"A Falk Miksa utcában dobog még Budapest régi szíve." K. Dezső szíve hevesebben: otthon van, hegyaljai gyerek, a Tokaji borozóban. Járt ide egyedül is, aszútörkölyt kért, fél liter száraz furmintot töltött a pohárba, szóda híján ásványvízzel kicsinyt megpermetezte, meg is nézte gyerekkori magát benne, kiitta. Ki itt a bort itta, annak szíve vágy. Most együtt a csapat, a magyar kultúra napja van (csupa nagy betű?), a szokásos szavalatok, ok az ivásra.
Füst, tévé, zene nem zavar, kezdhetjük. A Tokaji 9-kor zár, sietni kell, Himnusz, Szózat, meg a szabadon választott. A Himnusz most a budaiaké, Árpi és a Koma felváltva mondják. Tokaj szőlővesszein / Nektárt csepegtettél. Aszútörköly 440 Ft. Hányszor zengett ajkain / Ozman vad népének... A borozó népe fölfigyel, ingyenes előadás, olyan is. K. Dezső nem figyel a költő szavára, nézelődik. Az asztalon fekete-piros (kalocsai? tájidegen) terítő, a falon Bacchus-reliefek, "Szervusz, Baksus pajtás!" - eszébe jut a Bacchus-szobor Erdőbényén, a presszó előtt; Erdőbénye városa petsétje 1628. A (mező)város azóta (hegy)község, de nevét ez a borozó is őrzi - mert bizony a Tokaji valójában Erdőbényei borozó, ki van írva, szerényen, a pincelejárat fölé. Idebent Árpi befejezi, A multat s jövendőt! - K. Dezső múltba réved, Bénye-Liszka-Tolcsva Bormuda-háromszögébe, dűlők neve (Mandulás, Boszorkány, Tilalmas, Ciróka, Kincsem), szőlők íze számban, "Cserebogár, sárga cserebogár!", most nem ez jön, a Szózat, de előbb igyunk. Furmint (félédes, száraz), hárslevelű, sárgamuskotály 110 Ft/dl. Kérnek egy liter száraz furmintot, a halnod kellig kitart. A borozó népe nem megfogyva, bár törve, de lankadatlan figyel, K. Dezső is törve beszéli az oh magyart.
És akkor megérkezik Mészi, a Kölyök földije, erre inni kell. "Aszútörköly? Ilyen nekem is van" - mondja Mészi. "Új seprő jól seper", válaszol K. Dezső és rendel két litert. Amióta a szatmáriszilva-dealer, a Koma nem szállít, koholt szeszeket iszik, Hajós, Captain Smith, Phoenix Keserű, Napoleon szeszes ital, ilyenek. K. Dezső házias: házi pálinka, házi (jellegű) kenyér, házi barát. Új barát érkezik, Robi, egy-kori köny-ves, mos-tani ács, asz-talos és min-den e-gyéb szere-lő. Õ is készült, vesz egy nagy Levegőt!, nehogy e jeles nap József Attila nélkül múljon el. Ki tiltja meg, hogy elmondjam, és elmondja, végig, levegőt se vesz. Fel van adva a mérce magasan, most mi jövünk. De előbb együnk. Zsíros kenyér 180, fasírozott 250, lepcsánka (mifelénk, mondja K. Dezső, így mondják a lapcsánkát), vagy tócsni, avagy pacsni, miszerint prósza, mindközönségesen krumplilángos, 120 Ft. "Nálunk, Zalában, nyikorgó" - mondja Árpi nyikorgó gyomorral. Kosárral, gondolja K. Dezső, nem mondja, mert a Koma feljajdul. Jaj, a hátam, jaj, a hátam / Odavan! "Reuma?" - kérdezi a Kölyök. "Nem, Petőfi." "Tempefői" - gondolja s mondja Árpi.
