Marton László Távolodó

  • Marton László Távolodó

Marton László Távolodó cikkei

Üzenet Zánkáról - A Zenekar

"Úgy terveztem, hogy felkeresem azokat a településeket, ahol többségben romák laknak, és végigmegyek az utcán, ahogy anno Erdélyben gyűjtöttünk. Megkérdezem, vannak-e zenészeik. Kik szoktak muzsikálni, ha bál van? Mintha egy elképesztő mesébe csöppentem volna." Bemutatjuk Both Miklós nagyszerű kezdeményezését.

Túlélővásár

Jobb, ha az elején tisztázzuk: megdöbbentő fejleményekkel nem szolgálhatok. Az első WOMEX-et 1994-ben rendezték Berlinben, így ha a 96-osat nem fújták volna le Koppenhágában, akkor már huszadszor konstatálhattam volna, hogy a világzene MIDEM-jén nem fog semmi átok.

Halotti maszk

Egy éve lehetett, hogy Lou Reed-napot tartottam otthon, vagyis újrahallgattam a hozzám nőtt lemezeit, aztán feltettem pár kérdést is, hátha meg tudom válaszolni valamelyiket. Persze nem sikerült. Aznap a The Blue Mask hagyott a legmélyebb nyomot bennem, melynek címadó számát "önarcképnek" titulálta Lou, csupa kínnal és üvöltéssel, vérrel és vérfertőzéssel, bűnnel és büntetéssel, halállal és megválthatatlansággal a maszkja mögött. Halotti maszk, ragozhatnám tovább az alkalomra való tekintettel.

"Mozartot nehéz lenne citerán" - Lajkó Félix zenész

Augusztusban és szeptemberben Lajkó Félix Mező című citerás lemeze állt a World Music Charts Europe élén. Huszonnégy európai ország negyvennyolc világzenei rádiós dj-je alkotja azt a zsűrit, amely oda juttatta, és ez nem kevesebbet jelent, mint hogy ez a lemez pörgött a leggyakrabban a legrangosabb világzenei rádióműsorokban. Kérdésnek nincs helye egy ilyen kirívó siker kapcsán, de azért felmerült néhány, ha már Lajkóval találkoztunk.

Minden idők

A zenei források gazdagsága, a gyökerek kiterjedése alapján Izrael simán világzenei nagyhatalom lehetne, elvégre több mint száz nemzetiség alkotja lakosságát (és már azon a görcsös igyekezeten is átesett, ami az állam megalakulását követően a "kiköpötten" izraeli és héber nyelvű kultúra megteremtését célozta).

Összegezve

Egy kis bocsánatos leegyszerűsítéssel az arab ra•-rock királyaként szokás emlegetni az 1958-ban Oránban született Rachid Tahát. Egy ilyen címkének, ugye, éppen annyi súlya van, mint amennyire lufi, de ebbe most ne menjünk bele, inkább tegyük hozzá, hogy a zendülők királyáról beszélünk, akire pont úgy hatott a Sex Pistols és a Clash, mint a ra•kultúra.

"Nem is olyan távoli"

Guessous Majda Mária tavalyelőtt, a Folkbeats nép- és világzenei tehetségkutató verseny egyik nyerteseként vált ismertté. Azóta befejezte tanulmányait a Zeneakadémián, ahol rögtön tanítani is kezdett, Szivárványhíd címmel megjelentette első albumát, Junior Prima Díjban részesült, és épp hazatért arról az amerikai turnéról, ami a Folkbeats első helyezettjeinek járt. De nem csak az aktualitásokról beszélgettünk.

Kövess minket: