Véletlenek sorozata volt a Várkonyi Csibészek megalakulása, bizonyos szálak egészen Londonig érnek. Ott kötött ki a 2010-es évek közepén Miklósi Ákos, miután abbahagyta tanulmányait. Ákos problémás gyerek volt, az érettségi elől ment Angliába, dolgozott, ha volt mit, és noha pesti fiúként korábban nem érdekelte az autentikus cigányzene, odakint a rajongójává vált. Azzal tért haza, hogy ezzel szeretne foglalkozni, de zenélni nem tudott, kapcsolatai sem voltak. Önkéntesnek jelentkezett az ózdi Van Helyed Alapítványnál, ahol foglalkozásokat tartott gyerekeknek. „Egyből tudtam, hogy itt a helyem. Igaz, hogy nem volt pedagógiai képesítésem, de azzal, hogy nyitottsággal és őszinte érdeklődéssel közelítettem feléjük, sikerült elnyernem a bizalmukat. Az óráimon India volt a téma. Persze ne történelemleckékre gondolj; odakint rengeteg indiaival dolgoztam együtt, az ő életükről, szokásaikról beszéltem, amivel sikerült felkeltenem a gyerekek érdeklődését” – emlékszik vissza.
Ehhez persze nagyban hozzájárult az is, hogy Ákos voltaképpen ugyanolyan kallódó fiatal volt, mint a tanítványai, de neki már voltak tapasztalatai, amelyeket első kézből oszthatott meg, s nem mellékesen saját magának is talált valami olyat, amit nagy szavakkal „életcélnak” mondhatnánk. Akkor döntötte el, hogy hátrányos helyzetű fiatalokkal szeretne foglalkozni, bár nem ebből, hanem mindenféle alkalmi munkából élt. De nem is volt „kész” pedagógus. „Önfejű voltam, csak a saját dolgaim érdekeltek, az óráim pedig egyre kaotikusabbak lettek, mert egy dolgot tartottam szem előtt; minél jobban érezzük magunkat. Azóta persze tudom, hogy ez a »bepörgetés« nem volt járható út, de akkor még nem ismertem fel, ezért is kellett abbahagynom az önkénteskedést.”
Ákos ezután barátjával, Lima Victor képzőművésszel próbált valami érdekeset összehozni, így találták ki a „hangszersimogatót”, amivel a fesztiválokat célozták meg; a kezdeményezés lényege az volt, hogy mindenféle különleges hangszert pakolnak ki a színpadra, s a közönség játszhat rajtuk. A projekt és a későbbi egyesület a Common Vibe nevet kapta, az anyagi hátterét pedig közösségi finanszírozásból próbálták megteremteni. Ehhez forgattak egy kisfilmet Ózdon a már ismerős gyerekekkel, arra kérve őket, hogy játsszanak a hangszereken. „Hatalmas élmény volt, mindenki nagyon jól érezte magát – idézi fel Ákos –, de amikor meghallottam azt a gyerekekből álló fantasztikus zenekart, a Kukorica együttest, amelyet egy elkötelezett ózdi tanár, Berkeszi Dávid hozott össze, rögtön arra gondoltam, hogy ezt Pesten kellene folytatni.” Mint mondja, azt mindenképpen el szerették volna kerülni, hogy a gyerekeket úgy mutogassák, mint valami cirkuszi mutatványt. „Inkább összehoztunk a fővárosban is egy zenés közösségi napot, és ezt a kis zenekart is felutaztattuk. A gyerekek először jártak Pesten, de nem jöttek zavarba. Nagy sikert arattak, és rá három hétre már a BAGázs Egyesület hívott, hogy csináljunk koncertet az A38-on, utána mehettünk az Aurórába is. Ez 2016 végén volt” – mondja Ákos, aki úgy látja, hogy a gyerekek e fellépések után kezdték komolyabban venni a zenélést, próbákat tartottak, játszottak a környéken. Ennek ellenére némely szülők nem nézték jó szemmel a Kukorica szárnybontogatását, mások maguktól untak bele, végül csak egy tag maradt: Bari Gyula, akit mindenki Topennek hív.
„Ákost az alapítványi foglalkozásokról ismertem, nagyon bírtam, aztán össze is barátkoztunk. A Kukorica megszűnése után elkezdtünk tagokat keresni, ő talált két gitárost, visszajött két régi tag is, én hoztam az énekest” – mondja Topen, de kiderül az is, hogy „tehetségkutatása” nem nélkülözte a kalandos elemeket sem. „Az unokaöcsémhez mentem le nyaralni Sajónémetibe, és épp akkor volt a falunap. Ott hallottam Ruszó Dominikot, nagyon tetszett, ahogy énekelt. Utána odamentem hozzá, és mondtam is neki, hogy mennyire jó. Aztán valamikor később, miután Ákossal beszéltünk az új zenekarról, arra gondoltam, hogy meglátogatom, elhívom őt is, de azt sem tudtam, hol lakik. Hat kilométert gyalogoltam, majd leszakadt a lábam, végül sikerült megtalálni a házukat, de csak az anyukája volt otthon. Próbáltam elkérni a telefonszámát meg el is magyaráztam, hogy lenne ez a zenekar, de először kinevetett, azt hitte, ugratom. Azzal győztem meg, hogy mutattam neki videókat a Kukoricáról.”
