Mérő László

Maga itt a tánctanár?

Búcsúzik a tánctanár

  • Mérő László
  • 2015. október 17.

Egotrip

Fájó szívvel tudatom: azt kell tennem, amit Esterházy Péter tett 1990-ben, amikor Csoóri Sándor nyiltan zsidózó cikke megjelent a Hitel című folyóiratban, amelynek Esterházy akkor már három éve állandó kolumnistája volt. „Nem akarok olyan mondatok közelében lenni, mint amelyeket ott olvasnom kellett” – írta, és beszüntette a rovatát.

Tizenharmadik éve írom ezeket az Egotripeket, és nagyon hálás vagyok a Magyar Narancsnak, hogy életemnek volt egy ilyen szakasza. Ellentétben Esterházyval, én korábban nem voltam közíró, a Narancs tett azzá, és szó nélkül közölte azokat az írásaimat is, amelyekkel a legkevésbé sem értett egyet. Ha valamit tudok az újságírásról, azt nekik köszönhetem. Köszönöm. A legkevésbé sem gúnyosan, hanem tiszta szívemből köszönöm a hozzáértő és finom szerkesztői munkát, amellyel úgy szoktattak le számos esetlen maníromról, hogy közben a mondanivalómat mindig maximálisan tiszteletben tartották, és még csak bele sem verték az orromat a modorosságomba, csak csendben kijavították. Most mégis búcsúznom kell: nem akarok olyan címlapok közelében lenni, mint a Narancs múlt heti címlapja.

Aki akár csak néhány cikkemet olvasta, annak nem kell magyaráznom, mennyire utálom Orbán Viktor politikáját. Ki nem állhatom az olyan mondatait, mint (hogy csak a múlt heti termésből idézzek): „Magyarország történelmi adottsága, hogy együtt élünk néhány száz­ezer romával, ez egy adottság, amit valakik korábban eldöntöttek.” Nem magyarázom most el, miért állt fel a szőr a hátamon ettől a mondattól, mert most nem ez a témám.

Mostani témám az, hogy Orbán Viktor politikáját, mai nézeteit utálom, némelyiket akár egyenesen sátáninak is tartom, de ettől még Orbán Viktort embernek tartom és nem sátánnak. A nézeteit szeretném vitatni, és nem a személyét. Orbán Viktort szögesdrót Hitler-bajusszal ábrázolni – ez nem a nézeteivel való vita, hanem a személy sátánizálása. Erre nem mentség, hogy a másik oldal is ezt teszi, ezt tette két miniszterelnökkel is, Gyurcsánnyal és Bajnaival, méghozzá nagyon eredményesen. Nem szeretném, ha ilyen címlapok buktatnák meg Orbánt. Buktassa meg az, hogy honfitársaim 51 százalékának elege van a nézeteiből, a politikájából. Én pedig addig is maradok tisztelettel kisebbségben, valakinek ott is kell lennie.

Orbán Viktor szerintem szörnyű dolgokat mond és tesz, és Magyarországot olyan irányba kormányozza, amellyel csak a 21. század vesztesei közé kerülhetünk. Ugyanakkor elhiszem, hogy ő úgy gondolja, ez a helyes irány Magyarország számára. Ezért a nézeteivel vitatkozni akarok, ha kell, azokat akár sátáninak is nevezem, de nem magát az embert. Ő egy honfitársam, aki más nézeteket vall, mint én, és nem követett el semmi olyat, ami miatt őt magát kellene sátánnak tekintenem. Sohasem hallottam zsidózni (cigányozni is most először, és el tudom képzelni, hogy maga sem fogta fel pontosan, mit is mond). Elhiszem neki, hogy komolyan hitt benne, hogy a náci­jainkat majd két pofonnal helyes pályára tereli. Sovány vigasz számomra, hogy igazam volt a kételyeimben.

Ha valaki erre azt válaszolja, hogy Hitler is a maga útját, a maga harcát tartotta a helyes útnak Németország számára, azzal egyet kell értenem. Csakhogy Hitlert okkal ítélte volna népirtásért halálra a Hágai Nemzetközi Bíróság. Orbánról ilyesmi fel sem merül, még csak egy kilőtt szem sem tapad a kezéhez, hogy egy jó kis képzavarral fejezzem ki szabatosan, amit gondolok. A magyar tüntetéseken a rendőrök azt teszik, ami a dolguk, például védik a szónokok jogát, hogy kifejtsék, mennyire szörnyű rendőrállamban, maffia­államban élünk. Kétségtelenül történnek az ellenzéki orgánumokkal szemben súlyos gazdasági atrocitások, ha valaki gecinek nevezi Orbánt, azon vidáman tudok derülni, de sátánnak ábrázolni őt megint más dolog – főleg ha nem nyilvánvaló karikatúrán, hanem egy hiperrealista fényképen. Ezzel ugyanis azokat sértjük vérig, akik többé-kevésbé hisznek Orbánban, akár istenítik is, vagy csak az adott eszmekínálatból még mindig leginkább őt választják. Könnyen lehet, hogy még mindig honfitársaink nagyobbik feléről beszélek, de ha netán ma már csak a kisebbikről, az csak még inkább súlyosbító körülmény.

Kilenc évvel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon arról írtam, amikor Orbán Viktor egyszer azt mondta Antall Józsefnek, hogy a miniszterelnök úr hazudik. Akkor ezt írtam: „Volt néhány régivágású úriember és úriasszony ismerősöm, aki csóválta a fejét, hogy ilyet akkor sem mond az ember, ha színigaz. Kinevettem őket: már miért ne mondana, ha egyszer színigaz? Ma azonban már másképp látom a dolgot. Ma már ezek a szavak egyáltalán nem számítanak súlyosnak, mindennapivá váltak. Ennek következtében értelmét vesztette, hogy megvitassuk, mi minden indokolhat egy-egy kisebb vagy nagyobb hazugságot. És talán éppen ettől vadult el ennyire a politikai stílus.”

Lehet, hogy az idők folyamán magam is efféle „régivágású úriember” lettem? Nem tudom. Talán egyszerűen csak most verődött ki a biztosítékom. Mindenesetre nagyon nem szeretném, ha természetessé válna, hogy hazánk demokratikusan megválasztott miniszterelnökét így ábrázoljuk. Amúgy: ezzel is csak Orbán kottájából játszunk, és hagyjuk az országot valamiféle vadkelet felé vinni, ahol az ilyesmi mindennapi, elfogadott vitastílus. Egy éremnek mindkét oldala ugyanaz az érem, és én ezen az érmen nem akarok szerepelni, egyik oldalán sem.

Az Olvasó joggal érezheti paradoxnak, hogy mindezt abban a lapban írom meg, amellyel éppen szakítok. És hogy meg sem fordul a fejemben, hogy a lap ezt nem fogja közölni. Továbbra is kiváló és hóttprofi újságíróknak tartom a Narancs gárdáját, minden tiszteletem és köszönetem megmarad. De ezzel a címlappal visszavonhatatlanul egy olyan irányba fordult a lap, amelyet már nem tudok jó szívvel követni. Ez már nem a „cápalátogatás” üde humora, ez az ellenfél sátánizálása. Ezzel együtt a Narancs-előfizetésemet nem mondom le, továbbra is olvasója maradok, legfeljebb néha kiakadok majd rajta, ilyesmi eddig is előfordult. Csak épp állandó szerző nem akarok lenni ott, ahol ezentúl már nem tudhatom, nem egy olyan címlap mögött jelenek-e meg, amitől feláll a szőr a hátamon. Douglas Adamsszal szólva: Viszlát, és kösz a halakat!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.