- minek -

A VW pontosan két éve publikálta első (szintúgy Vampire Weekend névre hallgató) albumát, s az afro-ritmika és -dallamvilág meg a "nyugati" popzene egészen friss és egyedi találkozása letarolta a világot. Lehetett félni attól, hogy másodikra már nem sikerülhet ugyanaz - ebből annyi igazolódott, hogy a négy New York-i zenész az alapok megtartása mellett kicsit mást és máshogyan akart csinálni, viszont azt kell mondjuk, ez most össze is jött nekik.

Szerencsére tavaly sem szűkölködtünk jó zenékben: a 2009-es termésből jut bőven az új év elejére is.

Az eltelt fél évtized igazolta: az utóbbi évek egyik leggyümölcsözőbb ötlete volt létrehozni az Irie Maffiát - hála érte Élő Márton (Dermot) harsonás-zenekarvezetőnek és Horváth Gáspár (mostanában Jumo Daddy) billentyűsnek. Az élő hangszereken előadott jamaicai zene klasszikus soul/funk betétekkel kiegészítve, s néha kifejezetten rockos felhangokkal tálalva kétségtelenül nyerő kombináció - ha megfelelő helyen és időben szólal meg, elemi erővel képes magával ragadni a zenei gyökerek újrafelfedezésére mindig kész publikumot.

Aligha könnyű egy olyan jeles apa nyomdokaiba lépni, mint Anthony Braxton: a kiváló, manapság is aktív dzsesszmuzsikus, komponista és majdhogynem polihisztor (akinek ráadásul magyar kapcsolatai is közismertek: 1985-ben például Szabados Györggyel készített közös lemezt Szabaraxtondos címen) olyan példát mutat, amelynek követése nem kevés tehetséget, türelmet és erőfeszítést igényel. Ebben az esetben azonban az alma tényleg nem esett messze a fájától: Tyondai Braxton, a fiú már több mint egy évtizede igazolja a közönség, s meglehet, a család várakozásait is - ennyi idő alatt már sikerült sajátos ízű, összetéveszthetetlen kompozíciós technikát kialakítania, s egyéniben és csapatban egyaránt elismert zenésszé és komponistává válnia, aki az idők során számos remek albumot készített el. A kilencvenes években még gitármanipulációs kísérletekkel kezdte, majd a mostani évtized elején elkészítette első albumát, melyen az emberi hang, a gitár és "talált hangszerek" valós idejű szerkesztésével, a késleltetésre épülő delay technikával épített fel egyfajta kvázi zenekari hangzást. Azután három zenésztársával létrehozta a Battles kvartettet, amely kivételes hírnevet vívott ki magának a látszólag hasonlatos "poszt-" és "matekrockos" formációk között. Braxton jr. emellett az elmúlt években szerepelt a Prefuse 73 Sorrounded By Silence című remek albumán, együtt lépett fel többek között Glenn Brancával, Thurston Moore-ral és a Kronos Quartettel - idén pedig elkészítette második szólóalbumát, a szinte lenyűgöző gazdagságú Central Marketet.

Ki gondolná, hogy már húsz éve annak, hogy Steve Beckett és Rob Mitchell Sheffieldben tető alá hozta a Warp kiadót. Nyilván ők sem sejtették, mennyire fontos, befolyásos alkotói közösség formálódik a kezük alatt - elképesztő, kik és főképp milyen minőségű zenéket publikáltak náluk az eltelt évtizedek során.

Alighanem az évtized egyik legerősebb zenekara érkezett meg körünkbe, egyenesen Yorkshire-ból: a négy leedsi srác egyszerre ünnepli, tetőzi be és újítja meg a művészi intencióktól sem mentes minimálpop hagyományt.

Sokan azóta várták ezt az estét, mióta csak híre kelt, hogy együtt gyakorol a hatvanas-hetvenes évek tán legkiválóbb hazai előadója és korunk egyik legígéretesebb bandája, a fiatal, tehetséges zenészek által alapított Qualitons. A találkozás nem is véletlen: utóbbi magától értetődő természetességgel használja a három-négy évtizeddel ezelőtti "daliás" idők fúziós popzenéjét - az akkoriban keletkezett KK-albumok pedig kedvenc zsákmányai a hazánkban is szorgalmasan túró rare groove-vadászoknak.

