(A megyehárom közhelyszótára)
A második félidőre mintha kicserélték volna a hazai csapatot. És valóban: Jászszentlászló csapata helyett immár Zalaszentbalázs játszott Nyírábrány ellen a megyei rangadón.
A tiszanánaiak nem tudták megtartani a labdát. A labda átigazolt a szomszédos Somogygaracsra.
A magyarbánhegyesi középcsatár a Pogányszentpéter elleni mérkőzésen eltűnt a mezőnyben, és soha többé nem látták.
Az Öregcsertő-Sümegprága meccsen a hazaiak már az első percekben nekiestek ellenfelüknek. A sümegprágaiak is elvesztették egyensúlyukat, de szerencsére sérülés nélkül megúszták az olimpiai szintet.
Szabó III Lajos, a Vöckönd hátvédje, akit edzője - szerinte - méltatlanul mellőzött, mégis beverekedte magát a kezdőcsapatba, miután az öltözőben szép sorban leütötte csapattársait (és persze az edzőt). A Derekegyház elleni mérkőzésre egyedül futott ki a pályára, végre kezdőként.
A Móricgát-Veszprémfajsz találkozón már az első húsz percben eldőlt a mérkőzés a játékosokra, nézőkre. Szerencsére csak a játékvezető szenvedett - sajnos, könnyű - sérülést.
A Döbrönteszőlőhegy-Taktaszada meccsen a vendégek csatáráról megfeledkeztek a védők. Saját csapattársainak sem hiányzott, nélküle indult vissza a busz Taktaszadára. Családja sem kereste. A csatár azóta is ott éldegél a döbrönteszőlőhegyi öt és felesen.
Örömmel jelenthetjük, írta a Petőfi Népe, hogy a megyeháromban csökken a munkanélküliek száma, mert Sajópetriben, a dél-koreai befektetőknek hála, végre beindult a gólgyártás.
A Cserépváralja-Hevesvezekény találkozó félidejében a játékvezető bement a hazaiak öltözőjébe és beleszagolt a levegőbe. Izzadtság, büdös lábszárvédők és gélek kevercse. Aztán a vendégek öltözőjében szaglászott. Döntetlenszagú találkozó - állapította meg, és lehozta ikszre a mérkőzést, pedig félidőben a vendégek vezettek 4-0-ra.
A domoszlói középpályás lopta a távolságot. Tettét beismerte. Azzal védekezett, hogy gyerekkorában azt ígérték neki, hogy a távolságot, mint üveggolyót, majd megkapja. Most fogyott el a türelme. Nem kapta, ezért lopta meg.
A nyírbogáti csatár teljesen üresen érkezett, majd mintegy húszperces várakozás után, immár félig megrakottan továbbindult Záhony felé.
Az Ömböly-Csókakő mérkőzésen a vendégek középhátvédje megkapta második sárga, s egyben piros lapját. Boldogan tette el mindkettőt, örülnek majd a gyerekek.
Kovács II János, a Máriakéménd kapusa, aki először orvhorgász, majd halász, aztán halőr, végül hálóőr lett, hosszú évek után végre kimozdult a kapujából, ivott néhány fröccsöt és randalírozni kezdett. A kocsmáros odament hozzá és csak ennyit mondott: kirúgás következik, és maga végezte el a kapuskirúgást. A kocsma előtt még leütötték a kapust, s miután megrugdosták, otthagyták. A kapus már verve volt. Mikor magához tért, átment a szomszéd faluba, Kiskinizsre, bánatában beült a bárba, ahol hosszasan szemezett vele, konyakot kért neki, majd odaült mellé és felszedte a labdát.
Az Iklaberény-Kuncsorba találkozón a hazaiaknak nem sikerült bevenniük a vendégek kapuját, pedig húzták, vonták, vágták, lángvágót is bevetettek, de a vendégkapu bevehetetlennek bizonyult.
A Rákócziújfalu-Szamosangyalos mérkőzésen a hazaiak balhátvédje önfeláldozóan belevetődött a labda útjába. A labda ment, mendegélt tovább, a balhátvéd temetéséről később intézkednek.
