A föld alá süllyednek, látni se bírják a gyalázatosan "rehabilitált" zsidónegyedet. A Síp utcában az Ezüstkalász MGTSZ (Dunaszentgyörgy) borozóján lakat, halvány sárga-piros zománc hirdeti még: PACAL MÁJ, ők csak inni szeretnének most már, de nagyon. Mi van itt, a zsidónegyed szellemével a borozók alvilága is az örök túlvilágra költözött, kietlen pubok és elitalakulatok az egykori szenespincékben?! A Holló utcába be se mennek, látták eleget, rémálmaikban is a beépített grundot, a gründolt Gozsdu-udvart. A téglafalról, ahonnan a labda visszapattant, most gigaplakát hirdeti az új világot. Elegáns üzleti negyed lesz itt, akárki meglássa! Õk már nem, csak találnának már egy föld alatti oázist. A Nagydiófa utcai italkimérést (akkor még így hívták, mennyit járt ide K. Dezső a Vasvári utcai szobakonyhából!) felújították, friss asztallapszag az utcán; megfogadták, asztalt ódonná koptatni, könyökölni, leönteni, nevüket örök időkre belevésni, majd visszajönnek. A hely neve most Diófa borozó, sok jóra nem számítanak, alámerülnek.
Bent diáksereg, biztos a közeli tanárképzőből, a berendezés is nékik szolgál. Csocsó, darts, nyerőgépek, tévé, kivetítő. Gépies hely. De legalább nem szól a zene. A falakon is gyermekrajzok: a plafonon medvelábnyomok, mackó kezében napernyős koktél: macifröccs. Cigiző fiú egy szőke copfos nagy melléhez koccantja korsaját. Az egyik asztalnál csak lányok, a másiknál fiúk, a harmadik koedukált. Ezek már nem tanulnak esztétikát, se tudszocot, irigykedik K. Dezső. Sehol egy figura; az egyetlen arc egy százötven kilós szemüveges, nyakláncos, ő is ide tartozik: tulaj és/vagy kidobó-/köszönőember ("Mi van, te faszszopó?"). Figyelemre méltó, hogy a Diófa keddtől szombatig éjfélkor (!) zár, hétfőn és vasárnap is tízkor. Ebben a borozóban nem is mérnek bort, az ifjak nagymálnát isznak, vagy talán Áfonyás Finlandiát Cappy Eperrel?! Valóban. Akció van, miként a Burn (az mi?) és az Áfonyás Finlandia is csak 590 Ft! A hülyének is megéri. A hülyének. A pulton kötegekben a szívószál, a polcon csipszek piroslanak, hová kerültünk? Mindjárt megszólal a Vacka rádió. Lány és fiú csocsóznak, csókolóznak, csocsóznak, már nagycsoportosok. "Köteleztek, csak engem, a többi lakót nem, hogy irtsam a csótányokat. Õket mért nem? Te is egy csótány vagy, többet ne lássalak itt." Végre egy épületes beszélgetés, persze a pultnál. E. Kornél a vécébe megy, pedig nem is kell, csak az ajtó mellett ül egy lány, vállain melltartópántok könnyű terhe. Nézni nem tereh. K. Dezső is megnézi magának, meg is látná magát benne, ha. Eper- és áfonyaillat keveredik a füsttel, rózsaszín felhők úsznak át az egyik helyiségből a másikba, kimennek a friss levegőre. A borozó falán búcsúfelirat, egy régi törzsvendég írhatta. BÚCSÚ NÉLKÜL MENJÉL EL. / A SZEMEIDBE KÖNNYEKKEL. / BOCSÁNATOT KÉRSZ TE MÉG?! / Ó MAMI MÁ. / EZ AZ AMI FÁJ.
