Az LGT gitárosát nem az amerikai álom, hanem az amerikai átlag szédítette el

Mikrofilm

A Verzió fesztiválon is látható a Barta Tamásról szóló dokumentumfilm.

„Élt 33 évet. Február 27-én gyász­istentiszteletet tartottunk az emlékére. Az úrasztalát elborító virágokat Barta Tamás tiszteletére hozták barátai, tisztelői” – közölte 1982-ben a Hollywoodi Magyar Református Egyház a Californiai Magyarság című lapban, de azt nem írták meg, hogy a „tragikus körülmények között elhunytat” valaha Magyarország legjobb gitárosának tartották.

A Magyar Televízióban is bemondták a szomorú hírt – három mondat a Pulzus című popzenei műsorban, de a hazai sajtóban nem értek egymásba nekrológok. Barta disszidens volt, jogerősen 2 évre elítélt „hazatérés megtagadásának bűntettében”, nem csoda, hogy kevesen merték közzétenni a halálát. Az Ifjúsági Magazinban az 57. oldalon, a keresztrejtvény mellett, közvetlenül a megfejtők névsora alatt kapott helyet a rövid megemlékezés, amely szerint Bartát agyonlőtték „a pornónegyedről és gyilkos erőszakról legismertebb” városban, Los Angelesben.

A következő huszonöt évben sem tudhattunk meg sokat a Locomotiv GT gitárosának amerikai éveiről. A zenekar ’74-es turnéján lépett le, a következő nyolc évben nem érkezett sok hír felőle, haláláról pedig az járta, hogy „drog volt a dologban” mások szerint „a magyar papíros maffia”. Biztosat senki sem tudott, a rendőrség öngyilkosságot állapított meg, bár Bartát két lövés érte.

Hajdú Eszter rendezőt, aki 3 éves volt 1982-ben, különös örökség „hozta össze” Barta Tamással. Édesanyja, Hajdú Judit, a „fogadott lánya” volt a gitáros mamájának, majd hagyatékának gondozója lett. Ebből a hagyatékból kerültek elő azok a magnókazetták, amelyeken anya és fia hangos levelezése folyt, és ezekből egy teljesen más Barta Tamást ismerhetünk meg, mint amilyet elképzelnénk a róla készült képek és tények alapján.

Barta Tamás - Siess haza, vár a mama! - Előzetes (eredeti nyelven)

A film Barta Tamásról az LGT legendás szólógitárosáról szól, aki talán a legjobb magyar rock-gitáros volt, Budapesten született 1948-ban, az USA-ba disszidált 1...

Siess haza, vár a mama! című film fókuszában e „kazettaváltás” áll, de nem attól drámai és megrázó, ami később, Los Angelesben történt. Igazából özv. Barta Józsefné tragédiája bontakozik ki belőle, nem a fiáé. A gitáros anyja pár hónappal az LGT amerikai turnéja előtt vált özveggyé, Tamáson kívül nem volt több gyereke. A filmből kiderül az is, hogy minden rokona a holokauszt áldozata, de az is, hogy munkásmozgalmi ember volt a férjével együtt. 1974-ben mindenét elvesztette, nemcsak a családját, de felelős beosztását is, nem beszélve az elvtársak előtti szégyenről a disszidens, és ezért büntetett előéletű fia miatt. Nem is hallani mást a kazettákon: „Egyedül hagytál, fiam, hogy tehettél ilyet?”

A válaszokat hallva mi sem kérdezhetünk mást. Ha eddig azt gondoltuk, hogy Barta – aki nemcsak fantasztikus gitáros volt, de úgy is nézett ki, mint egy nyugati rock and roll sztár – ambíciója az lehetett, hogy az adottságainak megfelelő polcra kerüljön, ő legyen a világ egyik legjobb gitárosa, de legalábbis nemzetközi sztár, akkor végtelenül kiábrándító hallgatni őt. Ráadásul nem egy szakadt menekült volt, akit bármikor kiutasíthattak volna az országból, hanem olyan fickó, aki kellő kitartással és szorgalommal megcsinálhatta volna a szerencséjét. Nem névházasságként vett el feleségül egy amerikai lányt, akivel Los Angelesben bútoroztak össze, és mivel Bartának az LGT nyomán biztosan volt egy-két telefonszám a zsebében, 45 évvel a történtek után okkal gondoljuk, ha gyakorol éjjel-nappal, ha meghallgatásokra jár, és nyomul ezerrel, ahogy Hollywoodban mindenki, akkor talán esélye lett volna, hogy világsztár legyen. Mentségére szolgál, hogy akkoriban Magyarországon ismeretlen fogalom volt a „tudatos karrierépítés”, ráadásul Bartát nem az „amerikai álom”, hanem az „amerikai átlag” szédítette el: a távirányítós színes tévé, a nyitott tetejű autó, a fürdőmedencés ház… Amikor eldicsekszik a mamájának, hogy egész nap a tévét nézi, mert 25 csatorna van, még úgy is szánalmat érzünk, hogy jól tudjuk, ezekből a javakból 1974-ben szó szerint semmi nem volt Magyarországon. Még a legnagyobb sztárok számára sem.

