Lelépvén a Borsodiba a szokásos fapultok ("laminált", mondja E. Kornél, ezt is tudja, pedig nem is borsodi), faszékek a pultnál, a szokásos játékgép, a szokásos tévéműsor, kint a szokásos, életzajlásnak mímelt semmittevés. "Az élet lapos oldala" - mondja K. Dezső, bizonyára egyik művére gondol. De E. Kornél pohara csordultig telve (unicum 400), miként szíve szeretettel, Valentin-nap van, bassza meg. Ősz hősszerelmes pultos dalt dúdol magába', "szeressük egymást, gyerekek", lassú nászzenére szívpiros vödörrel felmossa a helyiséget, mi van itt, záróra? Körben a falnál piros arcú iszákosok, már piros arccal léptek be az ajtón. Isszák a nagyrédei borokat (az nem is Borsodban van), a Keletiből ma sem indul a vonatuk. Menjünk.
Kockás simlis sapka, műanyag sárga fésű a zsebben - a kaparóssorsjegy-árustól tanulhatna K. Dezső ritmust, rímelést. "Ki a nyerőt meg nem veszi, szerencséjét elkergeti." "140 darabja, azonnal adhatja." A pult mögött Sparta Praha-zászló, vörös csillaggal. "Hetvenegy óta vagyok rokkantnyugdíjas, kiegészítem a nyugdíjam. Totó, lottó, villamosjegy. Villamosjegy, buszjegy, ha nem veszi meg, gyalog megy. Elvagyok én szolidan a bárpultnál." Zenegép, L. L. Junior ("a Fekete Vonatból vált ki", mondja E. Kornél, ezt is tudja, pedig). "Az volt a jó, amikor még nem volt gépi totó, lottó. Az Örsön kezdek, aztán megyek a Lehelre, este itt vagyok a Keletinél." Jön a tulaj (?), öltöny, fülbevaló és nyolcéves (?) kislánya rózsaszínben, terepjáró papucsban, redikülben. Valentin-nap van, mondtam már, a kislány kér, apa a zenegépen szív küldi, szívnek, szívesen. "Váradi Roma Café" - mondja E. Kornél, ezt is. "Félmillió volt a legnagyobb, én egy ezresig fizethetek. Megmondta Rákosi, Gerő, ez a sorsjegy lesz a nyerő." E. Kornél kapar ("te csak kapargassál" - K. Dezső oda se néz, pedig), elsőre 140-ért nyer 35 forintot, aztán egy ötszázast, kér egy unicumot, a duzzogó K. Dezsőnek. A kaparóssorsjegy-árussal K. Dezső a szabadtéri Lehelen találkozott először, ette, K. Dezső, a lángost, a szalontüdőt, egyszer vett sorsjegyet is, nem nyert. "Ha nem veszi meg a nyerőt, máris elveszem a sört." Apuka és kislánya énekelnek, táncolnak, a Fekete Vonatból egyre többen szállnak ki, közeleg a záróra, gyerünk tovább.