Ennyi kultúra megárt, a borozó népe poharához s magába fordul, le a székről. K. Dezső észrevesz egy régi ismerőst; mióta a régi Tokaji borozó bezárt az Andrássy úton, az ősz öregúr ide jár. Ott, elodázandó a zárórát, mindig dalba kezdett, úgy zengett, hogy a szomszédos Operaházban is félbeszakadtak a Mesterdalnokok. Most csak hallgat, / szótlanul űl pohár bora előtt. Pilinszky is lesz, de előbb a Kölyök fohászkodik A Reményhez, Kit teremt magának / A bóldogtalan, S mint a borozótöltelék, boldog, ha van. Nem így van. Sietni kell, mindjárt nyolc, A nap éjre dűlt. "Tudjátok, mi kell a tokajihoz? Két dolog, ami tulajdonképpen egy" - bölcselkedik K. Dezső, már eleget ivott. "A pinceboltozaton, a dongán a nemespenész." "És a másik?" "Az ember. Az ember, aki nemes penész." A bonmot nem arat nagy sikert. "Inkább szavalj. Te jössz." "Pilinszky János: Négysoros" - mondja K. Dezső és a borozó fellélegzik. De a többiek tudják, csak hülyéskedik, tavaly az Ódát ódadogta el. Sok jóra most se számítanak. "Apokrif." A borozó felsóhajt, az asztal magába roskad, Árpi kér két liter furmintot és nyolc fasírtot, magának. És még hat aszútörkölyt, kinek-kinek. Mert elhagyatnak akkor mindenek. És K. Dezső mondja, mondja, kívülről, oda se figyel, a kocsikerékcsillárt nézi, eszébe jut, amikor boltba menet felkapaszkodott a saroglyára vagy a lovas kocsira, közben szaval, de nem lankadtam mondani, / mit kisgyerek sír deszkarésbe, nézi a fekete cserépkályhát, az övék vörös volt, télen krumplit sütöttek és teát, bort melegítettek benne, héjában sült krumpli vajjal, forralt borral, de a versben nyár van. Látja Isten, hogy állok a napon. Nézi a falon a szőlőszem (mely, mint tudjuk, kicsiny gyümölcs) apokrif passióját: taposás (a "fennálló", ahogy a Hegyalján nevezték a kocsin fenn álló hordót), préselés, borfejtés - és a feltámadás, a kocsmában, vegyetek és igyatok belőle, Mert elhagyatnak akkor mindenek. Nézi a kocsmában az embereket, mint vitrinben a borokat, olvassa a feliratot: "Margitszigeti Amatőr Sport Club törzsasztala." Amatőr versmondók, profi ivók, ide még visszajövünk.
A szomszéd asztal törzsvendége nem bírja tovább a kultúrát, feláll, "mit akartok ti, ide a Latinovits járt, átjött a Vígből, ez volt a törzshelye, minden este elszavalta Nagy Lászlótól a József Attilát, Mért játszott a szíved, te szerencsétlen, / rombolva magad szüntelen télben, nekem ti itt ne demonstráljatok", és sértetten visszaül. Árpi, csendben, mi se halljuk, suttog, magának, az istennek se: Isten szabad ege / madarak serege, / széljárta, nagy fényesség - / legfényesebb nekem, / aki nagy betegen / az erkélyről nézek szét... Orbán Ottó, "Melyben Balassi módján fohászkodik", Ifjúság, mi lehet / e széles föld felett / szebb dolog az ép testnél? A személyzet begyűjti az üres poharakat, ajjaj, közeleg a vég, lappangó öregség, / bujkáló betegség / orgyilkos tőrként jár át. "Záróra!" Felállnak, de Mészi szól, ő nem készült, de mondana valamit. Mondjad, de gyorsan. "Eddig még nem mondtam el senkinek. A feleségemnek írtam. Csak ő olvasta." És elmond egy rövidet és szerelmest, és megszavazzák, hogy ő volt a legjobb. Erre még innának, de zárnak, és Mészi is siet a Délibe. Õk meg az éjszakaiba - még csak kilenc óra, még tart a magyar kultúra napja, a vörös szőnyegen ünnepélyes, lassú imbolygással fölmennek a Falk Miksa, egykori Néphadsereg utcára, s betérnek a körúton az Akali borozóba, nem kéne. A Tokaji mélyvilági kéje után egy sarki kocsma rossz boraival kijózanító, zenés-tévés-füstös purgatóriuma.
Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!
Azért addig még pár meszely, pint, akó lefolyik a Styxen.
