Nem mintha nekünk volna büszkélkednivalónk, amikor 1968 augusztusára emlékezünk. Abban az évben alig telt el a szent alkotmány ünnepe, atyáink máris bevonultak a Felvidékre. Azóta se szégyelli ezért magát senki: menni kellett, hát mentünk, nagy disznóságokat nem csináltunk - így a kollektív emlékezet. Az osztrákok legalább időnként úgy tesznek, mintha bántaná egy kicsit őket a dolog. Ha az Alpok mentén a kritikus értelmiség (mind a harminckettő) egy kicsit kellemetlenül akarja érezni magát a múlt miatt, nyugodtan előhívhatja tudatalattijából: "Piszok gyávák voltunk akkoriban".
Mert a moszkvai Politbüro határozatát nem csupán tankok csatasorba állításával lehetett anno teljesíteni. Némely esetben elég volt az előkelő kívülállás, "kérem, mi nem is vagyunk itt". Semlegesektől ez volt (van) megkívánva. Precedens is akadt, tizenkét évvel korábbról, amikor egy másik szomszédjuknál voltak sajnálatosak az események. Ausztria tíz esztendeig várt a háború után, hogy kimasírozzanak a területéről a szovjet csapatok, nem sietett hát kockáztatni 1956 őszén, hogy esetleg meggondolja magát, és visszafordul a dicsőséges Vörös Hadsereg. Lelkiismeret-furdalásukat a bécsi politikusok akkoriban a magyar menekültek tisztességes megsegítésével tompították. (Egyébiránt illene nekik ezt egyszer már szépen megköszönni.) 1968-ban is készültek a humanitárius akciókra, ám előtte - akárcsak 1956-ban - berezeltek egy csöppet.
Annyira azért nem, hogy izgatottan számolják a perceket, mikor is kezdődik már az az átkozott testvéri segítségnyújtás a határon túl. A kormány például boldogan vakációzott. Kirschläger, későbbi külügyminiszter, akkori prágai nagykövet Jugoszláviában nyaralt, Klaus kancellár közelebb, Bécstől alig egyórányi távolságra töltötte nyári szabadságát, de nem volt telefonja, Jonas államelnök is sütkérezett valahol, éppúgy, mint a többiek, a legfőbb hadügyér, a belügyminiszter, az elhárítás vezetője és a vezérkari főnök. Az augusztus 21-ére virradó éjszakán Thomas Klestil, jelenlegi államfő, akkortájt a kancellár titkára, reagált a leggyorsabban: sietve a fővárosba szállította főnökét, hogy az még a reggel folyamán elmondhassa élete egyik legdiplomatikusabb (leggyávább) rádióbeszédét. Ehhez persze előzőleg hajnalban találkoznia kellett külügyminiszterével, akit szintén jól ismer az utókor, Kurt Waldheim a nem túl becses neve, aki minden enyhíthetőt enyhített Klaus szövegében. A kancellár által megmentett legbátrabb mondat szerint Ausztria "nagy figyelemmel kíséri" a csehszlovák eseményeket. Sajnálatról, horribile dictu, felháborodásról vagy elítélésről nem szólt a kormány feje.
Szerintük ezt követelte az ország nehezen kivívott semlegessége. E magyarázatot mindmáig alig vonja kétségbe bárki a Lajtán túl. Az enyhe szégyenpír inkább akkor lepi el az orcákat, amikor felvetődik a kérdés: nem spiláztuk-e túl az óvatosságot? Miért kellett például a határtól harminc kilométerre visszavonni az osztrák haderőt? Miért tűrtük el szótlanul, hogy az oroszok megsértsék az ország légterét? Mi okból fújtuk le szovjet tiltakozásra a "Harangjáték-induló" fedőnevű preventív akciót, mely az esetleges harcok osztrák földre való átterjedését volt hivatva megakadályozni? Miért zárattuk be prágai követségünket, és Waldheim utasítására miért kértük a már odamenekülteket, hogy legyenek szívesek jó gyorsan elhúzni onnan?
Kirschläger később nem tagadta, hogy nagyon féltek a katonai konfliktus átterjedésétől. Gúnyos megfogalmazásában "a kormány nem elővigyázatos volt, hanem kifejezetten rettegett, mivel a szovjeteket annyira természetkedvelőknek gondolta, hogy ha Jugoszláviát is megtámadnák, azt biztosan a Semmeringen áthaladva tennék, ahelyett hogy az egyébként sokkal kényelmesebb utat választanák, mely a magyar Alföldön keresztül vezet". Mindenesetre komolyan készülődtek arra, hogy a kormányt Tirolba evakuálják, és alaposan feltöltötték a stratégiai élelmiszerkészleteket is.
