A mostanában LoneLady néven tündöklõ Julie Campbell Manchesterbõl érkezett, mint annyi kedvence és példaképe, de munkássága sokkal többre értékelendõ a jeles elõképei elõtt való merõ tisztelgésnél. A Warp kiadó legújabb üdvöskéje voltaképpen rendkívül egyszerû eszközökkel dolgozik: a gitáros-énekesnõ one man show-ját többnyire egy dobgép egészíti ki - mint egykor a posztpunk/new wave idõkben. Viszont e szándékolt eszközszegénység igazán gazdag elõadói repertoárt leplez: Ms Campbell rendkívül dinamikus, friss dalok sorát állította egymás mellé, melyeket egyszerûen jólesik végighallgatni - s közben lehet ábrándozni azon is, milyen klassz lehet e hölgyet a színpadon látni. A feszes ritmusalapokra szaggatott-zaklatott, mégis módfelett hangulatos gitártémák épülnek, LoneLady pedig karakteres, sõt emlékezetes vokális adottságokkal megáldott elõadó. A Guy Fixsen által kevert album és persze maga Campbell kisasszony hallatán automatikusan ugranak be a jelentõs elõdök a Joy Divisiontõl és a Gang Of Fourtól kezdve a Throwing Muses/Kristin Hersh univerzumon át akár PJ Harveyig (habár ez utóbbinak mindent átható személyessége nélkül). LoneLady maga sem akar úgy tenni, mintha nem "óriások" vállán állna, ugyanakkor nagyon erõs elsõ albumot tudott letenni az asztalra, rajta olyan, emlékezetes szerzeményekkel, melyek méltán ragadnak meg a befogadó agyában/fülében (If Not Now, Intuition, Only The Haste Comes, vagy a címadó darab). Kilencszámnyi tekerés után pedig meglepõ, de jogos zárás a sokkal introvertáltabb, folkosabb Fear No More - s egyben biztatás arra, hogy visszaugorjunk a zajosabb-gyorsabb kezdetekhez.
Warp/Neon Music, 2010
**** és fél
