Alkalmazzunk bevallottan kettős mércét, hiszen - az EU-karanténtől részben függetlenül - a belpolitikában szabad játéktere volt a kormánynak. A zavarodott sunnyogás az EU-összejöveteleken valóban nem hozott fordulatot, Ausztriát továbbra is bojkottálják a Tizennégyek, habár engedékenyebb hangok is hallatszanak egyes tagországokból. Külön tragédia, hogy a portugál elnököt hamarosan francia utódja követi a csúcson, akiről tudható, hogy az osztrákokkal szembeni szankciók fenntartásának élharcosa. A szabadságpárti (FPÖ) Jörg Haider visszavonulása - előbb bárminemű kormányszerep vállalásából, majd a párt éléről - nem higgasztotta le a külországi kedélyeket, hiszen saját személyében és EU-képviselő pártkatonáin keresztül állandóan és szélsőségesen provokálja az uniót. A szankciók miatt előbb perbe fogta volna az EU-t, majd azzal fenyegetőzött, hogy az osztrákok nem fognak időben eleget tenni uniós fizetési kötelezettségeiknek, és vissza fognak élni vétójogukkal a bizottságokban.
Az Európa-ellenes hangulatot diszkurzíve is gerjeszti a kormány, Haider egyenesen a dekadens régi Rómával példálózik, Schüssel pedig csalódottan panaszolja: ez nem az az Európa, amiért harcoltam. A belülre osztott ige alapján valóra válni látszik a liberális és baloldali tényezők összes korábbi rémálma: miközben a koalícióban való részvétel emancipálta a Szabadságpártot, a másik kormányzó erő, a Néppárt (ÖVP), ahelyett, hogy ígéretéhez híven - művelt férfiakról lévén szó, A kis herceg megfelelő passzázsára hivatkozva - megszelídítette volna a vadállatot, átvette tőle a gyűlöletbeszédet.
Csupa kisbetűvel
Az EU-ellenes fogásokat gyorsan követte is a feketeleves: április első hetében az unió bécsi rasszizmusellenes irodájának megnyitóján Romano Prodi és a többi nyugat-európai képviselő Schüssel-ellenes matricával (egy áthúzott csokornyakkendővel) a mellén jelent meg, és a protokolljogosítványaival visszaélő, hívatlan vendéget, Benita Ferrero-Waldner néppári külügyminisztert üdvözlésre sem méltatta. S az EU-szankciók e rituális kiközösítésekkel lényegében ki is merülnek ugyan, de nem kell hozzá pszichoanalízis, hogy beleérezhessük magunkat az osztrák politikusok frusztráltságába. Ez csak abban különbözik a nemecsek ernőétől, hogy előbbiek erkölcsi makulátlansága felettébb kérdéses, és a jó ügy is hiányzik mögülük.
A baljós várakozásoknak megfelelően nem lanyhult az antiszemitizmussal való kacérkodás az FPÖ-ben, Peter Sichrowsky, a kékek EU-parlamentere, noch dazu díszzsidaja nem átallotta megtámadni a bécsi izraelita hitközséget. Ennél is kínosabb volt, ahogyan az amerikai ügyvéd, Ed Fagan Ausztria elleni keresetét az egykori kényszermunkások kárpótlására egyes néppárti kormánytényezők is komolytalannak, őrültségnek, magát az eljárást pedig soá-biznisznek titulálták. Senkit nem lepett meg, hogy ezek után a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadulásának megünneplésére egyetlen kormánytagot sem invitáltak: a politikusokat a különutas Klestil köztársasági elnök képviselte... csudát: feledtette volna. Ez persze még nem jelentette azt, hogy maga az ünnepség kiállta a kritikusok és a túlélők próbáját: előbbiek a butik-bűbánatot, a holokauszt elbíderesítését rótták fel a rendezőknek, utóbbiak közül pedig többen is ingerülten adtak hangot azon véleményüknek, hogy ahol a halálba kergettek minket, ott nem akarjuk a Beethoven-kilencediket hallgatni.
