Lemez: Tartalomhoz a forma(Skeewiff: Cruise Control)

  • - minek -
  • 2003. október 30.

Zene

Messzire kellene visszanéznünk, ha fel szeretnénk göngyölíteni a Skeewiff, e mérhetetlenül szórakoztató brit duó históriáját - no annyira mégsem, legfeljebb a big beat 1997-98-as aranykoráig. A mentalitás, melynek fundamentuma, hogy lehetőleg mindent játsszunk mindennel, sőt az elemeket keverjük vígan saját szerzeményeinkben is, maradandó nyomokat hagyott a világ zenéinek arcán, még ha a partiközönség java viszonylag korán elunta is a mókát. A Skeewiff (Elliott Ireland és Alex Rizzo) a gátlástalan csonttörős-beszakítós partik korában publikálta első felvételeit a Ministry Of Sound kiadó azóta megszűnt FSUK címkéjén: a Le Quattro Stagioni EP például címéből is kitalálhatóan ötvözi a hatvanas évek brit-olasz lounge zenéit meg a kortárs vicces breakbeat hatáselemeit (az itt fellelhető Pink To Punk ma is kötelező darab), a rá következő Come Ray and Come Charles (G Fonk) című darab pedig egyenesen Michel Legrand és zenekara egykori alapművét értelmezte újra (a túloldalon egy korszakos Soul Of Man-remixszel). Azután a fiúk még mélyebbre nyúltak, egészen a gyökerekig és tovább: easy-, bogaloo-, soul-, funkelemek - mindez kortárs, jól fogyasztható és legfőképpen táncolható ritmikákba csomagolva. Formailag mindez élvezetes maxik sorozataként került elénk, alkalmanként egy-egy tartalmas album, immár saját Jalapeno nevű kiadójuknál - a második, Cruise Control című például éppen most vált esedékessé. Nos, a hallgatók egy pillanatig sem fognak unatkozni, feltéve, hogy nem sértődnek meg, ha némi humor is szorult az amúgy is módfelett kreatív zenekészítők szerzeményeibe, s szeretnek táncolni, akár párosával is, elvégre akkor szép az élet. A lemezen garantáltan hemzsegnek a táncra termett darabok - nem kell messzire menni, hiszen úgyszólván mindegyik az. Ha mégis ki kell választanunk néhány emelkedettebb itemet, mindenképpen ajánlanánk a Nitty Gritty című kipörgetős-kiszámolós vokális műremeket (az elkövető Charlise Rookwood művésznő), a Watermelon Man című klasszikus Herbie Hancock-szerzemény értő feldolgozását vagy a Theme From Dave Allen című elegáns és habkönnyű alkotást. Akad, mert nélküle ugye üres lenne az életünk, szitárfunk remeklés is a menüben (The Bone), hogy utána azonnal az Overdrive című dinamikus zenei tréfa következzen (benne szaxi-orgona párbaj!), majd a Shake What Ya Mama Gave Ya című big beat himnusz - már ha lenne egyáltalán efféle kategória.

SkeewiÛ: Cruise Control

Messzire kellene visszanéznünk, ha fel szeretnénk göngyölíteni a Skeewiff, e mérhetetlenül szórakoztató brit duó históriáját - no annyira mégsem, legfeljebb a big beat 1997-98-as aranykoráig. A mentalitás, melynek fundamentuma, hogy lehetőleg mindent játsszunk mindennel, sőt az elemeket keverjük vígan saját szerzeményeinkben is, maradandó nyomokat hagyott a világ zenéinek arcán, még ha a partiközönség java viszonylag korán elunta is a mókát. A Skeewiff (Elliott Ireland és Alex Rizzo) a gátlástalan csonttörős-beszakítós partik korában publikálta első felvételeit a Ministry Of Sound kiadó azóta megszűnt FSUK címkéjén: a Le Quattro Stagioni EP például címéből is kitalálhatóan ötvözi a hatvanas évek brit-olasz lounge zenéit meg a kortárs vicces breakbeat hatáselemeit (az itt fellelhető Pink To Punk ma is kötelező darab), a rá következő Come Ray and Come Charles (G Fonk) című darab pedig egyenesen Michel Legrand és zenekara egykori alapművét értelmezte újra (a túloldalon egy korszakos Soul Of Man-remixszel). Azután a fiúk még mélyebbre nyúltak, egészen a gyökerekig és tovább: easy-, bogaloo-, soul-, funkelemek - mindez kortárs, jól fogyasztható és legfőképpen táncolható ritmikákba csomagolva. Formailag mindez élvezetes maxik sorozataként került elénk, alkalmanként egy-egy tartalmas album, immár saját Jalapeno nevű kiadójuknál - a második, Cruise Control című például éppen most vált esedékessé. Nos, a hallgatók egy pillanatig sem fognak unatkozni, feltéve, hogy nem sértődnek meg, ha némi humor is szorult az amúgy is módfelett kreatív zenekészítők szerzeményeibe, s szeretnek táncolni, akár párosával is, elvégre akkor szép az élet. A lemezen garantáltan hemzsegnek a táncra termett darabok - nem kell messzire menni, hiszen úgyszólván mindegyik az. Ha mégis ki kell választanunk néhány emelkedettebb itemet, mindenképpen ajánlanánk a Nitty Gritty című kipörgetős-kiszámolós vokális műremeket (az elkövető Charlise Rookwood művésznő), a Watermelon Man című klasszikus Herbie Hancock-szerzemény értő feldolgozását vagy a Theme From Dave Allen című elegáns és habkönnyű alkotást. Akad, mert nélküle ugye üres lenne az életünk, szitárfunk remeklés is a menüben (The Bone), hogy utána azonnal az Overdrive című dinamikus zenei tréfa következzen (benne szaxi-orgona párbaj!), majd a Shake What Ya Mama Gave Ya című big beat himnusz - már ha lenne egyáltalán efféle kategória.

A lemez látszólag Bach h-moll szvitje Badinerie-jének szétszkrecscselt breakbeat-verziójával zárul, ám ha van türelmünk, vagy másfél perc szünet után hirtelen megkapjuk még a Slackjaw című titkos pszeudocountry baromságot is. Ha végeztünk a tánccal - rakjuk nyugodtan az elejére, van olyan hosszú és ötletes, hogy néhány ismétlés ne is tűnjön fel a hallgatónak.

- minek -

Jalapeno Records/Deep Distribution, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.