Hajdú Eszternek sikerül olyan ritmust és képi világot teremtenie, hogy az anya-fiú dialógus a meglehetősen egysíkú mondanivaló ellenére sem válik unalmassá, még úgy sem, hogy ismerjük a tragikus befejezést. Ám épp e dráma kiteljesedése miatt jut sokkal kevesebb idő az oknyomozásra Barta halálának ügyében. Pedig a stáb eljutott Kaliforniába, Hajdú Judit beszélt Barta akkori barátnőjével, sőt egykori barátjával és üzlettársával, Fekete Barnával is, akinek a fegyveréből leadták a gyilkos lövéseket. Egy ügyvéd és egy detektív is megszólal, mindkettő képtelenségnek tartja a hivatalos „öngyilkosság verziót”, csakhogy ez a szál elvarratlan, igazából olyan, mintha csak muszájból került volna a filmbe. Ráadásul a tényfeltárás is meglehetősen hiányos. Hajdúéknak vagy tovább kellett volna menniük, tanúkat, rendőröket, a sokat emlegetett magyar „papírmaffiát” felkutatva, vagy egész egyszerűen ejteni a Los Angeles-i forgatást. És nemcsak azért, mert az a sztori „leesik” az addig látottakról.

Sokkal nagyobb baj, hogy a Siess haza… egyértelműen az egykori üzlettárs bűnösségét sugallja, de ehhez nem tud döntő bizonyítékot felmutatni. Igaz, hogy a film végén az olvasható, hogy Hajdú Judit folytatja a nyomozást, megnyugtatóbb lett volna mindenkinek, ha a gyilkossággal kapcsolatos felvételek csak e nyomozás befejezése után kerültek volna egy másik filmbe.

A filmet az alábbi linkre kattintva a november 22-ig tartó 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zárónapjáig tekinthetik meg.

Borítókép: Fortepan/Szalay Zoltán

Neked ajánljuk

Öt és feles  

  • Sajó László

Ameddig lehetett (amikor már nem lehetett volna, akkor is), mehettek szurkolók a meccsekre, Magyarországon, hol is másutt.

Az otthonosság érzése

  • Bojtár B. Endre
A következőkben érdekes kordokumentumot teszünk közzé, mely a baráti Lengyelország politikai mindennapjainak színes, fordulatos világába enged betekintést.

„Nincs menekülési útvonal”

  • Sirbik Attila

Az absztrakt festészet kereteit folyamatosan új anyagok, technikák és formák alkalmazásával igyekszik tágítani. A legújabb kiállításán két sorozatát mutatja be, amelyek bár két külön világot jelenítenek meg, a forrásuk mégis közös.

V. Sziszifusz

Ha éppen nem a Bánk bánról vagy a Borisz Godunovról van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az operák már rég készen vannak, s hogy ilyesformán egy adott mű színre állításakor már csupán a hogyan lehet a kérdés, és nem a mit.

Három piros ajtó

  • Sándor Panka

A Brenner József néven született Csáth Géza rendkívül szerteágazó tehetsége már egészen fiatal korában megmutatkozott, az írás mellett festett, hegedült és zenét is szerzett.

Az Úr hangja

Az Úr hangja az Sinkovits Imre vagy Bessenyei Ferenc, gondoljuk, s emlékeink nyomán már hallani is véljük a dörgedelmes orgánumot, amely persze még véletlenül sem emelkedik kontratenori magasságokba.

Mint nyaktiló

  • Toroczkay András

Ha gondolunk egyet, és beírjuk a keresőbe az idő szót, alig pár perc múlva már okos emberekhez, ún. tudósokhoz jutunk, akik azt állítják, hogy idő mint olyan, egyszerűen nem létezik. Soha nem is volt. Se múlt idő, se jelen (s hogy jövő nincs, azt meg legkésőbb a Sex Pistols óta tudjuk), az idő csak félreértés, érzéki csalódás.