Ausztria, a kosovói háború
Ez azóta sem vált világosabbá, mégis erősen polarizálódott a helyzet. Bár a közvélemény-kutatások szerint a többség nincs elbűvölve a bombázásoktól, és a NATO-szimpatizánsok száma is radikálisan csökkent a háború kitörése óta, a politikai elit lassan a kenyértörésig viszi a dolgot. A NATO-csúcsról hazatérve a szociáldemokrata Viktor Klima kancellár meglehetősen ingerülten közölte, vegyék már le öt évre a napirendről a semlegességről folyó vitát, és dolgozzanak ki új "aktív semlegességi politikát", mert ővele bizony nem lépnek a NATO-ba. A kancellár ideges kitörése válasz arra a kampányra, amit az ÖVP néhány hete, a háború kezdetekor indított, és amellyel nemcsak a semlegességet, hanem a jelenlegi SPÖ-ÖVP-koalíciót, s ezzel magát a Szociáldemokrata Pártot akarta kikezdeni. Wolfgang Schüssel, a néppárti alkancellár nyíltan elutasította Klima javaslatát, és valószínűleg a 2002-es belépésről álmodozik.
Kampány
A belpolitikai konfliktusnak azonban a balkáni háború csak apropója volt. A politikai vezetők már az október 3-i választásokra kampányolnak. Míg a szocdemek a néhai Horn-kabinethez hasonlóan még pragmatikusan elmatatgatnának törvényjavaslataikkal a parlamentben, a néppártiak bojkottálják a törvényhozást, és hazavágják a szocdem javaslatokat. Az SPÖ szlogenjével ("Munkálkodni!") az "Erősíteni!" jelszót szegezték szembe. A Néppárt mintha megelégelte volna a másodhegedűs szerepét, noha tudja, egyedül nem lesz képes kormányt alakítani. A 13 éve működőképes nagykoalíció alatt tehát mozog a talaj, nem csoda, hogy minden lehetőséget kihasználnak a szavazók megnyerésére.
A belpolitikai purparlé az osztrák hadsereget is reflektorfénybe állította. Jó, maradjunk semlegesek, bólintottak egyesek, de lássuk, milyen háttérrel folytathatnánk aktív semlegességi politikát? És egyáltalán, képesek volnánk-e megvédeni magunkat, ha a NATO mégsem sietne a segítségünkre? A katonák erőltetnék a fegyverkezést, a kormány halogatja, hiszen hozzászokott ahhoz, hogy a hadsereg lényegében semmibe sem kerül. Az osztrák hadseregről készített mérleg siralmas állapotokat mutat. 1955, az oroszok és az amerikaiak kivonulása és a semlegesség kikiáltása óta az osztrákok hanyagul fejlesztgették a haderőt. Ültek az amerikaiaktól kapott babérjaikon (az amik kész laktanyákat, fegyvereket és járműveket, repülőgépeket hagytak ajándékba távozásukkor, ezek egy részét aztán titokban értékesítette az osztrák hadvezetés), és mind ez idáig sikeresen áltatták magukat avval, hogy a Szovjetunió és az USA rajtuk tartja a szemét. A közvéleményben meghonosodott az a nézet, hogy a hadsereg jó, de leginkább ünnepségeken és természeti katasztrófák idején van rá szükség mint egyfajta nehéztűzoltóságra.
Bundeswehr light
Amikor Tirolban a lavinakatasztrófakor leszállt az egyik hiperszuper amerikai helikopter, a pilótája, meglátva a 40 éves Augusta-Bell 204-es, 17 éve nullára leírt osztrák gépet, őszinte rajongással kiáltott fel: "Oh, wow, it´s beautiful." Az osztrák pilótákat nem ejti zavarba, ha repülés közben elvesztik a lefáradt plexiüveget vagy a gép más fontos részeit. Mint ahogy azon sem tudnak segíteni a parancsnokok, hogy a "kopaszok" (Ausztriában általános féléves hadkötelezettség van érvényben) ne a már elődeik által alaposan kitaposott csizmákban és bakancsokban kezdjék meg katonaéletüket. Az osztrák hadsereg - a Bundeswehr light, ahogy az osztrákok csúfolják - büdzséje a bruttó össztermék 0,86 százaléka (a hasonló méretű Írországé 1,5, Svájcé 1,3 százalék), felszereltségét pedig még a magyaré is jóval meghaladja.
Zu hause pfui, Ausland hui - nem így a sereg idegenben. Az albániai Shkodrában felállított osztrák hadikórház csúcstechnológiát alkalmaz, a legjobban felszerelt tábor a térségben. Bár nem volt könnyű katonákat toborozni bele, mióta beüzemelték, elterjedt a híre, hogy "first-class-sani". A röntgenfelvételeket a szatellitre lövik, majd az innsbrucki egyetemi klinika analizálja őket. Mindennek többek között az az ára, hogy az otthon maradt katonai egységek bármilyen baleset esetén a civil mentőszolgálatokra és kórházra szorulnak, s így az osztrák békefenntartó és segélyegységek ezektől vonják el a pénzt és az eszközt. A lepukkant hadsereg körül a lavinakatasztrófák és az albán menekültek elszállítása miatti problémák a kormányban most először konszenzust teremtettek, 400 millió schillinget adnak a hadseregnek, elsősorban 12 szállító helikopter vásárlására.