A Kauzsaytanya-Szentpéterfölde találkozó szünetében a hazaiak edzője megmosta játékosai fejét, aztán megszárította, majd fejüket vette, így azok a második félidőben fejetlenül mentek előre.
A Bakonypölöske-Szandaváralja mérkőzés utolsó perceiben a hazaiak védelme kinyílt. "Itt a tavasz!" - örültek a nézők, beözönlöttek és szedegették a bekkvirágokat a fűből.
A berobbanó csatárt a bányaigazgatóság saját halottjának tekinti.
A lábában maradt az egyenlítő gól. A meccs után az öltözőben se tudták kiszedni.
Gróf Széchenyi István a pisztolyát porozza, s végül lövésre szánja el magát.
Búcsújáróhely lett a tornanádaskai pálya, ahol már mindenki gólt látott, már mindenki gólt kiáltott, még azok is, akik soha nem voltak meccsen, és azt sem tudják, mi a gól.
A jó játék gólokkal párosult. Kilenc hónapra rá megszületett a hőn áhított győzelem.
A Kunpeszér-Mogyorósbánya mérkőzésen a hazaiak lemosták az ellenfelet. Meg is törülgették, föl is öltöztették arany pizsamába, ágyba is fektették, még mesét is mondtak.
Piroska már csak a kapussal nézett farkasszemet.
A Markotabödöge-Hímesháza találkozón a vendégek jobbszélsője szóváltásba keveredett a hazai balhátvéddel. Az inzultus vége az lett, hogy a százkilós bekk a szélvészgyors, ám könynyű súlyú csatárt hanyag eleganciával bepofozta a hálóba.
A Mikebuda-Gárdonypuszta mérkőzésen a hazaiak katasztrofálisan védekeztek. A tizenhatoson belül előbb tűz ütött ki, majd árvíz lepte el a pályát, végül földrengés pusztította el Mikebudát. A három pontot 3-0-ás gólkülönbséggel a vendégek kapták, a hozzátartozóknak (legalábbis a gárdonypusztaiaknak) ez némi vigaszt jelentett.
Noé megpillantotta az Ararátot, végül mégis a hálóban kötött ki.
A balszélső a tárgyaláson egy csellel leültette védőjét. A védő két évet kapott.
A Csokvaomány középcsatára, aki utoljára tizenkét éve, a Bonyhádvarasd elleni Szabad Föld-kupa meccsen lőtt gólt, bement a sufniba a légkalapácsért, és akkor, ott, a sarokban, gyutacsok, kutacsok, szekercék, szelencék, szömörcék és biszbaszok között, végre talált egy gólt.
A Bihardancsháza-Felsőkörtvélyes meccs 90. percében a hazaiak fölénye végre góllá érett. A falu leszüretelte és falunap keretében ünnepélyesen felszeletelte (miután a helyi plébános felszentelte) az egy szem gólt. Csodák csodája, jutott mindenkinek a faluban, de még a felsőkörtvélyesieknek is, de még Bihardancsházán is túl, mindenkinek a megyeháromban.
A Tömörkény-Cserhátszentiván mérkőzésen a játékvezető az öltözőbe küldte a magáról megfeledkezett játékost, aki néhány perc múlva azzal tért vissza, hogy az öltözőben, hosszas keresgélés után végre megtalálta önmagát. Betört a tizenhatoson belülre és kilőtte a bal felső sarkot az űrbe. A játékvezető a nézők általános megrökönyödésére a tizenegyes pontra mutatott. "Újra kéne festeni" - mondta, majd továbbot intett. Pár perccel később nyilvánvaló lesről engedte el a tömörkényiek csatárát, azzal a feltétellel, hogy a csatár a meccs végére visszaér. Már az óráját nézte, három percet hosszabbított, és aztán véget vetett életének. Fújták a tömörkényiek, fújták a cserhátszentivániak, fújták a nézők, fújta az egész megyehárom, a bíró sípja azonban néma maradt.
