Sajó László

Nem, vigyétek innen földhözragadt versesköteteiteket és regényeiteket, hadd olvassam helyettük a menetrendet, a büszkeség könnyeivel a szememben! (Gilbert Keith Chesterton: Az ember, aki Csütörtök volt) A rakendroll nem egy tánc, Kőbánya-Kispest nem egy állomás, kettő. Három. Metró- és buszvég-, vonatállomás. És már majdnem Ferihegy, innen indul a repülőtéri járat - ha Resti Kornél fölnéz az égre (csak azt nézi, a földön is, a pocsolyákban), láthat le-, felszálló gépet, a mennyekben érzi magát. Minden megvan, szívének csak a villamos hiányzik.

Gáspár a Napkeleti pályaudvarra érkezett. Nem várta senki, nem őt várták. Mindenki a lépcsőnél tolongott, a tájékoztatótáblák előtt, és a Vonatok érkezését lesték. A Vonatok indulása senkit nem érdekelt, nem utazott senki. Csak álltak a tábla előtt, néztek föl a magasba, várták, mikor írják ki. Leülni nem tudtak, a padok bent voltak a kordonokkal elkerített peronokon, ahova csak jeggyel lehetett. De ők nem utaztak, vártak.

Készülj a hosszú télre, kedvesem, mert. Dúdolta K. Dezső E. Kornélnak. Még tart a nyár, mutatott a napos égre E. Kornél, és köldökéig kigombolta ingét. Ide jöjjetek, mondta a szembejövő, levetkőzött nőknek, hónaljukban avarszag, szemükben méla undor. Odalenn már tél van, mondta E. Kornél, és letuszkolta E. Kornélt az első pinceborozóba. Rég voltunk, menjünk oda, hol vagyunk.

Valahol lennie kell egy restinek, egy külső vagy belső restinek, gondolta szomjasan Resti Kornél. Addig megyek, míg nem találok egyet. Addig megyek, amíg lehet, mert már üres várótermekben, kihalt temetőkben kószál a hír: a vasútállomásokon nem (sem) mérnek majd italt. Ezt jól kitalálták ezek, gondolta Resti. Az ezek különvonaton járnak, kibámulnak az elsötétített ablakon, néznek, befelé. És kitalálják, hogy márpedig ezentúl, ezen túl, mától, de örökké, nem lehet kocsmában inni, temetőben temetkezni, aluljáróban aluljárni, levegőn lélegezni. Létezni. Itt nem lehet élni, gondolta Resti, aztán mindjárt, hogy: de. De bizony. Azért is. Ha pedig majd ásványvizet mérnek a restikben és gombócfagyit a temetőkben, és a MENNY! ORSZÁGBA! invitáló röplapokat, egyszersmind ingyenes belépőket osztogatnak az aluljárókban, és szépen betolják alufóliával, eufóriával leplombált, fölvirágozott vagonokban Magyarországot az Európai Egyesült Államokba - menjenek, Resti marad. A resti marad. Csak találnék már egyet is.

A reggeliért (zajtrk) sorban állva egy honfitárstól (már mielőtt megszólalt, látták, hogy magyar - telepakolta a tálcáját sonkával [sunka] és sajttal [sir]) tudják meg, hogy Veterán Atléta Találkozó van a közelben, azért mászkál itt mindenki melegítőben. Egymásra néznek, ők miben indulhatnának. Veterán Atléta Trikóban. Fintorogva eszik a szlovén specialitást (kicsi! és cukros [sladkor]!! bundás kenyér - ó, nagymama! a te óriás bundás kenyeredről a tányérról is lecsurgott a tojás!), isszák a fekete, de nem kávét (kava).

Idén nyáron ne Keletre, hanem, három clownboy, elindul Nyugatra. Az Asztmás vezet, mellette a Tüdőbajos, hátul a Golyvás. Az első állomás a Balaton, Fűzfő. Az (osztrák cégnél) Alkalmazott Matematikus bográccsal várja őket, tűzhely fölött fólia, esik az eső. Csobbanás helyett csónakázás. Az Alkalmazott Matematikus, Matula bácsi, zöld nemezkalapban, viharkabátban lapátol a nádasban. A strandon senki, a büfé nyitva, kikötnek. Balatoni világost innának, az már nincs. Akkor Borsodi. Akárha keleten járnának, igen, igen, ott volna jó, dudorász a Golyvás, gondolatban Tunyogon jár a Nosztalgiában.

Az Interflug 623-as járatával érkeztünk Berlinbe a Schönefeld repülőtérre ahonnan buszszal vittek bennünket a Wilhelm Pieck Pionierrepublikba. Mi a kettes altáborban vagyunk a 6-os épületben. A mellettem levő ágyon egy dunaújvárosi fiú alszik aki megnyerte az országos sakkversenyt. Vannak még versmondók és különböző versenyek győztesei. Tanárok és ifivezetők vigyáznak ránk. Az ifivezető fiú olyan rövidnadrágban van mint mi és már első este a lépcsőfordulóban csókolózott a lány ifivezetővel.

Gyorsvonat is indul, de Resti Kornél személye minden állomáson és megállóhelyen megáll. Csak lassan, szépen, ahogy a személyvonat megy az ég alatt, hogy mindenhova odaérjen, még az időben.

A Boldogkert-Árpádföld mérkőzésen történt, egy szép tavaszi napon. A boldogkerti védők földbe gyökerezett lábbal álltak, törzsükön ágak nőttek, jó vastagok, különösen a balbunkó, aki negyvenévesen harmadvirágzását élte. Az árpádföldi középcsatár szinte a semmiből ott termett, az öt és felesen, bőséges termést hozott, a sokévi munka végre meghozta gyümölcsét, a kóser szilvát. A nézők betódultak a pályára és valóságos gólszüretet rendeztek. Csak megrázták az árpádföldi centert és potyogtak a gólok.

(A megyehárom közhelyszótára) A második félidőre mintha kicserélték volna a hazai csapatot. És valóban: Jászszentlászló csapata helyett immár Zalaszentbalázs játszott Nyírábrány ellen a megyei rangadón.

(lovi) Good Love River biztos nyerőként szétesett a cél előtt pár méterrel. Hévízi megint jobb arcát mutatja. Simb Illusion már kezdett mutatkozni az ősz elején. K. Dezső a turfot böngészi, ahelyett, hogy a versenyt nézné. Trójai betűfaló a lovin. Kiránduláson is a térképet nézi, nem a tájat. Pedig, ha körülnézne, látná - mit is? Az új, nagy, randa, posztmodern lelátót. Látná a napot, mely úgy mutatkozik, ragyog az égen, akár Simb Illusion ősz elején. Õsz vége van, vagy ez már a tél? A tavasz? Ki tudja.

Akkor most Rámpa vagy Rampa? Amióta új cégért és neonvilágítást csináltak, eltűnt a Rámpa - egyelőre csak a felirat, maradt a Rampa. Tolsztoj (a szakálla miatt hívták így), aki mindig a sarokban ült, a művirág mellett, azt mondta (s ha ő mondta, bizonyosan így volt), hogy a helyesírási és az értelmező szótár sem ismer "rampa" alakot, maradjunk tehát a rámpánál.