Nem, vigyétek innen földhözragadt versesköteteiteket és
regényeiteket, hadd olvassam helyettük a menetrendet,
a büszkeség könnyeivel a szememben!
(Gilbert Keith Chesterton: Az ember, aki Csütörtök volt)
A rakendroll nem egy tánc, Kőbánya-Kispest nem egy állomás, kettő. Három. Metró- és buszvég-, vonatállomás. És már majdnem Ferihegy, innen indul a repülőtéri járat - ha Resti Kornél fölnéz az égre (csak azt nézi, a földön is, a pocsolyákban), láthat le-, felszálló gépet, a mennyekben érzi magát. Minden megvan, szívének csak a villamos hiányzik.
A sárga vasútfelettjáró a Vaspálya (értsd: sín, vágány) utcára visz, senki nem jár mostanában arra. Szemét között tárcsa, kibelezett barna bőrönd, összevissza kaszabolt útipoggyász, ezzel már nem utazik senki. Gazdája valahol a gazban él rejtőzködő életet, ismer minden vonatot, soha nem jön elő. Hova, minek is? A felüljáróban a Depo söröző zárva, az Unicum 360, a kommersz whisky (az milyen?) annyira közönséges, hogy nincs is (ára). Papír felespoharak, sörösdobozok, tegnap még nagy élet lehetett itt. Tegnap. A boltok már nincsenek: kis ABC, Újság-Ajándék, Lottózó, Illatszer, CBA. Bezárt a Pipitér borozó is, a Marika presszó és bisztró még tartja magát. Hajléktalannak paplannal megágyazva, matrac mellett két kerekes szék. Vaspálya. A felüljáró szétvágva, ez a fele is múlni fog, a Jó Húsáruház félbevágott maradékaira látni, marhafélsál. Markolók, hét daru az égen. A lerombolt falon graffiti: BOLDOG 16. SZÜLETÉSNAPOT AS. Te még megéred, hogy felépül - mi is? Resti alig találja meg a vonatot, a surranóvaspályáról indul, metrókocsik árnyékából. Süt a nap. Messze van még Lajosmizse? El ne felejtsek leszállni. Jobbról kertváros, balról intercity előz, házak között zakatol a vonat; függönyök mögé, alvó szobákba látni, alvók fogsorára. Félig lerombolt (itt minden félig rombolt és épült) kis vasúti épületen (ha van indóház, akkor ez a fogadóház?) tábla: MIÉP. Ügyfélfogadás jobbról.
Kispest idilli halványsárga, de halványsárga épület, madárcsicsergés, a váróteremben szenteltvíz-, nem ám húgyszag terjeng, de tényleg. Tömjén. Itt kéne élni, gondolja Resti, rendbe hoznám a lerombolt kis házat, ott laknék, egy vonatra se riadnék föl, álmomban számolnám őket. Restit nyitnék a váróteremben, "Resti Korhely", a pénztárosnőnek előre köszönnék néki. Resti rövid sétára indulna, de sehol egy Unicum. Az Állomás sörbáron lakat, ablakai betörve. Kapuban néni bottal, kutyával. "Mit keres?" Nem azt kérdezi, kit. A boldogság kék madarát, erre látták, a varázsló kertjében, dünnyögi a hülye Resti, a néni nem érti, ideges, ki ez az idegen. "Mit?!" Semmit. Falfirka: TÓTH MISI A KIRÁLY! Amikor még a Honvédben játszott, most Diósgyőrben ontja. Mit fogok én itt csinálni, kérdezi Resti, azonkívül, hogy letelepedem, családot és céget alapítok. Egy óra múlva jön a vonat. És akkor, íme, zöld házikó, körötte kopott zöld padok és fehér műanyag asztalok, székek, felirat: UTASELLÁTÓ. Szájában összefut, és köpnie kell, a hajdani üdítő nevére kátrány íze szájban, és a tömény édesség, amit úgy evett, nyalt ki zizegő papírjából (mert megette, kinyalta, fenékig, ahogy