A Várkonyi Csibészek úgy állt össze, hogy Ákosék a szülőkkel is felvették a kapcsolatot, elmagyarázták, hogy mit szeretnének, elsősorban azt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Nevükben Sajóvárkonyra, az egyik legnagyobb ózdi szegregátumra utalnak, hárman ugyanis odavalósiak. 2017 elején kezdtek próbálni, azon a nyáron már hatalmas sikerrel léptek fel a Gyüttment Fesztiválon. Utána Common Vibe talált egy helyet egy Ózdtól 9 kilométerre lévő faluban, Hangonyban, ahol – az önkormányzat segítségével, adományokból – berendeztek egy stúdiót. Itt rögzítették az első Várkonyi Csibészek-felvételeket, köztük a Bajdázó együttes Lekapcsolom a villanyt a fejemben című dalát, s ez megváltoztatott mindent. A szám óriási siker lett, a Recorder című zenei portál egyenesen az „évszázad zenei feldolgozásának” nevezte.
„Igazából nem is tudom már, hogy jött ez, talán Ákos hozta. Tetszett a szövege, és így sikerült átdolgoznunk. Azt nem mondanám, hogy a saját stílusunkra, mert akkor az még nem volt. Felvettük, és bejött” – emlékszik vissza Topen a Lekapcsolom születésére, de arról álmodni sem mert volna – ahogy a többiek sem –, hogy a számot több mint 600 ezren fogják megnézni a YouTube-on. És ettől fogva nemcsak játékról, szórakozásról volt szó. Egyre gyakrabban jöttek koncertmeghívások fesztiválokra, külföldre is.
„A legnagyobb szám Brüsszel volt, oda repülővel mentünk – mondja lelkesen Topen –, három napot voltunk kint, három fellépésünk volt. De voltunk Lengyelországban is, Pesten is sokat játszunk.”
„Éreztem, hogy nagyon sok kell még ahhoz, hogy ez egy sikeres és fenntartható produkció legyen. Nem akartam, hogy egy számtól bárkinek a fejébe szálljon a dicsőség, és ettől a közösségen belül problémák legyenek” – magyarázza Ákos, és aggodalma annyiból nem volt alaptalan, az együttesből ketten – ugyancsak családi okokból – nemrég kiváltak. Ellenben akik maradtak, azok a mentor szerint elhivatott, komoly srácokká váltak, mindegyikük jó zenész akar lenni, de tisztában van azzal is, hogy ez magától nem megy. „Ezek a gyerekek tanulnak, odafigyelnek egymásra, azon dolgozunk, hogy értéket hozzunk létre. Persze az is nagyon sokat segít, hogy sikerült jó kapcsolatot kiépítenünk a helyi hivatalokkal, segítő szervezetekkel, iskolákkal. Úgy tűnik, hogy ma már az ózdiak – nem csak a romák, sőt még azok is, akik gyanakodva figyelik a cigányságot – kifejezetten büszkék a Várkonyi Csibészekre. Azt hiszem, vagy legalábbis remélem, hogy ezzel az egésszel sikerül valamiféle társadalmi párbeszédet elkezdeni.”
Az elmúlt két évben a Várkonyi Csibészek nemcsak rendszeresen koncertező zenekarrá vált, de két tagját, Boros Patrik gitárost és Ruszó Dominik énekest felvették a miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumba, a másik gitáros, a 13 éves Kotta Patrik is zenei középiskolában szeretne továbbtanulni, a legmélyebbről érkező, 17 éves Topen pedig azért költözött nemrég Budapestre, hogy elkezdje a gimnáziumot, ami Ákos szerint akkora csodának számít abban a közegben, mintha már most diplomája lenne.
„Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm, egyszerűen nem találtam már a helyemet. Szeretnék leérettségizni, és komolyabb terveim vannak annál, mint hogy otthon maradjak, mivel ott nagyon szűkösek a lehetőségek. Ákoséknak sikerült elintézniük, hogy felvegyenek a csepeli Burattinóba (alapítványi működtetésű, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó általános és középiskola, gyermekotthon – L. T.), nagyon-nagyon szeretek itt lenni, játszva tanulunk, zenélhetek is, tényleg minden rendben van. Én is szeretnék később a konzervatóriumba menni, mindenképpen zenével szeretnék foglalkozni. Azt is el tudnám képzelni, hogy énektanár lesz belőlem. Itt, a Burattinóban” – mondja, de közelebbi tervei a Várkonyi Csibészekkel kapcsolatosak.
„Dolgozunk egy albumon, nem is akármilyenen. Mindegyik szám egy-egy történetet fog elmesélni. A szövegeket én írom az egyik mentorunkkal, Szurcsik Benedekkel közösen, aki nagyon profi szövegíró, és segít nekem kifejezni a gondolataimat. Olyan lesz ez a lemez, mint egy sorozat, együtt kiad valami egészet, de külön-külön is érthetőek lesznek a dalok. A zenét a többiek csinálják, az is más lesz, mint az eddigiek, szeretnénk saját stílust kialakítani. Jó lenne, ha bővülne a csapat, el tudnék képzelni cimbalmot, hegedűt, harmonikát. Vagy egy lányokból álló kis kórust. Sok minden van a fejemben.”
A Várkonyi Csibészek október 9-én 18 órakor lép fel a Budapest Ritmo Rákóczi téri színpadán
