Mérő László

  • Mérő László

Mérő László cikkei

Maga itt a tánctanár?

  • Mérő László
Fájó szívvel tudatom: azt kell tennem, amit Esterházy Péter tett 1990-ben, amikor Csoóri Sándor nyiltan zsidózó cikke megjelent a Hitel című folyóiratban, amelynek Esterházy akkor már három éve állandó kolumnistája volt. „Nem akarok olyan mondatok közelében lenni, mint amelyeket ott olvasnom kellett” – írta, és beszüntette a rovatát.

Mérő László: Sokfajta játék

  • Mérő László
Úgy negyven évvel ezelőtt a beszervezőtiszt azzal érvelt, hogy Róbert barátunk nyugati kém, ezért hazafias kötelesség jelenteni róla. Elhűlve kérdeztem, miből gondolják, hogy kém? A tiszt válasza: tudjuk, hogy sokkal többet költ, mint amennyit keres. Ezt csak a kémkedésért kapott pénzből finanszírozhatja.

Ne a mesterséges intelligenciától féljünk!

  • Mérő László
Több mint 25 évvel ezelőtt első könyvem, az Észjárások első kiadásában írásba adtam életem egyik legnagyobb tévedését, miszerint a mesterséges intelligencia (MI), a számítógép sohasem fogja legyőzni az embert sakkban.

Mérő László: Miért éppen Európa?

  • Mérő László
Úgy tizenöt évvel ezelőtt, amikor Magyarország EU-tagsága még csak egy távoli álomnak tűnt, szerb barátaimmal iszogattunk. Néhány pohár sligovica után a szememre vetették, hogy miért kis kortyonként iszom, miért nem egyben hajtom fel a feleseket, ahogy azt kell. Erre ez jött ki a számon: „Tudjátok, nálunk, Európában mindenki úgy iszik, ahogy akar.”

25/40

  • Mérő László
A rendszerváltás idején sokszor sokan példálóztak azzal, hogy Mózes népe az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás után negyven évig bolyongott a sivatagban. Már akkor is látszott, hogy nem lesz olyan egyszerű, egyenes az út a diktatúrából a nyugati demokráciába. Érdemes talán a kis napi szenzációnkat, az Orbán–Simicska-konfliktus kiteljesedését ebből a szempontból is megvizsgálni.

Mérő László: Je suis Ahmed

  • Mérő László
Magyarországon alapvető dolgokban kellene zöld ágra vergődnünk ahhoz, hogy érdemben hozzá tudjunk szólni a párizsi tüntetésekhez. Például abban, hogy tüntethetünk-e a saját, adott esetben rasszista bunkóink mellett, ha aljas módon legyilkolják őket. Mérő László különvéleménye a terrortámadásról.

Matematikai istenbizonyíték

  • Mérő László
Van néhány olyan tudományos téma, amely időről idpre a világlapok címoldalaira kerül, mint nagy felfedezés, majd elül, hogy aztán úgy tíz-tizenöt év múlva, amikor a közönség már elfelejtette a legutóbbi felbukkanását, ismét feléledjen. Tipikusan ilyen az intelligencia öröklődése (mennyiben múlik a genetikán és mennyire a környezeten), vagy mostani témánk, miszerint sikerült matematikailag bebizonyítani Isten létezését.

Maga itt a tánctanár?

  • Mérő László
Nagyon mellre szívtam, ahogy liberális oldalról vegzálták Kertész Imrét, amiért átvette a Szent István Rendet, a legmagasabb magyar kitüntetést.

Nem az én saram

  • Mérő László
Az a szemlélet, amit a „nem az én saram” kifejezés testesít meg, önmagában leértékeli annak a munkáját, aki így gondolkodik.

A matematikusok példája

  • Mérő László
Az 1970-es, 80-as években a matematikustársadalomban ugyanolyan szörnyű állapotok uralkodtak, mint mostanában az egész országban. Két egymással engesztelhetetlenül szemben álló tábor ölte egymást, ahol csak tudta.

Béta

  • Mérő László
A görög ábécé második betűjének van egy speciális közgazdaságtani jelentése is. Ezzel a betűvel jelölik az úgynevezett szisztematikus kockázat értékét. Ez magyarázza meg, hogy miért ér ugyanaz a munka Hegyeshalmon innen sokkal kevesebbet, mint néhány kilométerrel odébb, Nickelsdorfban akkor is, ha a hegyeshalmi bolt eladója vagy az ottani iskola tanára pontosan ugyanolyan szakképzett ember, mint nickelsdorfi kollégája, és pontosan ugyanolyan becsületesen végzi pontosan ugyanazt a munkát.

Kövess minket: