Lemez

Hosszú kések éjszakája

These New Puritans: Hidden

  • - minek -
  • 2010. március 11.

Zene

Amikor Jack Barnett zenekarvezető-énekes-komponista és szintúgy angol zenésztársai (ikertestvére, a dobos George Barnett, a többek között basszusgitározó Thomas Hein és a billentyűs Sophie Sleigh Johnson) két éve elkészítették első, Beat Pyramid című albumukat, még azt lehetett mondani: voltaképpen semmi különös - némi poszt-posztpunk érzés, bevallott The Fall- (és Gang Of Four-) reminiszcenciák, kikacsintás a nyolcvanas évek klasszikus indusztriálzenéi felé. Jack Barnett a vele készült interjúkban gyakorta hozta zavarba a rajongókat és az ítészeket: szándékoltan provokatívnak (és néha parodisztikusan túlzónak) tűnt minden, amit elmondott - mára meg kiderült, hogy az egészet véresen komolyan gondolta. Ennek ékes bizonyságául szolgál a Hidden című, sok tekintetben meghökkentő, másrészt viszont kétségtelenül friss és izgalmas hangzású új TNP-lemez - ha csak a zenekarát felelőtlenül beskatulyázókat akarta megzavarni, már jól tette.

A Hidden mindenekelőtt egy hihetetlen műgonddal összerakott zenei, ritmikai kollázs, ahol minden élő hangszer, minden hangminta és valamennyi, pontosan elhelyezett zaj és zörej megtalálja a maga helyét - és akkor még nem is beszéltünk Jack Barnett sajátos, kántáló énekbeszédéről. Amikor ő egykoron arról beszélt, hogy immáron gitár helyett fagottra ír zenét, mindenki csak röhögött, s most tessék - a Hiddent egy tizenhárom tagú prágai fúvószenekarral együtt vették fel, s a fagott, a klarinétok, a harsonák, a trombita és a mindenféle kürtök hangja meghatározó az egész lemezen. Azért néha előkerül a jó öreg gitár is: a nyitó, tisztán fúvósokra írt Time Xone után a lemez tán legdinamikusabb darabja jön: a We Want Warban perfektül olvad öszsze a japán taiko dobok hangja a jól beillesztett fúvósbetétekkel, sodró gitárriffekkel és a londoni gyermekkórus produkciójával, továbbá a késélezésre, illetve hüvelyéből kihúzott kard hangjára emlékeztető effektekkel. A recept a továbbiakban is változatlan, legfeljebb a hangsúlyok helyeződnek át - néha már afféle harmóniát sugalló, simogató dallamokban (is) gazdag dal (például a Hologram című) váltja a perkusszív szigort, hogy azután a lemez tán legemlékezetesebb, a maga morbid módján már majdnem slágerszerű szerzeménye, az Attack Music viszszazökkentsen abba az univerzumba, ahol dancehall-riddimre emlékeztető elektronikus alapok feszülnek a gerjedő gitárok, törzsi dobok és a fúvósok keltette zenei kulisszához. A kétségtelenül sok hatást feldolgozó és szublimáló lemez (első blikkre Steve Reich éppúgy a feldolgozott örökséghez tartozik, mint mondjuk az Einstürzende Neubauten vagy korunk törzsi diszkója) később is tud meglepetést okozni: az Elgar-dallamra épülő Drum Courts - Where Corals Lie vagy éppen a White Chords pszichedéliája elvarázsol, ezután "logikus" folytatás a 5 csaknem idilli, akusztikus, fúvós-vibrafonos albumzárása. Lehet, nem mindig könnyű befogadnivaló a Hidden, de megéri figyelni rá, és megszolgálja a többszöri újrahallgatást is - idővel a maga sötét, néha posztapokaliptikus módján még szórakoztató is bír lenni.

Domino/Neon Music, 2010

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.