Túlélővásár

WOMEX 2013

Zene

Jobb, ha az elején tisztázzuk: megdöbbentő fejleményekkel nem szolgálhatok. Az első WOMEX-et 1994-ben rendezték Berlinben, így ha a 96-osat nem fújták volna le Koppenhágában, akkor már huszadszor konstatálhattam volna, hogy a világzene MIDEM-jén nem fog semmi átok.

Kezdetben anyagi összeomlás veszélyeztette, aztán szakmai szakadás - ami Strictly Mundial néven egy "ellenvásár" létrehozásával járt -, néhány évvel ezelőtt Gerald Seligman művészeti igazgató távozása keltett egy kis megrázkódtatást, na és ugye itt van a gazdasági válság, meg hozzá a lemezpiac összeomlása, hogy még véletlenül se maradjon kihívások nélkül az életünk.

"Na de itt vagyunk, és tovább álmodozunk" - ahogy azt a franciák esernyője alatt nyugtázta egy kedves ügynöknő.

Álmodozni persze módfelett jó, de ebben a mondatban az "itt" és az "esernyő" a két kulcsszó. Az "itt" azért, mert az idei WOMEX helyszínéül szolgáló Cardiffra utalt, mely ugyan meglehetősen kellemes kisváros, de csak kellemetlenül (és drágán) lehet megközelíteni. Az "esernyő" pedig azért, mert a vásár egyre nyomatékosabb jeleit mutatta, hogy a fenti kihívásokra a "nemzeti együttműködés" az egyik leghatékonyabb válasz. Ezt tudták, és így országonként közös standot béreltek az angol, az ausztrál, az osztrák, a belga, a brazil, a kanadai, a cseh, a dán, a finn, a francia, a lengyel, a német, a görög, az indiai, a lett, az új-zélandi, az ír, az olasz, a norvég, a svéd, a perui, a spanyol, a svájci, a holland, a dél-afrikai és a török lemezkiadók, ügynökségek, fesztiválok és előadók, csak mi nem tudtunk, mert mi nyilván anélkül is jobban dübörgünk... Ami nem azt jelenti, hogy nem volt magyar stand, mert a saját portékái számára a Fonó Budai Zeneház bérelt, hanem azt jelenti, hogy most már nagyon ideje lenne valamit virítani a 2009-ben megszüntetett Magyar Könnyűzenei Exportiroda helyett. Különben nehéz lesz labdába rúgnunk.

Ennyit a vásárról.

Mely közben szakmai konferenciákon és filmvetítéseken ücsöröghetett, aki a belvárosi Motorpoint Arenában már nem bírta a strapát. Az esti koncerteknek helyet adó Wales Millennium Centre kissé távolabbra esett, viszont WOMEX-es karszalaggal ingyen lehetett kibuszozni, úgyhogy le a kalappal. Az utóbbi években "a hét szamuráj" fedőnevű zsűri dolga összeállítani a programot; korábban a művészeti igazgató tette, de állítólag így demokratikusabb. Persze hozott anyagból - vagyis a több száz jelentkezőből - kell összeállítaniuk, földrajzi és stiláris értelemben is a legváltozatosabban, miközben a zenekarok nem kapnak sem gázsit, sem költségtérítést. Ami érződik is...

Az idei zsűrinek magyar tagja - Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója - is volt, és egy hazai előadó is a programba került, mégpedig az oláh cigány zenét súlyos rockkal ötvöző Vojasa.

A magyarországi cigány zene komoly rangra tett szert a WOMEX (és annak elődje, a BID) történelmében: fellépett már az Ando Drom, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, a Babos Project Romani, a Besh o droM, a Mitsou és a Parno Graszt. A Vojasa a legújabbak közül való, korábban a Romano Dromban, a Kalyi Jagban, a Nomadában és a Khamoróban tettek szert ismertségre a tagjai. Balogh Gusztáv a legjobb énekesek közül való, és mint a Nomadában megmutatta, a rockos fúziókhoz is van érzéke, de a Vojasával most nem sikerült bizonyítania. Néhány hónappal ezelőtt átalakult a felállásuk, és sajnos Cardiffban sem érződött, hogy pontosan tudnák, merre tartanak. Cigány zenének lelketlen, rocknak jellegtelen volt, amit játszottak, szóval se alap, se felépítmény... Nagy kár, hogy nem vártak egy évet, amíg kiforr.

