Marton László Távolodó

Jávorszky Béla Szilárd és Sebôk János A gyökerektôl az altamonti fesztiválig. A rock története az ötvenes-hatvanas években, mesélve, tanítva és szórakoztatva – összefüggésekkel és irányzatokkal, életrajzokkal és háttérinformációkkal: kiadókkal, sikerlistákkal, menedzsmentekkel, társmûvészetekkel, biznisszel és médiumokkal. Le a kalappal.

1996-ban, amikor napvilágot látott a Morcheeba Who Can You Trust? című albuma, már túl voltunk a triphop első hullámán.

ismerőseinkkel most kevesebb dolgunk adódik, inkább az újonnan érkezőkre: a nigériai Bantu úr hiphopjára és az amerikai Woods kisasszony alternatív countryjára hívnám fel szíves figyelmüket.

még nem volt: városi blueszúzda, kortárs lapp joik, régimódi fado és egy törékeny gerle - most aztán megmondjuk a tuti frankót...

Kiss Ferenc, aki a magyarországi világzene-mozgalom két oszlopos zenekara, a Kolinda és a Vízöntő megalapításával elévülhetetlen érdemekre tett szert, a kilencvenes évek elején olyat tett, hogy maga is megbánta: abbahagyta a koncertezést.

Alexander Balanescu nem hagyta, hogy a "komolyzene" uralja a művészetét.

Szegény Femi pályafutása jókora kereszttel indult, hiszen az ő apjának Fela Kuti volt a neve.

Hajós Andrásnak nem lehet egy szava sem. Új mûsorának elég szörnyû ugyan a visszhangja, de azért közben az Emil.Rulez! zenekarral szerzett érdemeit is megemlítik a kritikusai. Hovatovább a korábbi tévés produkcióival sem volt különösebb baj, én például a Viasat 3-on futó Késõ este Hajós Andrással címût simán bekajáltam. Egyszer csak felbukkant egy sármos pasas, finom öniróniával és kereskedelmi szinten szokatlan intelligenciával, akinek igen jól állt a "kinn is vagyok, benn is vagyok" szerepkör. Az pedig, hogy elmaradt az elvárt nézettségi szinttõl - s ilyeténképpen "megbukott" -, az jóval inkább a kereskedelmi médiumoktól leszedált közízlést minõsítette, mintsem õt.

Palya Beának új lemeze van. Álom-álom, kitalálom a címe, és arról szól, hogy nem élet az élet a szerelem megtalálása nélkül. Ahogyan ez lenni szokott egy tisztességes mesében.

alábbiakban súlyos mulatozásokról és szomorúságról fog szó esni, és egy óvatlan fordulattal az isten is elõkerül.

Nálunk a népzenében nem eresztett gyökeret - legfeljebb a szalonzenében virágzott - Friedrich Buschmann 1822-ben bejegyzett találmánya, az akkordeon. Így - nem is igazán pontosan - tangóharmonika néven került a köztudatba, s az sem derülhetett ki, hogy az elmúlt évtizedek népzenei mozgalmai micsoda revivalt kerítettek neki.

Az elmúlt tizenöt évben (szerencsére) elegendő Klezmatics-koncertet és -lemezt hallottam ahhoz, hogy újra és újra leírhassam: a világ legjobb klezmerzenekarának tartom. Rogyásig. Tudom persze, az ilyen elragadtatott kifakadásokban éppen annyi elfogultság rejlik, hogy ne lehessen őket komolyan venni; de ha egyszer a Klezmatics tényleg a világ legjobb klezmerzenekara, akkor fölösleges ezzel maszatolni. Egyébként meg, mintha egyre több forrásból lehetne ugyanezt olvasni... - én legutóbb a manhattani Zsidó Örökség Múzeuma producerétől, aki (ötletgazdaként) a Brother Moses... fülszövegét írta.