Üzenet Zánkáról - A Zenekar

  • Marton László Távolodó
  • 2014.02.12 18:12

Zene

"Úgy terveztem, hogy felkeresem azokat a településeket, ahol többségben romák laknak, és végigmegyek az utcán, ahogy anno Erdélyben gyűjtöttünk. Megkérdezem, vannak-e zenészeik. Kik szoktak muzsikálni, ha bál van? Mintha egy elképesztő mesébe csöppentem volna." Bemutatjuk Both Miklós nagyszerű kezdeményezését.

Zánka a Balaton északi partján fekszik, a füredi járásban. Lakóinak száma nyolcszáz körül van, történelmi nevezetessége a XII. századi, ma református templom, de inkább az úttörőtáborával szerezte hírét, mely 1975-től - amikor Balatoni Úttörővárossá avatták - évente huszonötezer úttörő táborozására szolgált. Saját strandja, kikötője, vasút-állomása, stadionja, könyvtára, múzeuma, színháza és galériája volt. Aztán a rendszerváltással új idők, új szelek és új nevek jöttek, előbb Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, majd Zánka Új Nemzedék Központ lett belőle. Ide kaptam meghívót a Ragyogó Évezred Produkciótól, megismerkedni Both Miklós A Zenekar nevű tehetségkutató projektjével.

Soha nem jártam a zánkai úttörőtáborban, pedig anno általános iskolában tanítottam tizenöt évig, úgyhogy tudom, mit jelentett gyerekek ezreinek. Ráadásul a téli Balatont is elszalasztottam, így valami zűrös nosztalgiával kevert várakozással néztem a néptelen partot, amíg be nem futott a buszunk. És akkor a Both Miklós iránti feltétlen bizalmamat még nem említettem.

Őt talán nem kell bemutatnom, legfeljebb a rend - és a szakmai minimum - kedvéért. Éppen tíz éve, hogy az újjáalakult Barbaro gitárosaként feltűnt, de 2004-re esett saját együttese, a Napra megalakítása is. Jaj, a világ! címmel 2007-ben jelent meg első albumuk, mely új fejezetet nyitott az etnorock történetében, és mely után Bothot "gitárprímásként" kezdte emlegetni a vájtfülű irodalom. 2009-ben Radnóti-versekre írt - a népzene és a progresszív rock mellett a kortárs zenének is teret engedő - albumot, amit 2010-ben a második Napra-korong, a Holdvilágos követett. 2011 őszén a koppenhágai WOMEX megnyitóünnepségén egy alkalmi "szupergruppal", a FolkSide-dal emelkedett felül a műfaji határokon, és maradt abban a magasságban, ahonnan nem volt visszaút. A zenekar állandósult, és 2013-ra első albumuk, a Csillagfészek is kijött.

Both pályafutásának kevésbé ismert fejezetét alkotják azok a romaintegrációs workshopok, melyekbe Hartyándi Jenővel kezdett az Ördögkatlan és a Mediawave fesztivál keretében. Már mögötte volt hat év, amikor is olyan terve támadt, amire ráharapott Tóth Erzsébet, az Életkerék televíziós magazin producere. És miután a Ragyogó Évezred Produkció élén támogatókra (Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, NKA, Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.) talált, 2013 szeptemberében kezdetét vehette a kutatás.

*

"Úgy terveztem - így a Narancsnak Both -, hogy felkeresem azokat a településeket, ahol többségben romák laknak, és végigmegyek az utcán, ahogy anno Erdélyben gyűjtöttünk. Megkérdezem, vannak-e zenészeik. Kik szoktak muzsikálni, ha bál van? Kiről tudják, hogy jó zenész? És így is tettünk, a legprofánabbul. Volt, aki egy jó gitárosról hallott; volt, aki egy szintisről. Találkoztam minden korú muzsikussal. Mintha egy elképesztő mesébe csöppentem volna.

Persze közben hihetetlen félelem volt bennem. Nem tudhattam, hogy mi lesz a vége, egy óriási bukás is benne volt a pakliban. És amikor mész bele a vakvilágba, és sejtésed sincs, hogy mi vár rád, valami rettenetes kiszolgáltatottságot érzel. Két és fél hétig tartott a keresés; és közben minden napra jutott hideg és meleg zuhany. Képtelen voltam elaludni, végig azon kattogtam, hogy mi lesz, ha beégünk. Volt olyan nap, amikor csak a teljes magyar depressziót láttuk, és olyan is, amire három-négy felfedezés is jutott. Akkor meg úgy feldobódtunk, hogy azért nem aludtunk...

false

 

Fotó: A szerző felvétele

A producerünk már az elején kérdezte, hogy nem lenne-e szerencsésebb, ha a már megismert tehetségekkel kezdenénk valamit. Én meg mondtam, hogy nem. Mert ha ebből tévéműsor készül, akkor egy külön üzenet is kell. Hiszen akik eljutottak a workshopokra, azok már valamilyen szinten képben voltak. Én pedig azokra voltam kíváncsi, akik kívül rekedtek minden horizonton. És ragaszkodtam hozzá, hogy csak így van értelme. Sejteni lehetett, hogy a radaron kívül elképesztő sorsok és tehetségek vannak. És attól kezdve támogatták a tervemet."

