alábbiakban súlyos mulatozásokról és szomorúságról fog szó esni, és egy óvatlan fordulattal az isten is előkerül.
The Rough Guide To Irish Music. Az ír népzene a világzenei mozgalom alakulásá-tól függetlenül mint tisztességes kocsmazene hódít, már vagy negyven éve, mindenütt a világban. A falusi daloknak ezt a "városiasabb", gitárral, bendzsóval, harmonikával kísért formáját a Clancy Brothers és a Dubliners alapozta meg, és a Chieftains "fejlesztette" tovább a maga kifinomult és autonóm feldolgozásaival. Aztán jöttek az ilyen-olyan fúziók: a Poguesé a punkkal, Michael Flatleyé a táncos biznisszel, az Afro-Celt Sound Systemé Nyugat-Afrikával és a technóval, de hogy az ezredforduló után mi a pálya, az meg nem mondható. E Rough Guide-válogatás hallatán sem. Persze nem haragszom rá ezért, lényegében erre voltam felkészülve: az utóbbi tíz év versenyzői mintha semmi igazán fontossal nem rukkoltak volna ki. Tudjuk, hogy az Altan és a Lúnasa a legjobbak kö-zül való, meg azt is tud-juk, hogy aki nagyon bír-ja az ír muzsikát, annak nincs vesztenivalója, de aki nem bírja olyan nagyon, mint ahogy én sem, könnyen érezheti úgy, mintha már kétezerszer hallotta volna ezeket a számokat. (World Music Network/IndieGo, 2005) JJJJ
Fanfare Ciocarlia: Gili Garabdi. Ez a román rezesbanda pontosan tudja, mi minden kell ahhoz, hogy a "mulatós zene" ne csak koncerten, hanem lemezen is üssön. Hogy a Gili Garabdi előtt négy évig éheztette a híveit, az igazán a legkevesebb; amellett azonban nem mennék el szó nélkül, ahogy a védjegyeit, a falusi nyerseséget és a baromi tempót megőrizve kalandozott a dzsessz és a balkáni blues vagy éppen a filmzenék terepén. Megjárta Duke Ellington Karavánját, ahogy szippantott James Bondból és a macedón Esma Redzepovától is, közben meg jöhettek a sirbák, hórák, rumbák, két nótára beszállhatott a bolgár (énekes) Jony Iliev - ez a sok szín nem tűnt erőltetettnek egy pillanatra sem. Ez bizony mind a Pacsirta hangja, a világ legtermészetesebb módján, s hogy ne menjünk tovább: ellenállhatatlanul. (Asphalt Tango/Zenesegély, 2005) JJJJJ
Honeyball: Nélkülünk mire méz? Százhalombattáról eddig nem a honi könnyűzenei élet fellegvárai jutottak az eszünkbe, mint ahogy a ska sem tartozott a legnépszerűbb könnyűzenei irányzatok közé. De láss csodát, ezzel a kis hendikeppel együtt komoly ígéretet sejtet a Honeyball sorsa, elvégre tele van használható muzsikussal meg hangszerrel, disznó módon fiatalok, már-már betegesen jó a kedvük, tök profin elsajátították a ska nyelvezetét, és az első lemezüket olyan gyorsan eladták, hogy most újra kellett nyomni, megtoldva három bónusszal. Hogy ez a lemez hibátlan lenne, azt nem mondom, én például nem forszíroznám sem a punkos darálást, sem a szkreccselést, abban azonban biztos vagyok, hogy újra rügyező ska-színterünk innentől nem hagyhatja ki őket a buliból. Mint ahogy rádióműsort is kár lenne eszkábálni a Fuck A Duck és a Ganja Smugglin' nélkül. (CrossRoads Records, 2004) JJJJ
Madredeus: Faluas do Tejo. Tíz évvel ezelőtt kapásból a Madredeushoz fordultam, ha arra a bizonyos "portugál érzésre" volt szükségem. Úgy lehettem ezzel, mint a Wim Wenders. Aztán a kortárs fado-palettán újabb és újabb nevek tűntek fel, Mísia és Dulce Pontes és Mariza és Cristina Branco, ami ha nem is késztetett csábulásra, azért megosztotta a figyelmemet. De a Faluas do Tejo után, köszönöm szépen, megint béke van. Nekem megint csak a Madredeus kell. Talán őket is inspirálta, ahogy a hullámok felkor-bácsolódtak kicsit; koncerteztek szimfonikus zenekarral, belementek egy remix lemezbe is, és hát négy éven belül immár a harmadik albumukat jelentették meg. Melyhez fogható talán csak a '97-es O Paraiso volt, de könnyen lehet, hogy az sem. Nem arról van szó persze, hogy valami szokatlan mutatvánnyal álltak volna elő, mindössze az tűnik ki, hogy az egyik szám szebb, mint a másik, és hogy az isten sem tudja, mikor szorult úgy össze a szíve, mint most a O Cais Distante után. Pedig ő aztán elmondhatja: erre az angyali szomorúságra egyedül Teresa Salgueiro (hangja) képes, légies kísérőivel és az égieket is meg-ejtő ártatlanságával. (EMI, 2005) JJJJJ
Marton László Távolodó
