Hogy kiváló harmonikások bukkantak fel, az semmi, a történet akkor kezdett izgalmassá válni, amikor azok még kiválóbb harmonikaegyütteseket kezdtek alkotni. A "programadót" a szlovéniai származású, de már Amerikában született Guy Klucevsek hozta össze 1996-ban, benne a finn Maria Kalaniemivel, a szlovén Bratko Bibiccsel, az osztrák Otto Lechnerrel és a svéd Lars Hollmerrel. Három nap próba után európai turnéra indultak, s abból egy lemez is kikerekedett (Accordion Tribe), aztán Klucevsek Alan Bern, Amy Denio és Pauline Oliveros társaságában elõállt egy amerikai mutánssal is, mely '98-ban Four Accordions of Apocalypse címmel készített lemezt, tavalyelõtt pedig újra az eredeti felállásban mûködtek, lásd a Sea of Reeds címû albumot. Mindezt annak bizonyságaként, hogy ezzel a hangszerrel olyan dolgokat is lehet mûvelni, amikrõl álmodni sem mertünk azelõtt. Mariának például az volt kislánykorában a fixa ideája, hogy Jimi Hendrix-szólókat játsszon rajta; Klucevsek meg idõnként lenyomott egy egész szimfonikus zenekart; de ezt talán hagyjuk, hiszen most egy lengyel társaságról kell beszélnünk.
A Motion Triót 1996-ban alakította meg Janusz Wojtarowicz (1971) Krakkóban, két zeneakadémista társával, Marcin Galazynnal (1975) és Pawel Baranekkel (1978). Már vagy húsz éve harmonikáztak mindhárman, bizonyára tudták, mit lehet abból a célkitûzésbõl kihozni, hogy úgy szólaljanak meg együtt, ahogy a harmonikabizniszben elõttük még soha senki sehol. Nem kellett sokáig várniuk. 2000-ben már õk kapták a nagydíjat a Penderecki kamarazenei verseny trió kategóriájában, az elsõ lemezük (Pictures) pedig "az év legjobb lemeze" versenyen kaszált. 2001-ben újabb lemezt készítettek (Play-Station), 2002-ben még újabbat Live in Vienna címmel, merthogy idõközben már egyre többet hívogatták õket innen-onnan Európából. De bárhol is jártak, el nem mulasztották, hogy kihúzzanak utcamuzsikálni is, mert mégiscsak az az igazi mérce, ott azonnal kiderül, ha blöfföl az ember. Odahaza, Krakkóban is megvan a jól bevált helyük, a Florianska út és a piactér sarkán. (Mindazonáltal virtualice, vagyis a honlapjukon - www.motiantrio.com - is felkereshetõk, ahol az is kiderül, hogy milyen érzés, amikor a harmonika tokja mellett lecövekel két pár kopasz bakancs, és hogy mennyivel szörnyebb annál, amikor egy kisgyerek áll le és hülye kérdéseket tesz fel.)
H
Nagyjából így jutottunk el 2004 végéhez, amikor a berlini Asphalt Tangónál a Motion Trio elsõ nemzetközi terjesztésû albuma is kijött. (Ami nem azt jelenti, hogy ezzel különösebben gatyáztak volna, éppen úgy vették fel, mintha kiugrottak volna a sarokra: egyetlen nap alatt. Meg amúgy is: elektronikus machinák, effektezés, kütyüzés vagy szemplerezés nélkül.)
S amit hallunk rajta? Az igen! Lengyel barátaink mindenféle görcsös igyekezet nélkül játsszák, ami kedvükre való, márpedig széles kedvük vagyon: a súlyosabb rockos alhangoktól a törékeny mediterrán dallamokig, a gyöngédségtõl a drámai tangós pillanatokig minden belefér. Amibõl akár egy kis felületesség, szétesés is adódhatna, de ezúttal semmi vész: nemcsak hogy szépen, könnyedén megférnek a különféle színek, így együtt egy ki-rívóan eredeti és lebilincselõ táj-képet alkotnak. Mert az semmi, ahogy megtanultak harmonikázni: Janusz Wojtarowicz (s két kollégája) szerzõként is színjeles.
Krakkóban - ott, a zeneakadémia táján, ahol a világzene a kortárs zenébe torkoll - csodák szoktak történni mostanában (lásd még: The Cracow Klezmer Band, Kroke), de ez tényleg mindennek a teteje! Nagyon úgy fest, körül kéne nézni ott a piacon. Lenne kedves szólni, ha valaki tud egy fuvart?
Marton László Távolodó
Asphalt Tango, 2004
