ARima fantázianevű zenész-kollektíva zaklatott korunk tipikus terméke: két fickó, akik nem is olyan régen még drum & basst termeltek szakmányban, majd fordult a kocka: rákattantak a fúziós zenékre, s végül megcsinálták az idei év egyik legmegkapóbb lemezét. Egyiküket mostanság Domu néven illetik a szakmában, ezen néven nagylemezt, számos maxit és remixet publikált - néhány évvel ezelőtt viszont (akkor Sonar Circle néven) még darenbézben utazott, ezen a néven készült dolgait főleg a legendás Reinforced kiadó katalógusában találhatják meg a lelkes érdeklődők. A jungle mint műfaji kalicka hamarosan szűknek bizonyult számára, ennek megfelelően új nevet választott, s lett belőle Domu, továbbá az egyik legkeresettebb remixőr és producer e tájon (eddig a 4 Hero, a Jazzanova, King Britt és a Cinematic Orchestra számait alkotta újra). A keresztségben Dominic nevet nyert fiatalember elvetemültségét jelzi, hogy az eddig felsoroltakon kívül Kudu, Realside, Zoltar (!) és Yotoko néven is él és alkot. A Rima-duó másik tagja, bizonyos Volcov Veronában született vagy harminc éve, és tizenöt éves korától pörgeti a lemezeket: a hip-hopon, house-on és a Detroit-technón keresztül jutott el a sújtós tört ütemekig, majd jött a törvényszerű lassulás: megcsinálja saját Archive nevű kiadóját - micsoda véletlen, éppen itt jelenik meg bűntársa, az említett Domu legutóbbi nagylemeze is. A Rima számtalan közös dj-munka és zenehallgatás nyomán formálódott: hamar kiderült, hogy mindketten bolondulnak a brazil fúziós zenékért, a detroiti technóért meg a klasszikus souldarabokért - a kollaboráció sikerét jelezte számos elkészült remix: a Koopnak készített két átdolgozás (nyersanyag:
Bright Nights) például egészen elképesztő. Egy számuk (a dzsesszből nu skool breakbe hajló
Forward) megjelent a Jazzanova saját kiadójánál (JCR), s most ugyanott az első album is.
Aki meghallgatja a This Worldöt, rögvest tudja: nem volt hiába a sok kacskaringó és stiláris-műfaji kalandozás: a hatások szépen egymáshoz simulnak, a végeredmény pedig egy kifejezetten könnyed és szellemes zenefolyam, sok szép női vokállal megbolondítva. Vannak persze instrumentális darabok is (mint az Ian O´Briennel közösen összedobott Modern Times vagy a Vidigal című kis laza), de a legszebbek mégis a vokális szerzemények - mint például az Anna Stubbs éteri hangjára épülő Rivers. De akad itt más finomság is: a Let It Go például egy perfekt retró műdarab kábé az ötvenes évekből - persze a világ boldogabbik feléből. Az O Vento Dira festő neobrazil háztáji zene, a rákövetkező Simian Siciety pedig igazi lüktető bossa-house. A végén még felkennek három igazi elborult darabot, de nem is baj, a kissé absztrakt elektronika gyönyörűen ellenpontozza, s egyben zárójelbe is teszi az előtte elhangzottakat: megszüntetve-megőrizve megmarad minden futam és ritmus, a passzív memóriába süllyedt tudás bármikor aktivizálható - csak elég közel kell kerülni a mélynyomóhoz.
- minek -
JCR/Deep Distribution, 2003
