A kötelezővel kell kezdenünk, s csak ezután jöhetnek a "C" elemek: bizonyára mindenki hallott már a legendás Hardfloor duóról, vagy ha róluk nem is, tőlük biztosan - hisz néha elég volt óvatlanul belépni egy kívülről békésnek tűnő drogdiszkóba, és az embert máris arcon csapta a jellegzetes vartyogás. Nos, Ramon Zenker és Oliver Bondzio, az elektronikus tánczene két német félistene rendesen teleküldte a klubokat saját szerzeményeivel és remixeivel: a Mahoganny Roots eksztatikus afroacid őrjöngése, az Acperience szikár kegyetlensége vagy - a piros ász a még el nem fogott lapok közül - a Yeke Yeke-remix még ma is mossa a parkettet. Ami a Hardfloort szinte utánozhatatlanná tette, az a TB-303-as savdoboz szinte orgiasztikus használata - nos, ha van állandóság a változásban, azt éppen e ponton kell megragadnunk, hiszen rossz szokásuk később, más stílusú próbálkozásaik során is elkísérte a két alkotót. Mert mit tesz isten, alkalmanként kaptak olyan felkéréseket is, melyek sikeres abszolválásához nem a gyors négynegyedek, de inkább a lassabb, tört ütemek szükségeltettek. S a két imposztor szépen rákapott a jóra: idővel minden nagylemezükre felpakoltak néhány, legfeljebb középtempójú, ám annál szaftosabb breakbeatbombát, ráadásul idővel megalkották saját funky alteregójukat, mely - mit lehet csinálni - a Dadamnphreaknoizphunk nevet viseli: biztosra vehetik, hogy ehhez képest zenéjük recepciója jóval élvezetesebb feladatot jelent a befogadó számára. Legutóbbi, Take Off Da Hot Sweater című albumukat már volt szerencsénk méltatni e hasábokon, az új, Lost & Found címet viselő gyűjteményes lemez a számok keletkezését tekintve ehhez képest régebbi, de ez senkit se zavarjon - részben olyan cuccokról van szó, melyeket már az alkotók is elveszettnek véltek, s most előkerültek a sublót mélyéről (néhány szám most jelenik meg először), részben meg olyan ritkaságokról, melyek már alig beszerezhetők. A Dubdope című nyitó darab például még 1995-ben jelent meg az időközben megszűnt Harthouse kiadó Dark Hearts válogatásán, s a rákövetkező két kompozícióhoz (Ain't Nothing but a Format Thang, Knuckle Skills) hasonlóan tökéletesen mutatja be a figurát: a kicsit meglassult, ám annál zamatosabb breakbeatlüktetésre lassan rámászik a savdoboz vartyogó hangja, s az ember hátán rögvest feláll a szőr. A most először beszerezhető Magnetic Magnum című darab egyenesen a Pink Floydot idézi (vagy mintázza), a Lunchcorner pedig végtelenül könnyed és szórakoztató jazzy-funky darab - ezúttal, meglepő módon, savazás nélkül. A Grand Royal (mely szintúgy öt éve jelent meg először) ellenállhatatlanul funkbomba: az érzéki lüktetésre pontosan a legjobb helyen úszik be a savas puttyogás, az Industrial Raze kicsit agresszív, kicsit zaklatott darab, míg a L.A.F. One tökéletes filmzene. A két záró kompozíció, a flipperes szubkultúrát idéző Extra Ball és a szintén film noire-inspirációjú Dear Mc Bain is megéri a pénzét, akárcsak az egész retrospektív válogatás, mely bizonyítja, hogy néha érdemes benyúlni a fiókok mélyére, hátha más is akad ott, mint egérpiszok.
Combination/Deep Distribution, 2003
