Ötven felé (Kiss Ferenc: Szerelem hava)

Zene

Kiss Ferenc, aki a magyarországi világzene-mozgalom két oszlopos zenekara, a Kolinda és a Vízöntő megalapításával elévülhetetlen érdemekre tett szert, a kilencvenes évek elején olyat tett, hogy maga is megbánta: abbahagyta a koncertezést.

Kiss Ferenc, aki a magyarországi világzene-mozgalom két oszlopos zenekara, a Kolinda és a Vízöntő megalapításával elévülhetetlen érdemekre tett szert, a kilencvenes évek elején olyat tett, hogy maga is megbánta: abbahagyta a koncertezést. Itthon állóvíz, Nyugatra pedig nem engedték valami vámügyi baszkódás miatt, úgyhogy elege lett - onnantól inkább békiben írogatott-szerzett-kutatott, illetve összehozta az első független népzenei kiadót, az Etnofont.

Kábé tíz évet töltött ilyetén "száműzetésben", hanem miután megjelent a Nagyvárosi bujdosók albuma, megtört a jég. Hiányzott is már a muzsikálás, és noszogatták is páran; hogy ne menjünk tovább, az a kiváló gárda, amely a lemezén mögé állt. Ágoston Béla, Huszár Mihály, Babos Károly, Szokolay Dongó Balázs, Lázár Zsigmond, Kovács Ferenc, Palya Bea... és még sokan mások - szóval lépni kellett, tiszta sor. Így alakult meg az Etnofon Zenei Társulás, a Kolinda és a Vízöntő veretes örökségével.

Itthon persze maradt az állóvíz, és hát Kiss sem egy echte menedzserfajta, de azért összejött pár koncert, s most bizonyára fokozódni fog a helyzet, hiszen új lemez van.

"Ötven felé közeledve gondoltam bele abba, hogy mi lesz velem, ha elveszítem az érzést. Elfelejtem, hogy milyen szerelmesnek lenni. Ijedtségemben elkezdtem írni ezeket a dalokat" - áll a Szerelem hava előszavában.

Megnyugtató és ígéretes "felütés" ez, hiszen nincs annál jobb, mint mikor egy lemez mögött kitapintható valami dráma, ami tök személyes, s ugyanakkor - már legalábbis ötven felé - egy nemzedék sajátja. Aztán jönnek a dalok, és pillanatok alatt kiderül: Kiss az archaikus folklór és a Biblia motívumaiba ágyazta a vallomásait, vagyis legalább annyira "körbejárja" a szerelmet, mint amennyire "lemeztelenedik". Az egyikben plátói, a másikban duhaj, a harmadikban zsörtölődő vagy reményvesztett vagy megadó, ami csak belefér.

Ami ugye azt jelenti, hogy ahány szám, szinte annyiféle. Ami ugye azzal jár, hogy nehéz belőni, milyen szájíz marad végül a hallgatóban. Magamról sem tudom. Valahogy úgy vagyok ezzel a lemezzel is, ahogy a Nagyvárosi bujdosókkal voltam: az egyik felével semmi dolgom, a másikkal nehéz betelnem.

Nézem a tartalomjegyzéket: Ideje az esküvésnek, Pünkösdi rózsa, Virágot lépő, Szeress, kicsim - ők kellenek nekem. Mögöttük találom azt a mélyen érzékeny és ötven felé begyulladó Kiss Ferencet, aki közel áll hozzám. Meg amúgy is. A Pünkösdi rózsa - Palya Bea éne-kével, Lukács Miklós cimbalmával, Szokolay Dongó Balázs szaxofonjával - a legszebb dal, amit az elmúlt másfél évben hallottam. Az elmulaszthatatlan.

Április 21-én lemezbemutató koncert a Gödörben, jó szívvel ajánlom. Miért ne lehetne az a nap a szerelem hava? Meg a bujdosóké.

Etnofon Records, 2005

Figyelmébe ajánljuk