Békepartnerek
A háború külpolitikailag is szerfölött kellemetlen. Az a remény, hogy Ausztria hanyag eleganciával, az Európai Unió még nem létező, de hőn vágyott biztonságpolitikai "építményében" (sicherheitspolitische Architektur) fájdalommentesen és szinte észrevétlenül veszítse el semlegességét, a NATO sebes erősödésével a kontinensen most éppen szertefoszlani látszik. A békepartneri riszálás a NATO körül frusztrálóan hat az osztrák politikusokra: "A harci gépek átrepülésének megtiltása a szervezet számára érthetetlen. Éreztetik is velünk, hogy nincs ránk szükségük" - panaszolja az egyik osztrák NATO-békepartner. Ha jól belegondolunk, meglehetősen kínos lehet, hogy márciusban még NATO helikopterek vakarják ki a bajba jutottakat a hó alól, áprilisban aztán bezáródik a jótevők előtt az "open air". Attól sem doboghat büszkébben az osztrák szív, hogy Albright asszony éppen az osztrák katonai hírszerzéstől (HNA) kapta az első információt Milosevic etnikai tisztogatási terveiről ez év januárjában. Merthogy, egyfelől, mint a sajtó kinyomozta, a titkosszolgálatnak már 1998 októberében tudomása volt a dologról, kissé sokáig várt tehát az informálással. Másfelől, mint semleges állam, kinek is csicsereghette volna el a titkot, melyet persze még az amerikaiak által egykor felszerelt és azóta folyamatosan korszerűsített lehallgató és megfigyelő rendszernek köszönhet. Árulkodó, hogy Ausztria nem az ENSZ-hez szaladt a hírrel, hanem az Európai Unió külügyminiszteri értekezletén pöttyentette el, s ezzel valójában a NATO-nak súgott.
Velük is
A politikusok jól leplezik, de tele van a bukszájuk azzal is, hogy semleges államként rájuk hárul a menekültekkel való törődés egyre fájdalmasabb szerepe. A NATO-ellenes propaganda egyik alappillére a felháborodás, miszerint "mások lődöznek, mi meg fogadjuk a menekülteket". Ennek megfelelően kellő bürokratizmussal és szigorúan rövid időre, 1999. december 31-ig hajlandók a menekülteket fogadni és tárolni. (Megjegyzendő, hogy még így is összehasonlíthatatlanul korrektebbek, mint a Mi Hazánk.)
Sokkal hatékonyabbnak és nagyvonalúbbnak látszik az 1992-ben alapított "Nachbar in Not" (Bajban a szomszéd) civil kezdeményezés. Az elemi iskolákban is megjelent a felhívás, ajánlják fel a gyerekek a heti zsebpénzüket a menekülteknek. A gálaműsorokból, egyéni adakozásokból vásárolt élelmiszerek, ruhaneműk, gyógyszerek, sátrak már elérték az albániai menekülttábort. Hihetetlenül gyorsan reagált, és nem csak propagandisztikus értelemben, az osztrák rádiózás is a háborúra. Amikor kiderült, hogy a szerbiai rádióadó és átjátszó állomásokat lebombázták, spontán akcióként létrehozták a Radio Nachbar in Notot, amely minden este nyolc és hajnali egy között sugároz négynyelvű (szerb, albán, német, angol) adást rövid- és középhullámon egyaránt. A bécsi Radio Orange (legyünk büszkék rá) pedig esténként negyed nyolckor albánul és szerbül is adja a BBC híreit.
Mindeközben folyik a rettenet stilizálása, az új történetírás. Azt már megszoktuk, hogy Clinton ismételgeti, a második világháborúban is jöttek, most is ők mentik meg Európát. Otthon ugyebár telekizni szokás manapság. Azon sem csodálkozunk, hogy sok szereplő - lényegében az egész német kormány, az a német kormány, amelyik röpke három hónappal ezelőtt írásba adta, 2000-re leveszi a napirendről a holocaust-diskurzust, és lerázza magáról az összes bűntudatot - Auschwitzot kiált. (Joschka Fischer ennél cizelláltabb maradt, ő kitart amellett, hogy a NATO és Németország nem háborúzik, csak "ellenáll" az emberi jogokért és a békéért.) A minap azonban Schröder megadta az új á-t: "Mi is átéltünk már egy etnikai tisztogatást." Schüssel osztrák vicekancellár pedig rögtön rákontrázott. A skhodrai menekülttáborban nem átallotta azt belemondani egy albán menekült képébe, hogy "velünk is történt már ilyesmi, most mi tudunk önökön segíteni". Hm. Na ne má´.
Kovács Éva
(Bécs)