Kérdés szokott lenni: kiderül-e egy ilyen alkalomkor, hogy mi számít nyerőnek vagy trendinek a világban. Az idei mezőny alapján nem tudnék rá válaszolni, mert éppen az tűnt ki, hogy a szigorúan tradicionális hangzástól a legvadabb fúziókig minden belefér, és szinte azonos eséllyel lehet vacak vagy kitűnő. Míg a Franciaországban működő Fanfarai az arab rai muzsikának olykor latinos, olykor balkáni fúzióját fújta, a dél-koreai Jambinai a legdurvább noise-rockot nyomta tradicionális koreai hangszereivel. A Filastine & Nova egy amerikai audiovizuális művész és egy indonéziai énekesnő duója, baromi erős képanyaggal és nem kevésbé kíméletlen etnotechnóval. Eddig oké. A Shangaan Electro egy dél-afrikai dj és négy énekes táncosnő mutatványát takarta. A nők elöl hevesen énekeltek és táncoltak, a csávó pedig hátul egy sípot fújt összevissza. Na, ettől besokalltam... Tűz tovább! Az argentin Rascasuelos arra törekedett, hogy futurisztikussá tegye a tangót, de annyira túlspilázta, hogy egy hangját sem tudtam elhinni. Winston McAnuff & Fixi a jamaicai reggae és a francia sanzon párosa, a lemezük megvan, de a koncertjükről sajnos lemaradtam. A ghánai gitárost, Ebo Taylort viszont a világért sem szalasztottam volna el, és nem is csalódtam benne: hetvenhat évesen én is éppen így szeretnék afrobeatet játszani. Meg addig is, na jó...

"Horizontok" címmel külön színpadot kaptak az újabban feltűnt walesi, angol, ír és skót zenekarok. Így csomagban, de szinte külön-külön is ők jelentették számomra a legemlékezetesebb felfedezést; például azzal a magabiztossággal, amellyel szembemeneteltek mindenféle kereskedelmi elvárással. Georgia Ruth, a walesi hárfás dalszerző-énekesnő a legfinomabb melankóliával bűvölt el, a skót Ross Ainslie és az ír Jarlath Henderson pedig azt tanúsította, hogy nemcsak megfér, de egyenesen magával ragadó, ha két dudás egy csárdában... Az indie-rock és a népzene finom összefonódása jellemezte a walesi 9Bachot is, mely ugyancsak megtalálta a maga összetéveszthetetlen hangvételét, és ahhoz a kiváló torkú Lisa Jént. Amiként afelől sincs kétségem, hogy a bangladesi dalokat afrobeattel és kubai rumbával ötvöző angol Lokkhi Terra kollektíváról is hallani fogok még. Hamarosan, és nem is akármit.

De a csúcs - és a legegyöntetűbb siker - a walesi Catrin Finch és a szenegáli Seckou Keita hárfa-kora duója volt. Valami mennyei varázslatot műveltek, gyöngéden, halkan, ellenállhatatlanul. Nem arról híres a WOMEX, hogy pisszenni sem lehet a koncertjein, de ezt néma ámulat övezte. Ilyen a mesében sincs, csak lestünk.

Az éjszakákhoz, a dj-khez már nem volt erőm. Vasárnapra virradóra jó szokásához híven alkoholmámorba borult a belváros, ilyenkor lezárják az utakat is, nehogy baleset legyen. Hosszú sorban kígyóztunk a Millennium Centre előtt, amíg arra nem tévedt néhány taxi.

"Mire várnak itt?" - lépett a szomszédomhoz egy férfi.

"A jövőre" - mondta.

Abban én is benne lennék, gondoltam. És örültem, hogy a végszó már megvan.

Cardiff, október 23-27.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.