Úgy tűnik, idén sem maradnak magas színvonalú szórakozás nélkül a kortárs elektronikus tánczenék megszállott rajongói. A technótól (újabb szögek a koporsónkba: jön Cari Lekebusch, a svéd legenda!) a csak részben villamosított nu jazzig minden műfajból megkapják azt, amit csak szemük-szájuk (s többnyire fülük) megkíván: lesz külföldi és magyar kitűnőség egyaránt - utóbbi persze korántsem véletlenül: e műfajokban (s ezen kívül még, hogy egy meglehetősen távoli példát említsünk, sátánista black metalban) egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók.Hogy rögtön a legpopulárisabb résztvevővel kezdjük: tavalyi szigetbéli szereplése után (melyet a közönség és Iggy Pop máig is emleget) újra fellép hazánkban, most speciel Sopronban a Kosheen trió. Meglehet, őket már nem is kell bemutatni, de azért talán mégis, annál is inkább, mivel a történet tanulságos. Az alapvetően bristoli bázisú Kosheen tagjai méltón reprezentálják a brit birodalmat, már amennyi egyáltalán még megmaradt belőle: egy skót és egy angol dj/producer, kiegészülve egy walesi bárddal: nem túl súlyos darenbéz alapok, erőteljes, mégis kellemes női vokál, rádióbarát számterjedelmek, jelentős slágerek (a Hide U dallamát valószínűleg a meglett korú magyarok többsége is felismerné - igaz, ők inkább egy régi Hollós Ilona-szám bootleg-jére tippelnének). A vokalista Sian Evans gyermekkórusban kezdte, majd dzsessz és arenbí zenkaroknak nyújtott némi vokális segítséget. Ahhoz képest, hogy ekkoriban inkább Joni Mitchell volt a példaképe, később, Bristolba kerülve inkább a darenbéz bulikat látogatta, ahol, mily csodás véletlen, megismerkedett a helyi illetőségű Darren Beale-lel és a Glasgow-ból elszármazott Mark Morrisonnal (nem azonos a közismert seggfej és lúzer r&b-énekessel) alias a Decoder & Substance duóval, akik addigra már számtalan finom jungle-maxit adtak a világnak. A három ember sikeresen egymásra talált: megszületett az említett nagy sláger, hozzá továbbiak, majd Resist című albumuk meg a hozzá tartozó szarvasközpontú ikonográfia, amit viszont tótziher, hogy a Laibachtól loptak. Ha valaki ezek után is kíváncsi rájuk, az jól teszi, ha lépteit július 4-én, pénteken, késő este a Soproni Ászok Nagyszínpad felé irányítja.
A legnagyobb ajándék viszont tán éppen a breakbeatrajongókra vár: július 3-án a Multi Caféban sorra kerülő Breakspoll-buli keretében először lép pályára hazánkban a törős-zúzós tánczene néhány nagy alakja. Kezdetként rögvest a lemezjátszók mögé áll Mike Hogan, a Breakspoll fantázianevű breakbeat vetélkedő, díjkiosztó gála meg a hozzá kapcsolódó turnésorozat megálmodója. ´t a szellemes videói és nem kevésbé ügyes zenéi révén elhíresült Neo élő fellépése követi, majd a pódiumra lép Terry Ryan, az Atomic Hooligan duó érdemdús lemezlovas beltagja. Terry (Matt Welch nevű kollégájával egyetemben) a 90-es évek kezdete óta ismerkedik a tört ütemekkel, közös felvételeiket jórészt a legendás Botchit & Scarper kiadó Botchit Breaks nevű filiáléjánál publikálják - nem számítva a temérdek, többnyire más címke alatt megjelenő remixet, miegymást. Szerzeményeik közül a Larger Than Life ütött be leginkább, de mindenkinek ajánlanánk figyelmébe a legújabb, Tayo-féle Y4K válogatáson elhelyezett, Viper című, helyenként éteri finomságú, máshol meg pokrócdurva partibombát. Ezenkívül ők mixelték házi kiadójuk két tavalyi kompilációs lemezét: a tragikusan fiatalon elhunyt kiadóalapító tiszteletére összeállított 4 Vini és a soros Botchit Breaks 5 válogatást, és különben is, tessenek rájuk figyelni, mert érdemes.
