- minek -

Alemez címe ez esetben is tökéletesen árulkodó, s már idejekorán megmutatja a gyanakvó befogadónak, mire is számíthat, és valóban: autentikus k.-európai roma népzenét hallunk, persze közvetlenül azután, hogy elektronikus tánczenét gyártó honi dj-k/zeneszerzők egy kicsit kezelésbe vették. Az itthon úttörőnek számító kezdeményezés persze nem előzmények nélkül való: A színész/dj Vajdai Vilmos már tavaly bemutatott Etchno című TáP Színház-produkciójában remixelt/újraértelmezett népzenei anyagra dolgozott - a produkcióban közreműködött a Romano Drom együttes is, amely zenéjét készséggel bocsátotta rendelkezésre további újrahasznosítás céljaira. Kellett még a produkcióhoz egy amerikai fiú, aki lemezkiadót gründolt (Gypsyhouse) és egy francia lány, egyben a Romano Drom menedzsere, a többi már a szorgos kezű elektronikus varázslókon múlott, de persze bennük sem kellett csalódnunk. Az LC Rules Kri-Sta Remixe korrektül nyitja a zenefolyamot, jó kis pörgős breakbeat, ami kellőképpen megmozgatja a lábakat. A Carbonfools ska-beat remixe (Drom) szintúgy egyenest a táncparkettre való - mellesleg a két ritmika (jamaicai/roma) házasítása nem minden előzmény nélkül való - gondoljunk csak Poór Péter halhatatlan Fekete vonat című inspiratív és szubverzív dalára. A kompilációt zenei koordinátorként is jegyző Amb Lina-remixe jó példa arra, miként olvad bele az eredeti dallam egy középtempójú breakbeat lüktetésbe. Emil (auf Korai Öröm) egy kifejezetten gyors, kicsit savas, kicsit rockos verzióval állt elő (Deta Devla), s rögvest meghallgathatjuk ugyanezt a dallamot, egy egészen más feldolgozásban is (Frizbi: Devla Remix). A Space Café zenéje (York napsütése) egy kifejezetten easy, úszós, másnapos zene: miközben hallgatjuk, szinte észrevétlen röpül el a délután. Azután jönnek a belassultabb darabok: külön is kiemelendő dj Bootsie Gypsy Streetje, ami egy szép klasszikus, megfontolt tempójú, sompolygó triphop. Ez után logikus folytatásnak tűnik El Horto (Hortobágyi László) Gypsy Dub #1 című lassú dubvariációja, hogy azután visszatérjen megint a pörgés, ahogy kell: Gergely Attila Csavard Romája méltó válasz a világnak a Pistoleróra, a spanyolgitárra mind jobban ráborul a savas vartyogás, elindulnak a végtagok és viszik gazdájukat mindhalálig.

Napjaink kétségtelenül dj/parti orientálta zenéjében mondhatni oázis az élő (no jó, legalább részben élő) zene, de ez csak a látszat: gitár, basszus, énekesnő, énekes, s egyéb, rég elavultnak tűnt csacskaságok, vidám és borús hangulatok, klasszikus dalok, bennük versszakok és refrének - ez valami olyan, ami soha nem pusztul el, legyen bár a sebesség 140 bpm felett, kedélyünk pedig mélyen fagypont alatt.

ANightmares On Wax az elektronikus tánczene egyik nagy és örök legendája: immáron több mint tizenhárom éve készítik lemezeiket állandó magas színvonalon, már a kilencvenes évek közepére ők lettek a nagy előfutárok (mindenekelőtt az akkor bontakozó downtempo/triphop vonulat számára), miközben sorra adják ki immáron klasszikusnak számító albumaikat (időrendi sorrendben: A Word Of Science, Smokers Delight, Carboot Soul). A Nightmares On Wax gyakorlatilag egyetlen ember, bizonyos George Evelyn (alias E.A.S.E.) műve (az igazság kedvéért azért tegyük hozzá: mindig voltak bűntársai, ám a csapat összetétele lemezről lemezre változott), aki zenéit hűségesen rendre a londoni Warp kiadónál publikálta. Ha valaki, hát éppen George Evelyn volt az, aki kompozíciós technikájában s legfőként inspirációit tekintve jócskán elütött a Warpra jellemző, inkább kísérleti-elektronikus hangzástól: zenéiben mindig erősebb volt a soul, a funk, a hiphop, a jazz hatása, s e tekintetben az új lemez (Mind Elevation) is mintaértékű. Gondosan kidolgozott, mondhatni polírozott alapok, ravaszul finom hangminták és mindenekelőtt érzéki soul énekhang - egy bizonyos Chyna B jóvoltából. A zenékért persze most sem egyedül Evelyn volt felelős: alkotótársát ezúttal Robin Taylor-Firthnek hívják, kollaborációjuk eredménye pedig egy végtelenül finom, egyszerű (ám zsíros) hiphopalapokon ringatózó, mégis megunhatatlan zene - felhasználása korántsem csak esős délutánokon javallott. Az olyan bombákra, mint az Environment vagy a 70s 80s, úgyis elindul az ember feje, s mint a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg.

