Lemez

Hosszú kések éjszakája

These New Puritans: Hidden

  • - minek -
  • 2010. március 11.

Zene

Amikor Jack Barnett zenekarvezető-énekes-komponista és szintúgy angol zenésztársai (ikertestvére, a dobos George Barnett, a többek között basszusgitározó Thomas Hein és a billentyűs Sophie Sleigh Johnson) két éve elkészítették első, Beat Pyramid című albumukat, még azt lehetett mondani: voltaképpen semmi különös - némi poszt-posztpunk érzés, bevallott The Fall- (és Gang Of Four-) reminiszcenciák, kikacsintás a nyolcvanas évek klasszikus indusztriálzenéi felé. Jack Barnett a vele készült interjúkban gyakorta hozta zavarba a rajongókat és az ítészeket: szándékoltan provokatívnak (és néha parodisztikusan túlzónak) tűnt minden, amit elmondott - mára meg kiderült, hogy az egészet véresen komolyan gondolta. Ennek ékes bizonyságául szolgál a Hidden című, sok tekintetben meghökkentő, másrészt viszont kétségtelenül friss és izgalmas hangzású új TNP-lemez - ha csak a zenekarát felelőtlenül beskatulyázókat akarta megzavarni, már jól tette.

A Hidden mindenekelőtt egy hihetetlen műgonddal összerakott zenei, ritmikai kollázs, ahol minden élő hangszer, minden hangminta és valamennyi, pontosan elhelyezett zaj és zörej megtalálja a maga helyét - és akkor még nem is beszéltünk Jack Barnett sajátos, kántáló énekbeszédéről. Amikor ő egykoron arról beszélt, hogy immáron gitár helyett fagottra ír zenét, mindenki csak röhögött, s most tessék - a Hiddent egy tizenhárom tagú prágai fúvószenekarral együtt vették fel, s a fagott, a klarinétok, a harsonák, a trombita és a mindenféle kürtök hangja meghatározó az egész lemezen. Azért néha előkerül a jó öreg gitár is: a nyitó, tisztán fúvósokra írt Time Xone után a lemez tán legdinamikusabb darabja jön: a We Want Warban perfektül olvad öszsze a japán taiko dobok hangja a jól beillesztett fúvósbetétekkel, sodró gitárriffekkel és a londoni gyermekkórus produkciójával, továbbá a késélezésre, illetve hüvelyéből kihúzott kard hangjára emlékeztető effektekkel. A recept a továbbiakban is változatlan, legfeljebb a hangsúlyok helyeződnek át - néha már afféle harmóniát sugalló, simogató dallamokban (is) gazdag dal (például a Hologram című) váltja a perkusszív szigort, hogy azután a lemez tán legemlékezetesebb, a maga morbid módján már majdnem slágerszerű szerzeménye, az Attack Music viszszazökkentsen abba az univerzumba, ahol dancehall-riddimre emlékeztető elektronikus alapok feszülnek a gerjedő gitárok, törzsi dobok és a fúvósok keltette zenei kulisszához. A kétségtelenül sok hatást feldolgozó és szublimáló lemez (első blikkre Steve Reich éppúgy a feldolgozott örökséghez tartozik, mint mondjuk az Einstürzende Neubauten vagy korunk törzsi diszkója) később is tud meglepetést okozni: az Elgar-dallamra épülő Drum Courts - Where Corals Lie vagy éppen a White Chords pszichedéliája elvarázsol, ezután "logikus" folytatás a 5 csaknem idilli, akusztikus, fúvós-vibrafonos albumzárása. Lehet, nem mindig könnyű befogadnivaló a Hidden, de megéri figyelni rá, és megszolgálja a többszöri újrahallgatást is - idővel a maga sötét, néha posztapokaliptikus módján még szórakoztató is bír lenni.

Domino/Neon Music, 2010

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."