Wolfgang vagyok, a problémamegoldó
Eddig azonban csak a szövegről és a rítusról esett szó, lássuk, mit alkotott a gazdaság- és a szociálpolitika területén a fekete-kék páros! Schüssel kemény tempót diktált a kormánynak és a parlamentnek, mindennap megoldunk egy problémát, adta ki a jelszót. Az eddigi intézkedések elsősorban a költségvetés szanálását célozták, és olyan darázsfészkekbe nyúltak bele, amelyekbe a korábbi vörös-fekete vezetés nem mert. Kaptak a fejükre a nyugdíjba vonulni készülők, nekik még másfél évet le kell húzniuk a munka világában, ellenkező esetben büntető erősségű nyugdíjcsökkentéssel kell számolniuk. Durván megemelkedtek a betegbiztosítási díjak: a kicsi és menetképtelen kasszáknak befellegzett. Majdnem a kétszeresére szabták a hivatalos papírok (útlevél, személyi igazolvány) díját, és az autós lobbi is csak annyit tudott elérni, hogy a jogsik árát mindössze 25 százalékkal emeljék meg, a másik csatát azonban ők is elvesztették: a kötelező biztosítás átlagosan évi 1300 schillinggel többet húz ki idéntől az osztrák autósok zsebéből; valamint az autópálya-matricákat is a kétszereséért mérik 2001-től. A dohányosokat lépcsőzetes, de alapos áremeléssel fenyegeti a törvényhozás.
Az áramszolgáltatás hosszú távú liberalizálását - ismerős modell - szintén áremelés előzi meg; 2003-ra, az még jó messze van, 9000 közhivatalnok leépítését ígérik, és ezzel párhuzamosan (!) a munkanélküliségre fordítandó összegek visszafogását. A Bundesheer gatyába rázását hol máshol, mint a civilszolgálatosoknál kezdi a kormány: amúgy is nevetséges díjazásukat felére, étkezési hozzájárulásukat a harmadára szorítják le, ahogy számukat is radikálisan csökkentik.
Cserébe két évre akarják meghosszabbítani az itteni gyedet, plusz egy évet kaphat a másik szülő is, az összeget pedig átlagosan a háromszorosára emelik, és alanyi jogon jár majd. Ebből fogja fizetni a család a sniclit és a sört, a kávét és a teát, melyek forgalmi adója - az EU-elvárásoknak megfelelően - már ebben az évben magasabb lesz.
Míg az egyszerű munkavállaló az eddigi és az ezek után bevezetendő törvények és intézkedések következtében a munkáskamara becslései szerint 13,3 milliárd schillinget veszít, addig a vállalkozók 20,65 milliárdot zsebelnek be. A vállalkozói haszon tetemes része abból származik, hogy a munkaadók béren kívüli költségeit (táppénz, végkielégítés stb.) és adóit az állam jelentősen csökkenteni akarja.
Lám, mire nem képes
egy látványosan vállalkozóbarát, polgári kormány!
A nyugdíjasokat ők is beáldozták, a középosztályt pedig jól megerősítik, ha nincs túl sok kereke, de lesz elég gyereke. Aktuális sportminiszterük, a királykobrának becézett vicekancellár, Suzanne Ries-Passer (mellesleg Haider utódja az FPÖ élén) már kilátogatott az osztrák-horvát barátságosra, hogy a focirajongókat is megnyerje. Hogy a valóságos ellentábortól, a szocialistáktól hogyan csábítják el majd a szavazókat, az első száz nap alapján még nem egyértelmű. Kacérkodtak már egyes szoci vezetők náci múltjának felhánytorgatásával, a nemzetietlen vörös veszedelem kiplakatírozásával: az eredmény eddig szerény. A közvélemény-kutatási adatok szerint a feketék népszerűsége stagnál, a kékeké radikálisan csökken.
A szocik eközben, érzékelve saját mélyrepülésüket, nekifogtak annak, aminek otthon az MSZP még mindig nem mert: a vesztes exkancellár, Viktor Klima visszavonult az élvonalból, és az új pártelnök, a Joschka Fischer-szerű fazonigazításon átesett, 2000-re már a yuppie- és az intercity-kalauz fura elegyét megjelenítő Alfred Gusenbauer elszántan dolgozik a párt talpra állításán. A jelszó: Neustart für Österreich.
A kormány utolsó, múlt heti akciója az FPÖ által már korábban lebegtetett véleménytudakoló népszavazás lehetőségének felvetése. E szerint arról faggatnák az osztrák választópolgárt, hogy miként vall az Európai Unióról (még nem világos, mit értenek ezen: szereti, nem szereti, akarja, nem akarja, hisz benne, vagy csak úgy tesz), továbbá hogy támogatja-e azt a követelést, hogy az EU úgy járjon el Ausztriával, mint egy jogállammal szokás. A nyilvánosságra hozott kérdések mosolyt csalnak a megátalkodott populisták orcájára is, oly banálisak. Isten adja az osztrákoknak, hogy ez az ötlet csak ócska kampányfogás maradjon, a mostani közhangulatban ugyanis a válasz előre borítékolható, s a sértett népség a végén még kiszavazza magát Európából. Mi meg kerülhetünk Pozsony felé, ha Brüsszelbe akarunk jutni.
Kovács Éva
(Bécs)