Jellemző módon a brit vendéghaddal egyenrangú partnerként lép fel (vigyázat, élőben tekergetik a potikat!) az Amb & Raster duó: Deák Ambrus és Deutsch Gábor karakteres szerzeményeit immár nem csupán a partijáró hazai nagyközönség ismeri, de meglehetős respektust váltottak ki a szcéna nemzetközi nagyjai körében is, akik nagy előszeretettel építik be szettjeikbe/illetve remixelik Amb és Raster zenéit.
S azután jöjjön, aminek jönnie kell: azaz dj Hyper, akinek ködös tekintetét és lágerfrizuráját bárki megtekintheti, aki egy pillantást vet a legutóbbi Bedrock Breaks-válogatás borítófotóira, amelyeken a koravén mester éppen egy szétvert hifiberendezés roncsai között tűnődik a világ mulandóságán, kezében egy erősen romlásnak indult lemezjátszóval. Guy Hatfield vagy negyedszázada született, s némi kötelező kitérők (munka, ilyesmi) után jutott el a sztárdídzsék megtisztelő pozíciójába. Számos érdemei közül kiemelhető az Y3K/Y4K mixsorozat elindítása (olyanok követték a sorban, mint a Koma & Bones, a Dub Pistols, a FreQNasty vagy a már említett Tayo), majd a híres Bedrock kiadó breakválogatásai következtek, rajtuk csupa zseniális táncos műdarab a zenék finoman durva feléből. Tavaly létrehozta saját kiadóját, mely a Kilowatt névre hallgat: saját dolgain kívül itt jelennek meg a Terminalhead, Str Fry, False Prophet meg a Flatliners dolgai is. Munkái közül alighanem a legismertebb a Dylan Rhymesszal közösen elkészített Puretone-remix (Addicted To Bass), de éppilyen zseniális a Terminalheadnek készített átértelmezés (Beats, Rhymes & Flavour, Stir Fry közreműködésével) vagy a legújabb Catnip című, kicsit Morriconéra hajazó kulturált, kommandós-savazós diszkó. Hyper amúgy kifejezetten technikás dj-nek számít, turnézik is eleget a világban, hogy mást ne mondjunk, alkalmanként ő a házigazda a tán legmenőbb washingtoni klubban, bár az elnökhöz idáig még nem volt szerencséje (ha van ott dress-code, úgy már az ajtóból kihajítják a szerencsétlen lúzert, pláne, ha megint a kertikapából átalakított robogóján érkezik).
