Gyorsvonat is indul, de Resti Kornél személye minden állomáson és megállóhelyen megáll. Csak lassan, szépen, ahogy a személyvonat megy az ég alatt, hogy mindenhova odaérjen, még az időben.
A Déliből indul, a "felső ágon", a pusztaszabolcsi vonalon. Az alagút előtt megáll, hogy Resti Kornél nyugodtan szétnézzen flakonok, sörösdobozok, vécépapírok, szarkupacok között. El innen. Jobbra új épületek, a Réti Sas orma még áll, körötte letarolva minden. Irtják a bozótot. Kelenföldnél elegáns vonat jobbra (Biatorbágy felé) el, Resti Kornél marad a hasított műbőr ülésen, nézdegél. Virágoznak a fák. A Kelen hátsó, földes pályáján nem nő több fű - szülők könyökölnek a műfüves pálya korlátjánál, serdülőmeccs, narancsmezesek a fehérek ellen. A kőfal sincs meg, a rés a falon!, nem látja rémülten, hol fogok én itt bemászni?
Budafok-Belváros, döbbenetes kísértetkastély-kellék egy easternben. Az állomás zárva, lezárva, lelakatolva. Kivert ablakok. Épület mellett bodega - hinné a szomjas Resti, büfé. Pénztár. Mert az van. Utasok sehol. Terméskő kút, nincs vize, honnan is lenne, csap sincs, se cső. A szomjas Resti Kornél a Volt egyszer egy vadnyugat vérdíjas kezdő jelenetére gondol, amint csöpög alá, a vízÉ Itt csak a Duna folyik. Budafok-Belváros megállóhelyen vonat halad át! - hangosbemondó, az is van. Egyáltalán, megáll itt vonat? Mindjárt kettő zúg el, olyan sebességgel, hogy Resti Kornélnak fognia kell a sapkáját. Áll a vonathuzatban, szemben a Duna, Csepel, a 6-os út, megannyi futballpálya temetője. Korhadt padba írva, persze kékkel: CHELSEA, akkor még senki se tudta, hogy szegény Terry elcsúszik. Szakállas farmerdzsekis fényképez; ő sem utas. Kérdi Resti, a kolléga is megörökít? A távolba szakadt, most turista, akcentussal válaszol, az állomás akkor is megvolt, amikor itt nem volt út, mármint a 6-os, és fényképezi tovább a vakolat- és istenverte kísértetkastélyt. Resti Kornél indul visszafelé, hátha megtalálja az igazi állomást (és a büfét), de ez az igazi, ez nem igaz. De. Budafok büszkesegge, körüle szarni csak a bokrokban lehet. Resti húzódna már promontori pincék hűvösébe, de visz a vonat, megyek, utállak.
Budafok-Hároson nagy téglaépület, előtte kút betonból, körkáva, csap is van, és, csoda, víz is! A Belváros sivataga után a Háros oázisa. A kút körül piros, közepesen kopott padok - csak az egyik ülőkéje hiányzik, már-már paradicsomi állomásállapotok. Vonatra váró is van, bizony! Szőke copfos, oldaltáskás hölgy, hóna alatt nagy, piros-fekete reklámszatyrot szorongat, mit rejt e. Tehervonat Pest felől, fekete fóliával fedett kocsik, koporsósor, végeláthatatlan, vége. A túloldalon piros vonat - itt ágazik el a két vonal. Négynyelvű felirat: VÁR"TEREM, WARTESAAL, WAITING ROOM, ZAL OZSIDANIJA, utóbbi cirill betűkkel (lehet, rosszul fordítom, Resti csak tíz évig tanult oroszt). Friss, jószagú fával aládúcolt váróterem. És a legszebb, hogy nincs pénztár. Piros vonat megáll, megy a szőke copfos a Délibe. Akkor 13.26 van, gondolja Resti, ideje indulni.
Ha Budafok-Belváros a Pokol, és Budafok-Háros a Paradicsom, akkor Budatétény a Purgatórium. Tisztítót űz. Hogy kimenjen az állomásról (amely nincs is, csak zöld, likacsos, koszos padok, alattuk az elmaradhatatlan sörösdobozok), Restinek át kell mennie egy üzletközponton. Beton (milyen legyen? sárgabarackfa?) felüljáró, épületes tornyocskával; merre a szem ellát, bevásárlóközpontok, bizniszlend; egy tetőparkolóban vagyok, rettenet. Innen hova? Déli lépcsőház, kamerák követik, biztonságiak tekintete - gyanús célszemély, mászkál céltalan, nem vásárol, mi az, szarni jársz ide?! Tisztító bűz. Resti bemenekül a vécébe, zenére hugyozik. Vécés néni, ha volna, ismerősként köszöntené, nem először. Viszont itt nem iszom, gondolja a szomjas Resti, és visszamegy a nem létező állomásra.
Baross-telep (Barosstelep, sic!) pedig a menetrendben nem létezik, legalábbis Resti Kornél tavalyi menetrendjében (melyet az apja pincéjében [!] talált [!]) nincs ilyen megállóhely. Látszik, új, volt. A peronon órák, tájékoztató táblák - összetörve, lent üvegszilánkok. Vonatérkezés-kijelzők összefirkálva, minden összefirkálva. Jobbra homokágy, balra szélfogó. Lakatlan, modern megálló - de nini, néni integet, hova megy a vonat?, ha azt Resti Kornél tudná, nem ülne rajta; le se ül, álldogál, segít a néninek, ki felszáll, most már ketten nem tudják, hova mennek. Resti nézi a nénit, ismerős, csak nem a nem létező vécés néni Budatétényről?
Nagytétény-Diósd, végre egy ismerős állomás. Resti Kornél sokszor vonattal jött ki az Angeli utcai pályára, ide két perc. Az állomás tégla és habarcs kevercse, vakolat itt-ott lepergett. Az épület előtt a máshol is látott, és Resti számára értelmezhetetlen, ismeretlen eredetű vasúti eszköz, talán bak? Kiskertben sárga virág nyílik, szólhatna jó ebédhez a nóta, ha nem lenne késő délután, és nóták a Petőfin... A váróteremben egy pad, két szemetes, egy hangszóró, senki. Ha vonat halad át, vasutas kijön, nem tiszteleg, bemegy. Istenem, bakter szerettem volna lenni mindig, vakvágány mellett, gondolja Resti, ki most már nagyon szomjas, éhes, és elindul az Angeli utcai pálya felé. Remélem, van zsíros kenyér. Körgyűrűkön földmunkagépek, lakópark a sztyeppén, lakók sehol, még bent a városban. Majd megjönnek, nem vonattal. Kiskertek, kutyák, ahogy ez lenni szokott. Mint zsíros kenyér a sportbüfékben. Virágüzletek. A pályán senki, senki. Zsíros kenyér sincs, marad az Unicumsör. Ide süt a nap. Ül Resti Kornél a pálya mellett, nézi a füvet. Ez a pálya is megvan, pedig úgy volt, hogy. Fönn földmunkagépek, még fönnebb az ég. Szemben temető. Ül Resti Kornél a napon, nézelődik, csak úgy, el, a semmibe, el, van. És érzi, hogy ez jó. Ahogy lenni szokott.
Legközelebb az alsó ágon jövök.