a többiek is, engedelmes kádárgyerekek, mi) - ette volna, de csak szétkente a szar csokit, anyja törülgette, "ugye mondtam, hogy ne vegyük meg". Unicum 350, a kiakasztott kazettás magnón infórádió, nincs mit tenni, hallgatni. De engem csak a napsütés, a madárdal, a másodpercek csöndes, ámde rettenetes percegése érdekel. A nap kibelezett hűtőszekrénybe süt. Tulajszemélyzet elsárgult regényt olvas, egy napos oldalon jár, valami tizenkilencedik századi orosz lehet, "Tolsztoj az asztapovói vasútállomáson", talán. Az első, fűvel benőtt vágányon piros mozdony, mióta. Jön egy másik, diákkülönvonat, Resti felszáll. Messze van még Lajosmizse. Balról Bozsik Stadion, kispesti temető, jobbról a rettenetes Gránit-pálya; az ellenfélnél csak a pálya alattomosabb: lejt, a pálya egy gödör, a mélyén a kezdőpont, és az egyik térfélen, a tizenhatos és a felezővonal között volt egy jó méter átmérőjű, kábé húsz centi mély gödör, kerültük, amennyire lehetett - az ellenfelet nem tudtuk kikerülni, mindig egy csoportba kerültünk, Déli (Hadsereg)csoport. A pálya még megvan, az ellenfél már nem - eltűntek a kispesti temetőben, a pályagödör mélyén. Fellélegezhetünk, mi még élünk. A Grániton most a fehérek játszanak a narancssárgák ellen; hétfő van, öregfiúkmeccs, Resti is oda nem siet, Pestimrére. Busz- és kamiongarázs, járműjavító (nem is, csak olyan szépen hangzik). Rozsdás sín leágazik, arra (most) nem megyünk.
Pestszentimre felsőn a pénztáron felirat: VONATÉRKEZÉS ELÕTT 5 PERCCEL A JEGYKIADÁS SZÜNETEL! Gondolom, gondolja Resti, a pénztárosnő, aki forgalmista és állomásfőnő is, a vonatokat kirúzsozva, tárcsával várja, hiába. Nincs pénztárosnő, se forgalmista, állomásfőnök, nincs állomás. A női s egyben férfivécé ajtaja befalazva, szegény Kőműves Kelemen és -né. Közmunkások jönnek sárga mellényben, gumikesztyűben, fehér zsákokba szedik a szemetet a vágányok közül. A főnökön is sárga mellény, elvegyül, hogy kiváljon. Kezében mobil, tartja a kapcsolatot a Központtal, továbbítja az utasítást: "Azt a csikket föl." Az állomás környékét úgy hagyják, elvégre a világörökség része, érint(het)etlen. Szomorú, felirat: MIÉRT NEM TUDOK ELSZÍVNI EGY SPANGLIT, / AMIKOR MINDIG EZZEL KEZDENÉM A PARTIT? Tiszta (piszkos) Háváj, a tenger szemétben szemben a Molo napernyős (!) terasza, annyira azért nem süt. NOV ITAL - talán novemberi? Forralt bor? Inni kéne valamit. Tovább, gyalog, már nem lehet messze Lajosmizse.
Pestszentimre sárga ház, felső valótlanságában is izgalmasabb, itt a semmi sincs. Öt padból kettő ülhető, ez egy nagy állomás. Most leginkább egy (befalazott) vécé kéne, Resti Kornél kibontaná... Körül nagy park, ott azért mégse. Szemben Kocsma, ez a neve, a vécés néni egy pohár sör, valamit enni is kéne a meccs előtt, ABC, négy zsemle. Restit ugató kutyák szájról szájra adják, már az ellenfél is tudja, jövök, a bal bekk remegve köti meg futballcipőfűzőjét, majd ezt írom. De merre van a pálya? Eltévedt. Nem kérdez, tájékozódik. Lajosmizse már messzire van. Resti a négy zsemlével végigmorzsázza a focipályáig az utat, hogy visszataláljon.
Legközelebb nem erre jövök.