Messze (?) még az év vége, tán az elemes rénszarvasok bőgése sem hallatszik a shopping mallok felől, de azért lassan már összeírhatók a 2009-es besztofok - igényesen szórakoztató popzenei kategóriában például bármely konkrét és virtuális top tenben helyet kaphat majd a Super Furry Animals ez évi produkciója.

A svájci elektronikus zenekészítők népes családjába tartozó Cyril Boehler először Tweak néven tűnt fel még az ezredfordulón, később Zwickerré változott, s immáron eme új néven sikerült kikotyvasztania a maga egyedien eklektikus zenei kevercsét. A Bear Funknál, a Compostnál vagy éppen a Get Physicalnál megjelent dolgait mind többen keresték - az sem rossz ómen, ha az ember a Junior Boys duóval dolgozik együtt, továbbá Lindstrsm, Prins Tomas vagy Henrik Schwarz oldalán pakolja a lemezeket. Ráadásul nem csupán maxikban bír gondolkodni: idei albuma, a Songs of Lucid Dreamers szépen megformált és lekerekített, persze illő elektronikus köntösbe öltöztetett popdalok gyűjteménye. Nagyobb részük több hallgatást is kibír, csak ritkán érzi úgy a befogadó, hogy kényszerből felvett töltelékszámokkal akarják telenyomni a fülét. A Boehlert inspiráló főbb hatások, az elektropop, a diszkó (az újabb és a régebbi) no és a house-hagyomány elegáns ötvözéséből előálló zenei kulissza mögött válogatott énekesgárda szavatolja, hogy ne legyen egyhangú a lemez. Akad köztük gyengébb produkció is (a nyitó- és a zárószám például nem túl emlékezetes), de a Sleepwalking vagy a Sui's Knee (mindkettő Jamie Lloyd vokálján) léha diszkó house-a, a Valentino Tomasival közös Ping Pong Muses sompolyogva puttyogó, minimalista elektropopja azért ott van - akárcsak Olivera Stanimirov törékeny, bájosan akcentusos vokálja. És feltétlenül figyelmükbe ajánlanánk a Matt Didemus (Junior Boys) tevékeny közreműködésével készült Traumdeutert - bár, mint láttuk, nem csak ezért érdemes végighallgatni a Zwicker-albumot. Compost/Deep Distribution, 2009 ****

Voltaképpen dicséretes, hogy alig három évvel az előző után itt az újabb Tiga-album - lustább embernek ismertük mi a léha neo-elektropop kanadai császárát. Amúgy Tiga sosem tartozott az otthoni magányban bütykölő szociopata zsenik közé: lehetőség szerint minden számát más-más zenebrigáddal rögzíti lemezre, hogy még véletlenül se váljék a dolog unalmassá.

Rejtélyes történeti figuráról, a Zsigmond király hű emberének számító stiborici Stibor vajdáról és a Zsigmond-korról szól a kiváló szlovák történészhölgy hazájában számos díjjal kitüntetett monográfiája. A lengyel származású Stibor nem születés, de személyes választás és a jószerencse folytán lett a magyar főnemesség tagjává, amit a xenofób, de főképpen sikereire irigy magyar kortársak és a hazafias/kurucos történetírói hagyomány nem is bocsátott meg neki.

Az 1995-ben alapított londoni Lo Recordings mindig is élen járt az izgalmas, sokszor formabontó, de rendre szórakoztató zenék kiadásában - mostanság pedig különösen erős a publikációs listájuk. S emellett még trendformálásban is jeleskednek: Milky Disco című kompilációs sorozatuk második állomását például hibátlan ízléssel, elképesztően széles merítéssel, s nem is csupán a kiadó portfóliójából (továbbá nem csak tipikus "nu disco" számokból) válogatták össze.