És csak ezt követően, késő éjszaka lép a lemezjátszók mögé a breakbeatvilág szimbolikus apafigurája, Rennie Pilgrem, hogy gatyába rázza a még ébren maradt túlélőket. Pedig egykoron az ő pályafutása sem kezdődött könnyen: zenészcsaládba született, ami, mint tudjuk, egyszerre áldás és átok. Apja dzsessztrombitás, Rennie logikus lépésként szaxofonnal indít a papa zenekarában, majd saját bandáival funkot játszik különböző kisebb klubokban. Azután megismeri a detroiti technót, mely mintegy megváltoztatja az életét: haverjaival együtt hamarost sorra készítik a korai hardcore-breakbeat felvételeket (melyek máig tökéletesen felismerhetők a lehangolt zongorahangok és a gyereksírás/kacagás frekventált használatáról) Rhythm Section néven. Utóbb Thursday Club Recordings (TCR) néven saját kiadót alapít, s kezdetben hasonló néven elkészített felvételei közül hamarosan széles körökben ismertté válik az A Place Called Acid, mely máig az egyik legszebb himnusz, sőt óda, melyet a TB-303-as savdobozhoz intéztek. Tayóval és Adam Freelanddel közös klubestjeik (Friction) nyomán rövidesen megszületik a nu skool breakz fogalma, azóta zseniális és felejthetetlen itemek kísérik pályáját, mint a legendás Arthur Bakerrel felesben gyártott Hey Funky People, a Dub Species társaságában elkészített The Sermon, az amcsi überzone társtettességében elkövetett Black Widow és Cous Cous, a Koma & Bones-remixek (High Rollin´, Morpheus), a BLIM-mel közös kollaborációk (a legjobb tán a Triffid/Monkfish maxi) és a Deep Blue-klasszikus The Helicopter Tune egészen elképesztő újraértelmezése, benne a rotorhang, amely rendre felszabadítja az emberben lappangó aljas és egyben nemes ösztönöket. A hajnalt a honi nagyágyúk, a Chi Records-os Naga és Kevin zárják, alighanem méltón a jelentős elődökhöz - lesz nagy tombolás, s lassan előkerülnek a szállós-szögelős zenék, ahogy az már ilyenkor lenni szokott. Ajánljuk, most már tényleg ne menjenek sehova, most már úgysincs hova és minek.
Másnap, július negyedikén a méltán népszerű dj Ludmilla lesz a délután és az est házigazdája: előbb a lapunkban már méltatott Zagar koncertezik élőben, ezután a Vajdai Vilmos-féle TáP Színház társulata mutatja be az Etchno című, lassan klasszicizálódó előadását, majd egy kétórás, exkluzív Yonderboi dj-szett után jön (ezúttal lemezlovasként) Dzihan & Kamien a legendás bécsi duó, akik mellesleg tavaly a Citadellán fellépésük alkalmából egyszer már megmutatták, hogy élőben, nagyzenekari formában is képesek megjeleníteni zseniális albumaik (Freaks & Icons, Gran Riserva) zeneanyagát. Vlado Dzihan és Mario Kamien mesés pályafutásáról már többször is ejtettünk szót e hasábokon - e helyütt legyen elég annyi, hogy kivételesen finom zenéket hallhatnak azok, akik éppen rájuk akarják áttáncolni az éjszakát.
Másnap éjféltől szintén ugyanitt a drum & bass élő legendája, Doc Scott pakolja a vinileket: ő az, aki már ősidők óta közöttünk van, s nem is észrevétlenül, aki nélkül egy időben Goldie létezni sem tudott volna, aki éppúgy készített egykoron éteri finomságú atmoszferikus d & b remixeket (pl. az Olive-nak vagy Susumu Yokotának), mint ahogy ő szerzette a sötét oldal egyik első himnuszát is (a rettenetes nindzsahangokkal megtűzdelt Shadow Boxing) Nasty Habits álnéven.
A mester keze alól várhatóan sorra pattannak majd elő a gördülős istennyilák, s aki ezek után sem unta el a mókát, azt majd dj Palotai és Cadik fogja móresre tanítani, mint ahogy azt már jól ismerhetjük a közkedvelt Rewind-bulikról.