És elkezdtek cenzúrázni vadul, mondván: ez is hozzátartozik a semlegesség fogalmához. Idézet az ORF főintendánsának körleveléből: "Tekintettel az általunk élvezett korlátlan sajtószabadságra, a legnagyobb önfegyelmet kell tanúsítanunk. A szabad és semleges Ausztria hangjaként nem folytathatunk spekulatív zsurnalizmust... A legnagyobb éberséget különösen az élő közvetítéseknél! (...) Inkább technikai blamázst kockáztatni egy adásszünettel, mint jóvátehetetlen politikai hibákat elkövetni!"
Tapintat és lábujjhegy.
Kovács Éva
(Bécs)
Helyreigazítás
Az ETL Rt.-t képviselő dr. Balatinácz Gábor ügyvéd az alábbi helyreigazítás közzétételére kérte szerkesztőségünket:
A Magyar Narancs 1998. július 16. napján megjelent (X. évfolyam, 29. szám) "Szabadlábon az Energol Rt. vezetője" című cikkében a miskolci székhelyű ETL Rt. vonatkozásában az alábbi valótlan tényeket tette közzé:
"A cég ... mintegy 40 millió liter hamis üzemanyagot hozott forgalomba."
"Az ETL Rt. által kreált fiktív cégek, fiktív számlák és fiktív üzemanyagtételek..."
"A vámosok által elengedett 20 vagon szőkített gázolajnak azóta sincs se nyoma, se reális alapja."
"...a Boros-Energol-ETL-kapcsolatot feszegették."
A fentebb felhívott idézetek valótlan tényeket tartalmaznak, ezzel szemben a valós tények az alábbiak:
AZ ETL Rt. "hamis" üzemanyagot nem hozott forgalomba. Az ETL Rt. kéri annak közzétételét, hogy mint kereskedő az általa forgalmazott árut (kőolajszármazékok) nem "kezeli", annak fizikai, kémiai összetételét nem változtatja meg, az általa vásárolt árut a fenti értelemben nem manipulálja.
Az ETL Rt. nem hozott létre ("kreált") fiktív cégeket, nem közreműködött "fiktív számlák" kiállításában, nem forgalmazott "fiktív üzemanyagot".
Az ETL Rt. által alapított cégek valós, létező cégek, az ETL Rt.-vel kapcsolatos számlák valós tartalmú gazdasági eseményeket tanúsítanak.
A cikkben említett 20 vagon "szőkített" gázolajat a jövedéki hatóság Budapest Ferencvárosi pályaudvaron lefoglalta, majd a MOL Rt. részére mint elkobzott árut szabványos gázolajként értékesítette.
Megjegyezzük, hogy a lefoglalást a jövedéki hatóság nem az ETL Rt.-vel szemben foganatosította, a hatósági kényszerintézkedésre az ETL Rt.-vel korábban üzleti kap-csolatban álló, ugyancsak törvényes jövedéki engedéllyel rendelkező cég vonatkozásában került sor.
Az ETL Rt. 1996., illetve 1997. évben a teljes árbevételének 3, illetve 4 %-át kitevő mértékű üzleti kapcsolatot (szállítási szerződés) létesített a jövedéki hatósság által kiállíított nagykereskedelmi jövedéki tevékenységre feljogosító jövedéki engedéllyel rendelkező Energol Rt.-vel, ezt meghaladóan üzleti kapcsolatban az Energol Rt.-vel nem állt, Boros József Tamással az ETL Rt. sem üzleti, sem személyes kapcsolatot nem létesített.
A cikkel kapcsolatban közöljük, hogyy nincs információnk arról, miszerint az ETL Rt. ügyében a KBI vizsgálatot tartana. Határozottan állítjuk, hogy jelenleg a rendőrségi eljárás keretében az ETL Rt.-t képviselő személyek vonatkozásában közölt gyanúsítással nyomozati eljárásról nincs tudomásunk.
Részben valós tények (az ETL Rt. által Szlovákiából történő import beszerzések) alapján a közölt cikk hamis beállítást tartalmaz abban az értelemben, hogy az ETL Rt.-nek vagy képviselőinek bármi köze lenne az Aranykéz utcai merénylethez, illetve az Aranykéz utcai merényletben elhunyt Boros József Tamáshoz.
Tény továbbá, hogy az ETL Rt. extrakönnyű fűtőolajat értékesített egy jövedéki engedéllyel rendelkező gazdasági társaság részére, és a szállítási szerződés szerint mezőkövesdi telephelyen teljesítve az árut átadta, ugyanakkor az áru további sorsával kapcsolatban (szállítás, kezelés, a cikk írója által állítva szőkítés) az ETL Rt.-nek nincs köze, így nem vele szemben alkalmazták a mezőkövesdi telephelyen ismertetett kényszerintézkedéseket, foglalást, nem az ETL Rt. árujával kapcsolatban szerezték be a jövedéki hatósságok a Miskolci Egyetem, illetve a MERTCONTROL Rt. szakvéleményét, és az ETL Rt.-nek nincs köze a mezőkövesdi állomásról elindított 20 vagonnyi "akármihez".
