Idén nyáron ne Keletre, hanem, három clownboy, elindul Nyugatra. Az Asztmás vezet, mellette a Tüdőbajos, hátul a Golyvás. Az első állomás a Balaton, Fűzfő. Az (osztrák cégnél) Alkalmazott Matematikus bográccsal várja őket, tűzhely fölött fólia, esik az eső. Csobbanás helyett csónakázás. Az Alkalmazott Matematikus, Matula bácsi, zöld nemezkalapban, viharkabátban lapátol a nádasban. A strandon senki, a büfé nyitva, kikötnek. Balatoni világost innának, az már nincs. Akkor Borsodi. Akárha keleten járnának, igen, igen, ott volna jó, dudorász a Golyvás, gondolatban Tunyogon jár a Nosztalgiában. "A Tisza árad, mi meg itt ülünk a Balaton partján, ahelyett, hogy a Szamos partján, a gátonÉ" A gulyásban a gulya ehetetlen, a konda viszont megpuhult. A teraszon, szemerkélő esőben, az ebédhez diák- és katonatörténetek szólnak. "Emlékeztek, amikor a Nikkel Sügérben?" "Katona, visszaélt az önbizalmammal!" Az Alkalmazott Matematikus elmeséli, hogy az előző tulajdonos, még egy Béla, lecsapolta és feltöltötte a mocsarat, kiirtotta a nádast, húsz évig építette a nyaralót, két évig élvezte - érezte, itt a vége: eladta, a pénzt már nem tudta elkölteni, élt két hónapot. Egészségünkre, emeli búcsúpoharát a csendben a Tüdőbajos, indulás. A kocsiban a tunyogi beteszi a Tunyogit (P. Mobil), szól Hegyhátszentmártonig.
Az Asztmás nyitja a takaros, egykor romos, mára félig? meddig? helyrehozott parasztház ajtaját, káromkodik. Ki járt itt? Csak a szél - a konyhaajtót bevágta a huzat, fakazetták és üvegszilánkok a földön. Szerencsére az ablaküveg nem tört be, mert nincs is. Magyarnádaljáról nagy fekete autójával átlátogat az Ügyvéd, házipálinkával, ők hárman erősödő esőben és szélben erőst' isznak a szőlőlugasban, könnyen lefekszenek. A Tüdőbajos, rutinos kollégista, az ablak melletti ágyat foglalja el, ráfázik. A Golyvás már alszik, így egyedül hallgatja az Asztmás horkolását. Hajnalban kimegy hugyozni a bodza- (errefelé: bozda-) bokorhoz, nézné a csillagokat, nincsenek, még mindig esik. Visszatér vackára, vacogni tovább. Hajnalban elmegy egy autó és egy repülő, reggel a toalett foglalt, az ajtó tárva, az Asztmás ül hosszú, méla, utcára nyílik a budiajtó. Úgyse néz be senki. Aztán a reggelinél (az Asztmás szedte gomba, tojás) Sipos szomszéd mégis. Itt mindenki Sipos és szomszéd. "Hatvannégyen vagyunk a faluban", hatvannégy vár, megy-e. A többiek elköltöztek - ki a városba, ki a túlvilágra. "A temetőben már többen vagyunk, Siposok. Nekem is pocsolyaátfolyásom van a bal szemgödrömben." A Tüdőbajos megjegyzi, ez olyan szép, és annyira szar lehet. Nézi (az egyik, élő), Sipos kezében már ott a sarló. Mariska néni is átjön - mi van itt, falunap? "Az úgy történt, hogy Lidi fölhergelte Rexet, az kitört, és megharapta az osztrák horgolt kutyáját. Az osztrák felkapta a konyhakést, berohant Siposhoz, negyvenhatezerbe került Bécsben a műtét!"
Most, hogy mindent tudnak, irány Felsőszölnök, ahol a Tüdőbajos régi egyetemi társa nyaral felesége ősi birtokán. Az asszony néz, kik lehetnek ezek, ilyenkor, ebédidőben, errefelé, ahol csak a madár - se a vonat, se az óra, de még a Magyar Hírlap se jár. A Professzor telefonja kikapcsolva, kikapcsolódni és dolgozni szeretne (épp harmadik, Legeslegnagyobb Doktoriját írja - ő bezzeg vitte valamire!), de itt, a hármas határon, délnyugaton, az Asztmás, a Golyvás és a Tüdőbajos, a három klónboy elől ő sem menekülhet. Házi szilvapálinkára lendvai bor, aztán a Professzor megmutatja saját traktorát és a Rákosi Művekben készült Csepel motorját. Traktoros érkezik, fölszántja túloldalon a földet - a Professzor gyümölcsfákat ültet. Ha egyszer felnövök, én is Professzor leszek - gondolja a Tüdőbajos. Élni, tudni, kell. Búcsúzóul frissen szedett barackok. S mert nem akarták bepiszkolni a makulátlan birtokot (tudják, mi az illem, hely), megállnak az erdőben. Locska. Lovska Druzina Pecarovci, mert ez már Szlovénia. Üres városokon, falvakon át - itt mindenki dolgozik (vagy otthon döglik). Csak egy nénit látnak, az úton, az ő sávjukban söpröget, nyugodtan, nem siet, csak eléjük, amikor az Asztmás (a továbbiakban: A.) káromkodva fékez. Szerencséd, öreganyád. A néni is káromkodik, ilyenkor erre járni, most kezdheti elölről. A Golyvás (a továbbiakban: G.) mutogat, az ott már a Júlia, Alpok. Este érkeznek meg Ljubljanába.
Diákszálló, kollégiumi élmények. A Tüdőbajos (a továbbiakban: T.) későn érkezik, övé a középső ágy. Az emeleten csak női vécé, de a T.-nak sürgős. Hölgy érkezik a szomszédos fülkébe, diszkrét csurgás. Fülke szemeimnek. Kopognak, a T., nőimitátor, vékony hangon kiszól, ájnmoment! Klejnproblem! - szól vissza a G., neki is sürgős. Együtt röhögnek, az A.-on, amikor kijön a szomszéd fülkéből. Aztán gyorsan ki, mert megjöttek a nők. Kaja, pia? A belváros közel, közel egy óra gyalog, még fél óra, míg találnak egy közértet (Mercator). Egy kiló kenyérrel és hat doboz sörrel kiülnek a Ljubljanica partjára, beparkoló autósok hajléktalanokra gyanakodva nézik őket, ilyet még nem láttak. Lemennek a folyóhoz, a maradék söröket a túlsó part folyó fölötti népteraszán isszák meg. Négy lány egy üveg bor körül. A T. beszélgetést kezdeményezne, keresi az útikönyvben, hogy mondják szlovénul: "Mit szólnátok hozzá, ha együtt töltenénk el az este, s ha úgy adódik, az éjszaka kellemesnek ígérkező és hátralevő részét egy hangulatos teraszon?" De csak annyit talál: Koliko stane na noc? (Mennyibe kerül egy éjszakára?) Teraszról szó sem lehet - emelt fővel haladnak el a fülledt nyári éjszakában a zsúfolt, zsongó teraszok előtt, ide ők be nem ülnek, nincs az a pénz. Vacsora (obed) egy külvárosi kerthelyiségben; a G. halmazati büntetésként még vegetárius is, megint gombát (gobe) eszik; az A. és a T. ráadásul májas is, tehát jetra. Tocsog az olajban, csúszik rá a sok toceno (csapolt) sör (Union). Ketten egykönnyen, a G. nehezen, az A. és a T. horkoláspárbajára alszik el. (Folyt. köv.)
