Lemez: Tartalomhoz a forma(Skeewiff: Cruise Control)

  • - minek -
  • 2003. október 30.

Zene

Messzire kellene visszanéznünk, ha fel szeretnénk göngyölíteni a Skeewiff, e mérhetetlenül szórakoztató brit duó históriáját - no annyira mégsem, legfeljebb a big beat 1997-98-as aranykoráig. A mentalitás, melynek fundamentuma, hogy lehetőleg mindent játsszunk mindennel, sőt az elemeket keverjük vígan saját szerzeményeinkben is, maradandó nyomokat hagyott a világ zenéinek arcán, még ha a partiközönség java viszonylag korán elunta is a mókát. A Skeewiff (Elliott Ireland és Alex Rizzo) a gátlástalan csonttörős-beszakítós partik korában publikálta első felvételeit a Ministry Of Sound kiadó azóta megszűnt FSUK címkéjén: a Le Quattro Stagioni EP például címéből is kitalálhatóan ötvözi a hatvanas évek brit-olasz lounge zenéit meg a kortárs vicces breakbeat hatáselemeit (az itt fellelhető Pink To Punk ma is kötelező darab), a rá következő Come Ray and Come Charles (G Fonk) című darab pedig egyenesen Michel Legrand és zenekara egykori alapművét értelmezte újra (a túloldalon egy korszakos Soul Of Man-remixszel). Azután a fiúk még mélyebbre nyúltak, egészen a gyökerekig és tovább: easy-, bogaloo-, soul-, funkelemek - mindez kortárs, jól fogyasztható és legfőképpen táncolható ritmikákba csomagolva. Formailag mindez élvezetes maxik sorozataként került elénk, alkalmanként egy-egy tartalmas album, immár saját Jalapeno nevű kiadójuknál - a második, Cruise Control című például éppen most vált esedékessé. Nos, a hallgatók egy pillanatig sem fognak unatkozni, feltéve, hogy nem sértődnek meg, ha némi humor is szorult az amúgy is módfelett kreatív zenekészítők szerzeményeibe, s szeretnek táncolni, akár párosával is, elvégre akkor szép az élet. A lemezen garantáltan hemzsegnek a táncra termett darabok - nem kell messzire menni, hiszen úgyszólván mindegyik az. Ha mégis ki kell választanunk néhány emelkedettebb itemet, mindenképpen ajánlanánk a Nitty Gritty című kipörgetős-kiszámolós vokális műremeket (az elkövető Charlise Rookwood művésznő), a Watermelon Man című klasszikus Herbie Hancock-szerzemény értő feldolgozását vagy a Theme From Dave Allen című elegáns és habkönnyű alkotást. Akad, mert nélküle ugye üres lenne az életünk, szitárfunk remeklés is a menüben (The Bone), hogy utána azonnal az Overdrive című dinamikus zenei tréfa következzen (benne szaxi-orgona párbaj!), majd a Shake What Ya Mama Gave Ya című big beat himnusz - már ha lenne egyáltalán efféle kategória.

SkeewiÛ: Cruise Control

Messzire kellene visszanéznünk, ha fel szeretnénk göngyölíteni a Skeewiff, e mérhetetlenül szórakoztató brit duó históriáját - no annyira mégsem, legfeljebb a big beat 1997-98-as aranykoráig. A mentalitás, melynek fundamentuma, hogy lehetőleg mindent játsszunk mindennel, sőt az elemeket keverjük vígan saját szerzeményeinkben is, maradandó nyomokat hagyott a világ zenéinek arcán, még ha a partiközönség java viszonylag korán elunta is a mókát. A Skeewiff (Elliott Ireland és Alex Rizzo) a gátlástalan csonttörős-beszakítós partik korában publikálta első felvételeit a Ministry Of Sound kiadó azóta megszűnt FSUK címkéjén: a Le Quattro Stagioni EP például címéből is kitalálhatóan ötvözi a hatvanas évek brit-olasz lounge zenéit meg a kortárs vicces breakbeat hatáselemeit (az itt fellelhető Pink To Punk ma is kötelező darab), a rá következő Come Ray and Come Charles (G Fonk) című darab pedig egyenesen Michel Legrand és zenekara egykori alapművét értelmezte újra (a túloldalon egy korszakos Soul Of Man-remixszel). Azután a fiúk még mélyebbre nyúltak, egészen a gyökerekig és tovább: easy-, bogaloo-, soul-, funkelemek - mindez kortárs, jól fogyasztható és legfőképpen táncolható ritmikákba csomagolva. Formailag mindez élvezetes maxik sorozataként került elénk, alkalmanként egy-egy tartalmas album, immár saját Jalapeno nevű kiadójuknál - a második, Cruise Control című például éppen most vált esedékessé. Nos, a hallgatók egy pillanatig sem fognak unatkozni, feltéve, hogy nem sértődnek meg, ha némi humor is szorult az amúgy is módfelett kreatív zenekészítők szerzeményeibe, s szeretnek táncolni, akár párosával is, elvégre akkor szép az élet. A lemezen garantáltan hemzsegnek a táncra termett darabok - nem kell messzire menni, hiszen úgyszólván mindegyik az. Ha mégis ki kell választanunk néhány emelkedettebb itemet, mindenképpen ajánlanánk a Nitty Gritty című kipörgetős-kiszámolós vokális műremeket (az elkövető Charlise Rookwood művésznő), a Watermelon Man című klasszikus Herbie Hancock-szerzemény értő feldolgozását vagy a Theme From Dave Allen című elegáns és habkönnyű alkotást. Akad, mert nélküle ugye üres lenne az életünk, szitárfunk remeklés is a menüben (The Bone), hogy utána azonnal az Overdrive című dinamikus zenei tréfa következzen (benne szaxi-orgona párbaj!), majd a Shake What Ya Mama Gave Ya című big beat himnusz - már ha lenne egyáltalán efféle kategória.

A lemez látszólag Bach h-moll szvitje Badinerie-jének szétszkrecscselt breakbeat-verziójával zárul, ám ha van türelmünk, vagy másfél perc szünet után hirtelen megkapjuk még a Slackjaw című titkos pszeudocountry baromságot is. Ha végeztünk a tánccal - rakjuk nyugodtan az elejére, van olyan hosszú és ötletes, hogy néhány ismétlés ne is tűnjön fel a hallgatónak.

- minek -

Jalapeno Records/Deep Distribution, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.