Lemez

World music: az alábbiakból

Zene

mindjárt kiderül, hogy Nyugat-Afrikában hol termett a legdögösebb afrofunk, de a sivatagi rock és a calypso híveihez is lesz szavunk.

Afrobeat Airways 2 Azért az nagy disznóság lett volna, ha úgy dobom fel a bakancsot, hogy nem avatnak be a hetvenes évek ghánai afrobeat színterébe. A túróba, nem gondoltam volna, hogy ilyen tripben lesz részem... Pedig hát miért is ne. Addig, ugye, megvan, hogy miután Ghána 57-ben elnyerte a függetlenséget, az elnöke mindent megtett a pánafrikai eszmék terjedéséért, a zenekarokat súlyos állami dotációban részesítette, dübörgött a gazdaság, és soha nem látott méretet öltött az egy főre eső lemezjátszók száma? Továbbá virágzott a lemezipar, és mindent elárasztott, ami "fekete és büszke" volt - az 1971-es Soul to Soul fesztiválon még Wilson Pickett, Eddie Harris és Ike meg Tina Turner is fellépett. A nemzetközi színtéren persze csak azok rúghattak labdába, akik leléptek, ahogy azt az Angliában befutó Osibisa tette, de ez az ő dolguk, ebbe most ne menjünk bele. Ám ami a lényeg: a Németországban működő Analog Africa kiadó a minap tizenhárom olyan - 1974 és 1983 között felvett - számot kapart elő, ami több mint baromi jó: átértelmezheti mindazt, amit a nyugat-afrikai vagy akár az univerzális fekete tánczenékről gondoltunk. Érdekes, hogy míg az Egyesült Államokban ez idő tájt éppen híg diszkóba színtelenedett a sztori, Ghánában abszolút megőrizte a súlyát, a színét, az erejét, vagyis jottányit sem vesztett a dögből. Semmi gusztustalan szintizés, a háttérben ott maradt a Hammond, és előtte, mellette mindaz, amit, mondjuk, James Brown művelt a JB's-zel. De ne essék félreértés, semmi utánérzés, ezt csak a hangoltság vagy még inkább: a nagyságrend kedvéért írtam. Meg hát egy pillanatig sem kétséges, hogy Afrikában járunk, mégpedig azon a vidékén, ahol a legjobb highlife és afrobeat termett, Ebo Taylor, a The Cutlass Band, a The African Brothers, a Los Issufu & His Moslems, a Waza-Afriko 76, a Tony Sarfo & The Funky Afrosibi, a Pierre Antoine & Vis-a-Vis vagy éppen a Complex Soundz bódító füvészkertjében. Szívem szerint le is ragadnék itt, és kezdeném újra, de az a helyzet, hogy még több lemezről is írnom kell... (Analog Africa, 2013)

 

 

 

 

Tamikrest: Chatma Maradunk Nyugat-Afrikában és a csúcson: a napokban jött ki a Tamikrest harmadik albuma. Erről a társaságról írta a mali ügyekben megkerülhetetlen Andy Morgan, hogy "a sivatagi bluesban elkezdődött a jövő" - úgy három éve. És ez tényleg így van, sőt csöndesen hozzáfűzhetjük: azóta már lekörözte a Tinariwent, a mesterét. Más kérdés, hogy úgy érzem, a Tamikrest esetében ajánlatosabb lehet sivatagi rockról beszélni.

Persze már 2006-ban, amikor megalakultak Kidalban, akkor is nyilvánvaló volt, hogy nemcsak a mali polgárháború, de a zenei irányzatok szótárában is csomópontot, koalíciót jelent a nevük. Álmodni sem lehetett volna ennél találóbbról, hiszen nemcsak a politikai megegyezés vágyát tükrözte, de azt is, hogy a Tinariwen mellett hasonlóképp hatott rájuk egy rakás mai tánczene. Minden hangjukat átjárta valami nagyon friss szél. És úgy megforgatta a homokot, mintha az egész világ egy hatalmas sivatag lenne. Már az első két lemezükön is; de most még rátettek pár lapáttal.

Az a legkevesebb, hogy a palettán megjelent a dub, a funk vagy az ambient. Döntőnek inkább azt találom, amilyen mélyen és amilyen szorosan fonódik össze Ousmane Ag Mossa jellegzetesen tamashek pengetése az újabban csatlakozott Paul Salvagnac gitárjából felszálló pszichedéliával. Amikor csöndben álmodoznak, akkor épp úgy, mint amikor elragadtatott beindulás van. Másrészt meg az tűnik ki, hogy az eddiginél jóval komolyabb szerepet kapott az énekesnőjük, Wonou Walet Sidati, de hát hogyne kapott volna, ha egyszer egy olyan lemez pörög, aminek Nővérek a címe, és a tuareg nők felkavaró sorsáról szól. Így alkot könyörtelen egységet a közelmúlt mali drámája és az egyetemes rock 'n' roll a maguk példaértékű katarzisával. Tökély. (Glitterbeat, 2013)

 

 

 

 

Lord Mouse And The Kalypso Katz: Go Calypsonian Május végén jártunk, amikor elújságoltam ezeken a hasábokon: végre feltűnt egy hibátlan csillag a calypso egén, és most ott ragyog mindenütt, ahol buli van. Történetesen Drew Gonsalvesről és az ő Kobo Town nevű együtteséről volt szó, de rajtuk már túl vagyunk. Viszont egy hónap se telt bele, és újabb robbanás tanúi lehettünk, ezúttal Berlinben, ahol az amerikai Lord Mouse döntött úgy, hogy calypsoegyüttes alapításába fog. Kezdetben csak egy szolidabb formációra gondolt, de az összes jelentkező megtetszett neki, és így végül tizenheten lettek, hét nemzetből. Na most, aki egy tizenhét tagú banda futtatására adja a fejét, az valamit vagy egyáltalán nem tud, vagy pedig nagyon; de most jobban járunk, ha az utóbbira szavazunk. És közben feltesszük a Go Calypsoniant, mert az az első hallásra szerelem. Ezek a macskák nem fognak egyszerre kint is, bent is egeret, vagyis nem hajaznak modernitásra, egy szál fúzió se kell nekik, és kütyük nélkül is elboldogulnak kiválóan. Vegytisztán az aranykor, a harmincas évek tánczenéjét nyomják, és mégis kifogástalanul maiak. A szövegek jópofák, a ritmusok elbűvölők, a fúvósok veretesek, a cicamica vokalisták pedig oly bugyután bájosak, hogy azonnal pálmafákra vágyunk. És ennek a fele sem tréfa, komolyan. Akin már a tejcsoki és a shoppingolás sem segít, az el ne szalaszsza, mert ennek a lemeznek jó pár számában nagy adag boldogsághormon van. És még mielőtt megártana, véget ér. (Piranha Musik, 2013)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.