- minek -
Nem csak kenyérrel
Nehogy már azt higgyük, hogy a b. közönség minden egyes szegmentuma beéri majd a főszövegben méltatott programokkal: nos, nekik is ajánlunk néhány csemegét, ne unatkozzon senki, ha már egyszer eljött. Kapásból már az első nap (július 3., este 20.00) a Soproni Ászok Nagyszínpadon fellép az Anima Sound System: nemrég jelent meg legújabb lemezük (Songs From Aquanistan), meg előtte még vagy öt, úgyhogy lesz majd miből szemezgetni. Másnap délutántól kezdve ugyanitt ünnepelhetnek az alterock és a hazai metál rajongói: előbb a Pál Utcai Fiúk tesz egy újabb lépést a lassan végzetszerűen bekövetkező húszéves jubileum felé, majd a nyugat-magyar thrash-metal alapcsapata, a Moby Dick döngethet egy jó másfél órát, hogy utánuk (s közvetlenül a Kosheen előtt) még végigélvezhessünk egy akusztikus Kispál-koncertet. A szombati kínálat, ha lehet, még ennél is sokszínűbb: a Ladánybene 27 reggae-je után Ganxsta Zolee és az ő Kartelje nyomja az autentikus, erős szociális töltetű gettórapet, azután a változatosság kedvéért Heaven Street Seven, de csak azért, hogy a brit pop után feltétlenül texmex-rock következhessen: este nyolctól Tito & Tarantula-koncert, s itt érdemes is megállnunk egy pillanatig. Mint azt mindenki tudja, említett zenekar alapvetően a Robert Rodriguez-Quentin Tarantino duónak köszönheti sikerét: a Desperado és az Alkonyattól pirkadatig nélkül alighanem még mindig névtelen pubrock banda lenne Tito Larriva és az ő kis zenekara. De végül befutottak, s ez a lényeg: lassan már a negyedik lemezüknél járnak, zenéjük pedig a régi - rock, blues, retro, 70-es pszichedélia, mindez nem kevés mexikói stichhel, elvégre Larriva maga is odavalósi. Az életre kelt filmzene után jöhet a vérmagyar valóság: a péntek méltó zárásaként Böőr Zoltán válogatott középpályás kedvenc zenekara, a Tankcsapda következik: meglehet, érdekből is érdemes értük rajongani, s akkor lehet, hogy legközelebb mi is olyan szép gólt rúgunk majd San Marinónak.
Szintúgy figyelemre méltó a Viva Színpad programja: rögvest az első nap (július 3., csütörtök) délutántól hajnalig hip-hop, végkimerülésig; fellép - a teljesség igénye nélkül - Doowachalike, Jossa és Chilla, Hősök, HátShow Sor és MC Gőz, Connections, Sample Delix, Frankadeli, majd néhány ismertebb név: Animal Cannibals, Dopeman és Majka, továbbá a Rhyme Project s végül az ART nevű formáció. A koncertek között dj Dobee játszik, utánuk viszont a lemezjátszók mögött egészen reggelig dj Pozsi turkál majd lemezei között. A következő nap megint csak a radikális eklektika jegyében telik majd: egymást követi a végtelenül szórakoztató Energomat, az éppen új lemezzel jelentkező Hiperkarma, a rockosabb vonalhoz tartozó Strong Deformity, Rémember Freshfabrik, Nyers és Superbutt, majd az estet a Korai Öröm zárja egy vélhetően jó kis savas/szállós/táncolós koncerttel (figyelem: a zenekar dj-tagjai Korai´s Banditos fedőnéven feltűnnek a fesztivál egyéb rendezvényein is - pl. a szombati Hangár-napon a Soproni Est Színpadon). A legvegyesebb ízelítőt azonban alighanem az utolsó napon kaphatjuk meg - ugyancsak e helyszínen: délutántól többek között a Black Out, az árulkodó nevű Homo SKApiens, az örökkön élő Sziámi, majd a rejtélyes Pitchtuner muzsikál, hogy azután este tizenegykor elkezdődjön az ortodox technoparti. A soproni illetőségű rezidenseken (Hot X, Jay Cortez, Igor Do´urden) kívül lesz osztrák vendég dj (Elex Red), s azután jöhet Cari Lekebusch, a stockholmi technotitán: többtucatnyi publikált felvétel (saját szerzemény és remix, ami majdnem ugyanaz) és számtalan dj-fellépés után az ő privilégiuma lesz, hogy véglegesen a padlóba szögelje az addigra már nyilván félájult túlélőket.
