Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

„Ott ül félmeztelenül az egyik zárka előtt”

Deák Ferenc (1954–1994) a tetoválásai révén vált közismertté Pillangó néven; a „haza bűnözőjének” nevezte magát. Szabadulása után Urbán Tamás lett a pártfogója, és több mint 3 ezer fotót készített róla. A rendszerváltás idején készült képekből a napokban nyílt átfogó kiállítás a Capa Központban. A 75 éves, Balázs Béla-díjas fotóriporterrel a múltról beszélgettünk.

A történet beárnyékolja a művet

A mindenkori művészet dúskál tragikus sorsú alkotókban, de még ebben a kétes gazdagságban is különösen szomorú Farkas István életútja. A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása egyértelműen bizonyítja, hogy ő a két világháború közötti hazai képzőművészet egyik leg­eredetibb alkotója.

„Ácskapocs is kell”

Benne volt a hetvenes-nyolcvanas évek legizgalmasabb hazai művészeti projektjeiben, Hajas Tiborral dolgozott együtt, alapítója a Trabant együttesnek. De dolgozott a lemezgyárban is, olyan zenekarokat fényképezett, mint az LGT, az Omega vagy a Piramis. Új kiállításán immár harmadszor mutatja be ugyanazokat a képeket, de a korábbiaktól teljesen eltérő módon.

A zsákutca virtuózai

Keith Emerson (1944–2016) tündöklése a hetvenes évek elején a rocktörténet példátlan – bár nem különösebben eredeti – epizódja volt.

Kövess minket: