Búr-Baky Miklós

"Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." (Jn 12,24)

A harmadik köztársaság politikusai közül eddig ketten voltak, akiket egyben államférfinak is lehet minősíteni (hogy nagynak-e, azt majd a történelem eldönti, itt csak a típusról beszélünk): Antall József és Gyurcsány Ferenc.

Kezdetben volt a liberalizmus. Még nem mint "liberalizmus" volt, hanem mint az emberek spontán fölszabadulási vágya a rendi társadalom kötöttségei alól, mely nem ismerte a szabadságot, csak a szabadságokat (= kiváltságokat); továbbá ezzel összefüggésben a különféle világi és egyházi autoritások és egyáltalán a természet adta hagyományos viszonyok kötöttségei alól is.

Az államot már régi idők óta szokás hajóhoz hasonlítani, amely - legalábbis Párizs optimista címerfölirata szerint - hányódik, de nem süllyed el. A magyar Respublika viszont az utóbbi időben egyre inkább a "bolondok hajója" metaforáját juttatja eszünkbe: csakugyan, mintha csupa bolond utazna rajta és próbálná irányítani, legalábbis míg el nem süllyed.

A népszavazási kampány jelszavainak és hazugságainak áradatában hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a legelemibb összefüggéseket is. Hadd hívjuk föl most a figyelmet néhány elemi részre.

Nehéz munka az enyém Nehéz munka az enyém Mi vagyunk az Új Undokak. (Karinthy) A nagy vonatvezető bejelentette: az általa vezetett szakszervezeti liga, így jelesül az általa vezetett vasutas-szakszervezet december 17-én (az egészségügyi törvény országgyűlési végszavazásának napján) általános sztrájkot kezd, éspedig meghatározatlan időre, illetőleg addig, amíg a kormány bizonyos kérdésekben vissza nem vonul.

A demokrácia ismét diadalmaskodott, a nép akarata ismét megnyilvánulhat: elhárultak az akadályok immár nemcsak a három érdektelen, de a három (plusz egy) érdekes népszavazási kérdés elől is. Hogy a "demokrácia" eme diadalmaskodása ténylegesen magának a demokratikus köztársasági berendezkedésnek a rombolását jelenti, nyilvánvalóan nem érdekli sem azokat, akik a népszavazást kezdeményezték, sem azokat, akik "alkotmányosan" szabad utat engedélyeztek neki. Kezdjük az utóbbiakkal.

Minden a Sorsé, szeressétek Õt is, a vad, geszti bolondot, A gyujtogató, csóvás embert, Úrnak, magyarnak egyként rongyot. (Ady) Az utóbbi időben a magyarországi politikai közbeszéd témáivá lettek a politikatudomány, sőt a politikai filozófia olyan elméleti kérdései, mint a gyülekezési és a szólásszabadság. Ennek a folyamatnak a kezdete igazából a desperádó-vezérkar kordonbontási akciója volt.

Budapest főpolgármestere, a tévészékház megrohanásának másnapján, sajtótájékoztatóján fölmutatott egy marokkövet, mondván: a kőkorszakban az ősember ilyenekkel még egy mamutot is el tudott ejteni. Azt kívánta demonstrálni persze, hogy csöppet sem ártatlan gyermekcsíny ilyesmit hajigálni.

Ez hát a nép, [...] még most gyermek ő, kit el lehet könnyen bolondítani [...] (Petőfi) A nép szava mindig Isten szava. Isten szava azonban nem mindig a nép szava.

Mert magán a kapitalizmuson és annak törvényszerűségein változtatni az elnök persze még annyira sem tud, mint a Trianon által adott helyzeten.

Dicső nép vagyunk mi, annyi már szentvaló; Csak az irigyünk sok, hordja el a manó. ... Aztán meg, nagy átok e szép ivadékon, Hogy az egyetértés közte igen vékony. Tartsunk össze, urak! most, urak, vagy soha! Itt a jó alkalom; hí a nemzet java. (Arany)