Film

Győzött a tücsök

Mike Figgis: Isten tenyerén – Ronnie Wood

Mikrofilm

Lehetséges, hogy egy át nem adott üzenetnek köszönhetjük a Rolling Stones legjobb lemezeit. Brian Jones 1969-ben bekövetkezett halála után ugyanis az akkor épp a Facesben játszó Ronnie Wood volt a kiszemelt utód, ám hozzá nem jutott el a felkérés. Így került képbe a józan életű gitáros, Mick Taylor, majd készült el a hetvenes évek elején a Sticky Fingers és az Exile on Main Street, a két legnagyobb becsben tartott Stones-album.

„Jagger a basszgitárosnak, Ronnie Lane-nek szólt, aki persze azt mondta, hogy nem akarok kilépni a Facesből” – meséli Wood a róla készült portréfilmben, és ez az egyetlen olyan megszólalása, ami valamiféle gondolatot ébreszt. Mert tényleg, mi lett volna, ha már 1969-ben egymásra találnak Keith Richardsszal – nemcsak zenészként, szesztestvérként is? Lehet, hogy pár éven belül követik Jonest, így a Stones mindent túlélő gitárosainak legendája sem élne, pedig az ma már erősebb imázsformáló Jagger higanymozgásánál is.

Persze, e „legenda” sarokköve a ma már 77 éves Richards, de azért a zenekarba 1975-ben került Ronnie Wood (73) sem szégyenkezhet. Hosszan sorolhatnánk az elmúlt 50 év azon bulvárhíreit, amelyekbe túlzott alkohol- és kábítószer-fogyasztási szokásai miatt került, arról viszont nem nagyon olvashattunk, hogy nagyszerű zenész, sőt remek festő. Talán Mike Figgis rendező szeme előtt is az lebegett, amikor Woodot megpróbálta kihozni a napra, hogy „mélyebb” értelmet adjon a nem mindennapi életpályának, de főhőse nem így gondolta.

A gitáros ugyanis nem hajlandó annál többet elárulni, mint hogy ő az a tücsök, aki köröket vert a hangyára, mert – ahogy a film eredeti címe mondja – „valaki nagyon szereti odafönt”. Azt megtudhatjuk, hogy már az apja és a testvérei is masszív alkoholisták voltak, meg azt is, hogy gyerekkorában eldöntötte, hogy ő is az lesz. Az viszont nem derül ki, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű fiatalember hogyan lett 20 éves korára az egyik legmenőbb zenész Angliában, akire még a Stones is felfigyelt. Nem derül ki az sem, hogy hol tanult meg festeni, hogyan haverkodott össze Damien Hirsttel, aki halálkomolyan állítja, hogy Ronnie jobban fest, mint ő. De zenei talentumáról sem derül ki sok. Mick Jagger, Keith Richards, Charlie Watts vagy Rod Stewart, akivel a Facesben játszott, kizárólag arról beszél, hogy milyen szeretni való figura ez a Ronnie, és ahol ő megjelenik, garantált a vidámság. Mindehhez Wood felesége még annyit tesz hozzá, hogy Ronnie részegen is aranyos pofa, de józanul még inkább az.

A veteránok kizárólag pozitív megnyilvánulásai csak kapargatják a felszínt, de azt nem mondhatnánk, hogy unalmasak lennének. Persze semmi különös nem hangzik el, de – profi interjúalanyok lévén – az előadás ennek ellenére is élvezetes. Így hát gyorsan elszalad a derűs 82 perc, és csak a vége főcím alatt lehet erős hiányérzetünk.

 

Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.