Lemez: Tartalomhoz a forma(Skeewiff: Cruise Control)

  • - minek -
  • 2003. október 30.

Zene

Messzire kellene visszanéznünk, ha fel szeretnénk göngyölíteni a Skeewiff, e mérhetetlenül szórakoztató brit duó históriáját - no annyira mégsem, legfeljebb a big beat 1997-98-as aranykoráig. A mentalitás, melynek fundamentuma, hogy lehetőleg mindent játsszunk mindennel, sőt az elemeket keverjük vígan saját szerzeményeinkben is, maradandó nyomokat hagyott a világ zenéinek arcán, még ha a partiközönség java viszonylag korán elunta is a mókát. A Skeewiff (Elliott Ireland és Alex Rizzo) a gátlástalan csonttörős-beszakítós partik korában publikálta első felvételeit a Ministry Of Sound kiadó azóta megszűnt FSUK címkéjén: a Le Quattro Stagioni EP például címéből is kitalálhatóan ötvözi a hatvanas évek brit-olasz lounge zenéit meg a kortárs vicces breakbeat hatáselemeit (az itt fellelhető Pink To Punk ma is kötelező darab), a rá következő Come Ray and Come Charles (G Fonk) című darab pedig egyenesen Michel Legrand és zenekara egykori alapművét értelmezte újra (a túloldalon egy korszakos Soul Of Man-remixszel). Azután a fiúk még mélyebbre nyúltak, egészen a gyökerekig és tovább: easy-, bogaloo-, soul-, funkelemek - mindez kortárs, jól fogyasztható és legfőképpen táncolható ritmikákba csomagolva. Formailag mindez élvezetes maxik sorozataként került elénk, alkalmanként egy-egy tartalmas album, immár saját Jalapeno nevű kiadójuknál - a második, Cruise Control című például éppen most vált esedékessé. Nos, a hallgatók egy pillanatig sem fognak unatkozni, feltéve, hogy nem sértődnek meg, ha némi humor is szorult az amúgy is módfelett kreatív zenekészítők szerzeményeibe, s szeretnek táncolni, akár párosával is, elvégre akkor szép az élet. A lemezen garantáltan hemzsegnek a táncra termett darabok - nem kell messzire menni, hiszen úgyszólván mindegyik az. Ha mégis ki kell választanunk néhány emelkedettebb itemet, mindenképpen ajánlanánk a Nitty Gritty című kipörgetős-kiszámolós vokális műremeket (az elkövető Charlise Rookwood művésznő), a Watermelon Man című klasszikus Herbie Hancock-szerzemény értő feldolgozását vagy a Theme From Dave Allen című elegáns és habkönnyű alkotást. Akad, mert nélküle ugye üres lenne az életünk, szitárfunk remeklés is a menüben (The Bone), hogy utána azonnal az Overdrive című dinamikus zenei tréfa következzen (benne szaxi-orgona párbaj!), majd a Shake What Ya Mama Gave Ya című big beat himnusz - már ha lenne egyáltalán efféle kategória.

SkeewiÛ: Cruise Control

Messzire kellene visszanéznünk, ha fel szeretnénk göngyölíteni a Skeewiff, e mérhetetlenül szórakoztató brit duó históriáját - no annyira mégsem, legfeljebb a big beat 1997-98-as aranykoráig. A mentalitás, melynek fundamentuma, hogy lehetőleg mindent játsszunk mindennel, sőt az elemeket keverjük vígan saját szerzeményeinkben is, maradandó nyomokat hagyott a világ zenéinek arcán, még ha a partiközönség java viszonylag korán elunta is a mókát. A Skeewiff (Elliott Ireland és Alex Rizzo) a gátlástalan csonttörős-beszakítós partik korában publikálta első felvételeit a Ministry Of Sound kiadó azóta megszűnt FSUK címkéjén: a Le Quattro Stagioni EP például címéből is kitalálhatóan ötvözi a hatvanas évek brit-olasz lounge zenéit meg a kortárs vicces breakbeat hatáselemeit (az itt fellelhető Pink To Punk ma is kötelező darab), a rá következő Come Ray and Come Charles (G Fonk) című darab pedig egyenesen Michel Legrand és zenekara egykori alapművét értelmezte újra (a túloldalon egy korszakos Soul Of Man-remixszel). Azután a fiúk még mélyebbre nyúltak, egészen a gyökerekig és tovább: easy-, bogaloo-, soul-, funkelemek - mindez kortárs, jól fogyasztható és legfőképpen táncolható ritmikákba csomagolva. Formailag mindez élvezetes maxik sorozataként került elénk, alkalmanként egy-egy tartalmas album, immár saját Jalapeno nevű kiadójuknál - a második, Cruise Control című például éppen most vált esedékessé. Nos, a hallgatók egy pillanatig sem fognak unatkozni, feltéve, hogy nem sértődnek meg, ha némi humor is szorult az amúgy is módfelett kreatív zenekészítők szerzeményeibe, s szeretnek táncolni, akár párosával is, elvégre akkor szép az élet. A lemezen garantáltan hemzsegnek a táncra termett darabok - nem kell messzire menni, hiszen úgyszólván mindegyik az. Ha mégis ki kell választanunk néhány emelkedettebb itemet, mindenképpen ajánlanánk a Nitty Gritty című kipörgetős-kiszámolós vokális műremeket (az elkövető Charlise Rookwood művésznő), a Watermelon Man című klasszikus Herbie Hancock-szerzemény értő feldolgozását vagy a Theme From Dave Allen című elegáns és habkönnyű alkotást. Akad, mert nélküle ugye üres lenne az életünk, szitárfunk remeklés is a menüben (The Bone), hogy utána azonnal az Overdrive című dinamikus zenei tréfa következzen (benne szaxi-orgona párbaj!), majd a Shake What Ya Mama Gave Ya című big beat himnusz - már ha lenne egyáltalán efféle kategória.

A lemez látszólag Bach h-moll szvitje Badinerie-jének szétszkrecscselt breakbeat-verziójával zárul, ám ha van türelmünk, vagy másfél perc szünet után hirtelen megkapjuk még a Slackjaw című titkos pszeudocountry baromságot is. Ha végeztünk a tánccal - rakjuk nyugodtan az elejére, van olyan hosszú és ötletes, hogy néhány ismétlés ne is tűnjön fel a hallgatónak.

- minek -

Jalapeno Records/Deep Distribution, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.