Akortárs magyar szintetikus tánczene egyik legizgalmasabb vállalkozása, a Chi-Recordings még 2000-ben alakult azzal a nyilvánvaló céllal, hogy fórumot biztosítson mindazoknak, akik nem csupán hallgatni és játszani szerették volna az efféle zenéket, de szaporítani is számukat - s nem is akármilyen szinten. A kiadó első vállalkozása a két alapító, Naga és Amb közös lemeze (Styledrop), erre következett tavaly a (lapunk által is méltatott) Dub Local válogatás, közben számtalan, vinilen beszerezhető maxi a dj-k nagy örömére, s hozzá még idén a Crash & Carry válogatáslemez, rajta 13 szám, melyek egytől egyik a breakbeatre (F. Zsófia halhatatlan szavai szerint a botolós zenékre) koncentrálnak. Már első hallgatásra is nyilvánvaló, hogy az alkotók egytől egyik precíziós munkát végeztek: olyan gazdagon megmunkált számokat hallunk sorjában, melyek nem csak a dj-k keze alá valók: amellett, hogy remekül táncolhatók, azért az otthoni hallgatáshoz is marad elég muníció bennük. A sok előadó közül érdemes kiemelni Ambot, akinek számait a lehető legkülönfélébb variációkban lelhetjük fel: itt a zseniálisan összerakott Romeo az eredeti feldolgozásban, a Moxa című korábbi darab Raster-remixe, egy Loes Lee & Meneater-szám, amelyet közösen kevertek át a szintén alapembernek számító Kevinnel (alias Fine Cut Bodies) és végül ott a WhereRya Chris Cartertől eredő, zseniális feldolgozása (ez utóbbi, az Amb-féle eredetivel és az Around-verziókkal egyetemben bakeliten is hozzáférhető). Emellett a Neo Diskheadjét Anorganik (Deutsch Gábor) alakította át egy különösen meleg és érzéki breakbeatdarabbá, ott figyel az alapító DJ Naga Fraid című dub-beütésű opusa, a Fine Cut Bodies lendületes remixei, továbbá Modul és MC Busha közös műve, a Boomstickie, amelytől leszakadnak az ember lazább végtagjai. A korábban ismeretlen fantázianevű alkotók (Cord, Audiotool, Frizbi vagy a brit Ferocious Mullet) pályaművei nem kevésbé érdemdúsak, így azután legjobb lekiismerettel sem tudunk mást ajánlani, mint beszerezni ezt a lemezt, és telibeküldeni vele a Télapót, hogy végre leszakadjon fejéről a ráragadt hazug és hamis álarc.

A meghaladni remélt múlt általában csak egy szűk évtizedig gázos, azután a rosszat elfelejtik, a jót megszüntetve megőrzik, a maradékot meg reciklálják

Míg a megbolondult világ egyre vadabbul pörög a szintetikus/elektronikus tánczenékre, addig számosan teszik fel a jogos kérdést: hol vagytok véreink, magyarok?

Emlékszünk rá: a német, akár a gond, nem jár egyedül. Derrick például mindig Harryval mutatkozott, miként Marx Engelsszel, Thomas A. pedig Dieter B.-vel - utóbbiakért elnézést kérünk, ha már egyszer ők maguk egykoron elmulasztották megtenni. Annál is inkább, mert időközben előkerült két újabb derék német, nevezett Roland Appel és Christian Prommer: mindkettő képzett dobosból lett DJ és producer, együtt pedig ők a Fauna Flash, amelynek neve egykoron gyakorlatilag egyet jelentett a német drum and bass-szel. Ma már ez sem írja le tökéletesen a valóságot, elvégre a Fauna Flash új lemezéből látszik, hogy a fiúk otthon vannak a szubtilis modern tánczenék szinte valamennyi alfajában, ennek megfelelően e (sorban második) nagylemezükön valóban azt hallunk, amit a cím kínál: fúziós zenét 2001-ből. A Fauna Flashtől mi sem áll távolabb, mint az öncélú, destruktív purizmus: miközben darendbézes kollégáik jó része a föld- annyának földannya hangzás és a permanens huszonnégy órás vasverés hívei (ezt támasztják alá a kurrens számcímek is, mint például: Gyilkos golyó, Gyilkos méhek, Emberölés, Parazita, Rejszoló robotok ellenfényben stb.), addig a játékos kedvű friccek inkább a jótékony eklektikát és az érzéki izgalmakat preferálják: bossa és dzsungel, latin és jazz, soul és garázs esik egymásnak, gyürkőznek egy kicsit, azután összefonódva lejtenek tovább a hallójáratokon át egyenesen be a nyúltagy alá. De mit is lehetne mondani egy lemezről, amely gyönyörű mutáns dubbal indul, és szinte már émelyítően optimista-aktivista hip-hop cuccal végződik (az utóbbiban az Aphrodelics nyomja a szöveget), közben meg minden megtörténik a hallgatóval, ami egy politoxikomán éjszakai elhajlás közben elvárható. A két lánglelkű, káposztafejű őrült gyorsasággal váltogatja a stílusokat, s ennek megfelelően nehezen lehet megunni ezt a bő órás hanganyagot - ráadásul elképzelhetjük, hányféle DJ-szettbe tudnának illeszkedni az egyes fődarabok, s kívánságunk már teljesült is. Azt a kiadói infó is büszkén említi, hogy a Fusionből lemezlovasi munkásságuk során egyformán merített Peshay és Tom Middleton (Global Communication/Jedi Knights), az alkotótárs Rainer Trüby és Gilles Peterson (Talkin Loud kiadó), Kruder und Dorfmeister vagy a Kyoto Jazz Massive. A költőt idézve: a német név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, csak Rudi Völler frizuráját felejthetnénk valahogy.

Glücklich IV. - A Collection Of Brazilian Flavours From