Az első naptól négyen járták az országot: egy operatőr és egy hangmérnök rögzítette Both és támasza, a brácsás Csoóri Sándor (Buda Folk Band) "felfedezéseit". Arra mentek, amerre a szimatuk csalta - és amerre onnan irányították - őket: Salgótarján, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Nagyecsed, Jászság, Mohács, Pécs útvonalon. Meghallgattak számos fiatalt, miközben (Both szavaival) egy "hihetetlenül színes és elképesztő világ" tárult fel. (Ebbe majd az M1 nézői is betekintést nyerhetnek márciustól, az útjukat követő nyolc 15 perces film révén.) Na, és ami a lényeg, végül összeállt A Zenekar. Sára Csobán és Gárgyán Zoltán szaxofonozik, Rácz Mihály billentyűzik, Milák Richárd a szólógitáros, Kállai Géza a basszeres, Báder János cimbalmon, Balogh Tamás Cérna tamburán játszik, Horváth Péter dobol, valamint Bíró Márta és Oláh Dániel énekel benne (de Both Miklós és Csoóri Sándor is odateszi a magáét).

Zánkán előbb a filmekből kaptunk ízelítőt. Úgy harmincan, kvázi a szakmából, főleg fesztiválszervezők és kiadók (mint Hartyándi Jenő, Bérczes László, Horváth László, Gryllus Dániel), de jöttek filmesek, rádiósok, újságírók is.

"Szerintem ez egy rendkívüli sztori!" - fakadt ki belőlem a vetítés után, pedig akkor egy hangot sem játszottak még. Talán az egykori külvárosi pedagógus hangján, de a mellettem ülő Bodrogi András, a digitális terjesztés guruja épp olyan megilletődötten bólogatott. Mert olykor elég ahhoz egy hang, egy tekintet, egy vallomásszilánk. Báder János ötéves volt, amikor az első ütőjét kapta, de cimbalom nem volt hozzá, úgyhogy csak a széken "játszhatott". Bíró Márta is most érezte először, hogy valami olyan dolog történik vele, amiről egész életében álmodott. És így tovább...

Már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. "Hogy A Zenekarnak lesz-e folytatása - felelte erre Both -, hogy érdekes lehet-e egy fesztiválon, az már a jövő kérdése. Ahogy az is, hogy tudunk-e számukra távolabbra mutató perspektívát nyújtani. Én minden alkalommal elmondtam, hogy az anyagi keretünkből arra futotta, hogy megkeressük őket, felvegyünk egy lemezt, készítsünk egy profi minőségű DVD-t, és végül legyen egy lemezbemutató koncertünk. Azt nem tudjuk, hogy utána mi lesz. Azt kértem, hogy próbálják meg úgy felfogni, mint egy 'csereüdülést'. Mint amikor egy fiatal kiutazhat külföldre, tapasztalatokat szerez, aztán hazatér. Nem biztos, hogy tudja, mihez kezdjen vele, de legalább látott egy másik világot.

Hozzáteszem: szerintem még legalább tíz ilyen zenekart össze lehetne hozni. Vagy lehet, hogy százat. Nem tudom. De ehhez nem úgy kell hozzáállni, mint egy praktikusan működő zenekarhoz - ez egy üzenet. Látni kell a különbséget. Az volt a célunk, hogy részt vegyenek egy projektben, próbálják ki magukat, lássák, hogyan kell a színpadra állni, hogyan kell stúdióba menni, hogyan készül egy videoklip. Tudom, hogy ezzel nincs megoldva semmi, de nekem nincs többre hatalmam. Csak ez az óriási üzenet van. Ebben pedig döntő szempont volt, hogy különböző településekről kerüljenek ki a fiatalok. Nem azt akartuk, hogy ismerősök legyenek, hanem hogy jöjjenek mindenhonnan, és érezzék, hogy sokan vannak az országban. Hogy nem kell tartaniuk a lemorzsolódástól."

Abból a másfél órás anyagból, amit két hét alatt összegyúrtak, tizenöt percnyit mutattak be nekünk. Az összes számot Both Miklós szerezte, részben a Naprának, de írt újabbakat, direkt A Zenekarnak is. A Napra-számnál az tűnt ki, amilyen könnyen a magukévá tették, a másiknál a kicsattanó, zsigeri azonosulás. Működött, megszólalt, tanúságot tett A Zenekar. Ha úgy tetszik, még inkább rendkívüli lett a sztori.

Gondoljanak csak bele! Két hét próba után az életükben először játszottak "igazi technikán", "igazi együttesként", "igazi közönség" előtt. Önfeledten, lázasan és persze rendkívüli drukkban.

Aztán a többi majd kiderül.

De bármiként is, nekem olyan érzésem támadt, mintha A Zenekar tagjai megízlelték volna a megváltást. Akár a két hét, akár e tizenöt perc alatt. És amijük van, azt kitették az asztalra.

A többi az angyalok vagy az ördögök dolga.

Zánka, január 18.

Neked ajánljuk