A Kazinczy utcai borozó még tartja magát, a Nagydiófa utcai borkimérés törzsközönsége és a zsidónegyed népe ide húzódott a multidaruk légitámadása elől. A pultnál maga Svejk ül, de tényleg. A császár őfelségének a képe helyén ártábla - egy futballpályán. Unicum 290 Ft, megállt az idő. Háború lesz, alighanem, mondja Svejk, de senki se figyel rá, mindenki ordítva beszél, hogy túlkiabálja a zenegépet, a másikat. Kántorjánosi!, üvölti valaki, majd utána kell nézni, hol játszik (megyehármas csapat Szabolcs-Szatmár-Beregben, Mátészalka mellett - K. Dezső). "Csodacsatár" játékgép, csocsó, ez egy sportborozó. "Detonátor" zenegép, az is üvölt, happymetál. De a legnépszerűbb berendezés a konvektor, nem is férnek oda. Édes ez a gösszer, mondja K. Dezső, aki persze nem bort iszik. Nem édes az, csak rúzsos a pohár, mutatja E. Kornél. Ki lehetett az a kurva, leheli K. Dezső a pohárba, és a rúzsnál kortyol. A rúzs a csókja. Megnézi az unicumos poharat, repedt. Mindjárt a pinceboltozat is megnyílik, egy óriásdaru belógat egy hatalmas vödröt, és kiönti a vendégeket. Betonból, gipszből. Panoptikum az "új" zsidónegyedben, jöhetnek a turisták, kézzelfogható közelségbe került, tapintható a múlt! De csak a hét törpéből jön be az egyik, megáll Svejk mellett. Háború lesz, mondja a törpe. Anyád, az a Hófehérke!, horkan föl Svejk, ez az én szövegem! Aztán K. Dezsőre néz. Mit írsz? Rólad a jelentést, mondja Bretschneider-K. Dezső, amikor piros és lila vödreivel, felmosórongynyélen belibben a hiporealista takarítónő, és véget vet a zenegépnek, játékgépnek, csocsónak, ordibálásnak. Hát akkor a háború után, este hat órakor, búcsúzik Svejktől a törpe. Gyere inkább fél hétre, hogyha netalán elkésnék, feleli Svejk. Az nem jó, mondja a törpe. A borozó nyolckor zár. Hat órára nem tudsz itt lenni? Jól van, itt leszek hatra, hallotta még a törpe, K. Dezső és E. Kornél a távolodó Svejk válaszát.
Most hova? A Wesselényi utcában a szürkeségben csak a Rókalyuk vörös-lik. Tévé nincs, ez jó. Meleg van, ez a legjobb. Zárjátok már be a rácsot! Kurva hideg van!, üvölt rájuk a pultos, itthon vannak. Magányos kővendégek ülnek az asztaloknál. Takonyzöld (E. Kornél szerint: türkiz) lambéria. Húgyszagú nő a sarokból cigit kér. Sálban, sapkában, dzsekiben ül itt, kér cigit, a nyitás óta. Pedig annak már vagy negyven éve. Akkor is pont így nézett ki. A nő, a Rókalyuk. A falon a világ nagy stadionjai, kis képek a tengerről. A kővendégek, ki-ki a maga asztalánál, át-átbeszélgetnek. "Most megy a Győzike, mi meg itt ülünk." "Fiatal volt, az emháesznál volt állásba..." "Szerinted ért a géplakatos a zárakhoz? Mert szerintem nem. Én csak tudom. Az a szakmám." "Köszönöm, hogy elvegetálhattam itt egész nap." "Kössék fel az álladat!" A hugyos nő feláll, terepszín nadrág van rajta, körülötte a terep az ő színét-szagát vette fel. Arca, mint a teli hamutartó, szürkésfehér. Nem akar hazamenni, mit kap a férjétől, az is van neki, azért van itt. Jenőkém összeszedi a hamutartókat, ma alig voltak. Mindig ugyanazok. "Már ne vegyél tavaszi cipőt meg kabátot." "De, veszek. Majd te elhordod." Búcsúznak a kővendégek, a ráccsal a kinti világot húzzák magukra, vörös farkával még utánuk csap a Rókalyuk, a kályhatűz, az otthon melege.
