-re napolták az újabb tárgyalásokat), az osztrák bizottság azt javasolja a kormánynak, hogy ne kövesse a német példát, hanem találja meg a sajátosan osztrák - értsd: példamutató - megoldást.

Ez a példamutató megoldás a legnagyobb ellenállásba valójában Ausztriában ütközhet. A közvélemény-kutatási eredmények szerint noha az osztrákok 69 százaléka támogatja az egykor kényszermunkatáborba hurcoltak valamilyen kárpótlását, ezt a túlélők leszármazottaira 70 százalékuk már nem terjesztené ki: erre a kérdésre mindössze 10 százalék felelt egyértelmű igennel. Nem kell hozzá túl nagy matematikai és szociológiai tudás, hogy a néma 20 százalékot is inkább a nemmel válaszoló csoport közelébe helyezzük. A történészbizottság adatai valószínűleg tovább rontják bármely közmegegyezésen alapuló, nagyvonalú megoldás esélyét: a történészek 220-250 ezerre becsülik a ma is élő túlélők számát (lásd 1. tábla). A bizottság egyik tagja szerint a tipikus túlélő az az ukrán nagymama, akit a második világháború alatt kamaszként hurcoltak el Ausztriába.

A jelentés külön fejezetet szentel az 1944-től Ausztriába transzportált magyarországi zsidó kényszermunkásoknak (lásd 2. tábla). Az eddigi kutatások alapján három főbb csoportjuk számíthat osztrák kárpótlásra. Először is azok, akiket 1944 májusában Auschwitzból Mauthausenbe szállítottak, majd onnan különböző külső táborokba deportáltak. Másodszor az ún. cserezsidók (Austauschjuden), akiket 1944 júniusában Magyarországról közvetlenül a Bécstől északkeletre fekvő Strahofba vittek, és onnan osztottak szét kényszermunkára. Végül harmadszor az ún. kölcsönzsidók (Leihjuden), akiket 1944 őszén a Südostwall építésére szállítottak át a Lajtán túlról, és a kelet-ausztriai evakuációkor gyalogmenetben a mauthauseni táborba hajtottak. ´k Mauthausen egyik külső táborában, Gunskirchenben lelték halálukat.

A túlélőknek mintegy negyede ma is él valahol a világban. ´k hamarosan - ha minden jól megy - tisztességes anyagi kárpótlásra számíthatnak az osztrák alapokból. Egyes politikai elemzők szerint paradox módon erre most jóval nagyobb az esélyük, mint az előző kormányok idején, hiszen, mondják, a kékek mindent el fognak követni azért, hogy bizonyítsák, semmi közük a nácikhoz. A Der Standard úgy tudja, hogy a minap Jörg Haider, az FPÖ-vezér titkos látogatást tett Montrealban, hogy az ottani haszid közösségben tartott esküvőn mazel tovval köszöntse az ifjú párt. (Az ottani holokausztmúzeum igazgatója nyilatkozatban sietett leszögezni: ők nem várják tárt karokkal Haidert a kiállításra.) A délről jött embernek még meggyűlhet a baja mackóvölgyi birtokával is, az egykori zsidó tulajdonos örököse épp most jelentette be: fontolgatja a perújrafelvételt. Az alibi intézkedésekre még nagy szükségük lehet a kékeknek...

Dacára a történészbizottság legjobb szándékainak, megint minden esély megvan tehát arra, hogy a kárpótlás ne válhasson a bűnbocsánat és a kiengesztelés katartikus élményévé.

Kovács Éva

(Bécs)