Péterfy Sándor utcai presszó, nem kórház - a kocsmának neve nincs, legyen ez. A kórházban is az alagsorban járt K. Dezső, nem a proszektúrán, cétén. És a vécén - K. Dezső emléket idéz, nem kellemes, elmeséli E. Kornélnak, neki el lehet. De előtte igyunk. Szóval a Péterfyben, ahogy egy rendelő vécéje kinéz, nincs arra szó. És ajtó is csak arra van, hogy ne lehessen bezárni. Csak belátni. De szarni kellett, mert szarni kell - mit lehet tenni. Szarni. Míg az eredmény elkészül - akkor aztán be is lehet szarni. Takarító, vagy ki, kinyitja az ajtót, néz. "Zárd már be, bazdmeg." "Mit mondtál, bazdmeg?" És áll az ajtóban, és üvölt. "Buzi vagy, köcsög?!" És rángatja kifelé K. Dezsőt, aki húzza fölfelé nadrágját, és már ő is üvölt. "Engedj el, beléd törlöm a seggem, te rohadék!" "Mit mondtál?!" K. Dezső nem tud mit mondani. Már kint vannak az előcsarnokban, páciensek, fehérköpenyesek jönnek-mennek, kávéznak, kóláznak, túrós batyut eszegetnek. Porcukor szállong a levegőben, ó, édes élet, keveredik bacilusokkal, páciensek gubbasztanak a (vér)padokon gyomorgörcsben, várják az eredményt. Idegenben jó az iksz. Élet-Halál 0-0. De mindezt nincs idő végiggondolni, K. Dezső magánkívül van, "hívom a biztonsági őrt!" A vécésfiú, vagy ki, végre elengedi. "Itt vagyok. A biztonsági őr is én vagyok" - mondja, és röhögve felmegy az emeletre, onnan ordít le: "Buzi köcsög!" K. Dezső visszamegy a vécébe, kitörli a seggét, szerencsére van nála kézirat, kezet mos, be is szappanozná, lemegy az alagsorba, ver a szíve, él. Remeg az izgalomtól - nem az eredménytől fél, nem a haláltól, ugyan. Az élettől, barátom. "Az élet lapos oldala" - kortyol egyet E. Kornél. "De a történet nem rossz." "Nem rossz?! Így történt, bazdmeg!" - és K. Dezső megint üvölt a Péterfy Sándor utcában, a pultos gondolkodik, kirúgja-e őket.
De E. Kornél újabb unicumokat kér, "lemossuk a gyalázatot, ha már a kezünket nem tudtuk." Mocsok kezeimet. Szétnéznek: a harmadik, utolsó hely veszedelme itt is. Tonettszékek, piros terítős asztalok (biztos nem Valentin-nap tiszteletére, mert pecsétesek, na azért), három (!) játékgép, tévé, show, biliárd, csocsó, flipper, darts (!). De nincsen, aki játsszon - sehol, senki. A pultos idegesen (ki)nézi őket, zárna, azért is maradnak, és megnézik a sportkettőn (mert az is van) a Crystal Palace-Arsenalt (1-1). E. Kornél erre elmesél egy megyehármas történetet. Cimborája, a helyi csapat kapusa, meccsről meccsre bravúrt bravúrra halmoz, tartja a csapatban a lelket, s a csapatot a megyeháromban ("onnan lejjebb már csak a körzetikettő, de az már mintha nem is lenne, pedig van pokol"), szóval jól megy neki a védés, egyik vasárnap kihívja az apját a meccsre, a kihívás napja, nézze már meg. Az apa kimegy, áll a korlátnál, jegyárus körbejár, megveszi a jegyet ő is, két fröccsöt ihatna belőle pedig. Majd. Apa és fia nincsenek valami jóban, a meghívás szemérmes gesztusa fordulópont lehet, szeressük egymást, na. Középkezdés, az ellenfél kezdi a játékot, a fiú kinn áll a tizenhatoson, az apját keresi, meglátja. Azt nem, hogy a kezdőkörből rárúgják, átívelik fölötte, gól. A fél falu káromkodik, a másik fele röhög. Az apa csak néz, belül mosolyog, bemegy a büfébe, többet nem lát a meccsből. A fiú se nagyon, de mindent megfog, az utolsó percben fölmegy a szöglethez, fejel, kapufa. Kikapnak, egy ilyen góllal. Meccs után bemegy a büfébe, együtt isznak az apjával, szótlanul, a fiú azóta is. "Tedd el" - mondja apa a fiának és odaadja a jegyét. "Emlékül." Azóta nem beszélnek egymással. A csapat kiesik, szétesik, körzetikettő, az sincs. "Azt ne mondd, hogy kapussors, mert megöllek" - mondja E. Kornél. "Kapussorsjegy" - mondja K. Dezső, fizetnek.
A Csikágóban este van, az örök Tisza moziban örök álmukat alusszák az örök vonatra várók, a közeli Keletiben a külső vágányokon rostokolnak a sötét, üres borsodi interszitik, "legközelebb is ide jövünk". A borozókhoz már késő van, a kockás simlis sapkás kaparóssorsjegy-árus is hazaindul. Haza? Hová? Tovább bolyong az éjszakában, az utcán, aluljárókban, parkokban, temetőkben, kísérti a szerencsét. "Nem várja már neje, férje? Várja nálam nyereménye!"
A téma az utcán, haver.
